The Order: 1886 - a Ghost of Tsushima írója azt állította, hogy készül a folytatás, aztán gyorsan korrigálta magát
Később kénytelen volt tisztázni a dolgokat.
Később kénytelen volt tisztázni a dolgokat.
Az új hőssel egy új harctér is érkezik majd.
Hosszú lesz az utolsó látogatásunk Derry városában.
Chris Niosi olyannyira nem tagadta a vádakat, hogy hosszú posztban kért bocsánatot minden egykori barátjától és barátnőjétől.
Ugyan véget ér a sorozat, addig még sok minden vár a rajongókra.
A film ugyan többnyire komoly dolgokról szólt, de azért a forgatáson néha egész vidám volt a hangulat.
Jormungandr tulajdonképpen nem is egy, hanem rögtön két új karakterként kerül be a játékba.
A tesztszerveren már próbálgatható az új hős.
A Theme Hospital utódja fantasztikusan sikerült, és ezt hamarosan a konzolos játékosok is megtapasztalhatják.
Azt még nem tudjuk, hogy festenek majd a filmben a szuperhősök, de most egy közös fotón megnézhetjük, kik fogják alakítani őket.
A Blizzard még az új hős háttértörténetéről is mesélt egy kicsit.
A szuperhősős mozinak végre valóban sikerül legyűrnie a 2009-es Avatart, legalábbis erre utalnak a pénzügyi előrejelzések.
Nem csak a szuperhősök rajongóinak.
Tessa Thompson karaktere a királynőjét fogja keresni a Thor 4-ben.
Nem hosszú, de tartalmas előzetes mutatja meg, hogy mik várnak Izuku Midoriyára és társaira a My Hero Academia következő évadában. A rajongók garantáltan nem fognak unatkozni.
Ősszel visszatér az AMC zombis sorozata, amiben ismét harcba vonulnak hőseink, csak most egy sokkal kegyetlenebb ellenség vár rájuk.
A játék főhőse nemcsak autóban, hanem egy kétkerekűn ülve is végigszáguldhat majd Night City utcáin.
A Nintendo Switch-exkluzív Marvel-játék ugyan nem lett hibátlan, de többnyire szerették a kritikák.
A Batman: Arkham City-t taszította le a trónról a Sony sikercíme, a Spider-Man immár a legjobban fogyó szuperhősős játék.
A Breakpoint megjelenése után nem frissítik tovább, de most még egy izgalmas, új opcióval tervezik bővíteni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)