Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3218

Kénytelen mozgolódni az Infinium Labs

Hír | 2006.05.30 12:43

Az Infinium Labs annak idején a Phantom nevű PC-s alapokra építkező konzollal lopta be megát a köztudatba. A készülék a folyamatos késések és mellébeszélések miatt végül süllyesztőbe került, ám a cég fennmaradt, és azóta is küzd a túlélésért. Íme egy újabb próbálkozás. Tavaly decemberben bemutattak egy új eszközt Phantom Lapboard névvel, ami tulajdonképpen egy vezetéknélküli billentyűzet-egér kombináció. Különlegessége, hogy a klaviatúra 360 fokban forgatható egy rögzített talpon, így bal- és jobbkezesek egyaránt használhatják. Az egér használata is a talpon történik. Áprilisban aláírtak egy megállapodást az Itron Technology gyártóval, így az eszköz talán nagyobb eséllyel kerülhet piacra - elvileg hónapokon belül. Van azonban egy másik gond... Az Infinium Labs elnök-vezérigazgatóját, Timothy Roberts beperelték, amiért a vállalat értékpapírjait mesterségesen duzzasztotta. A botrány vége várhatóan az lesz, hogy az Infinium Lab nevet lecserélik Phantom Entertainmentre. A vezetőség úgy gondolja, hogy az új elnevezés jobban felkeltené az érdeklődő befektetők figyelmét, nem beszélve a majdani vásárlókról. További terveik között szerepel a vállalat részvényeinek megduplázása hatszáz millióról 1,2 milliárdra. Ennek érdekében hívnak össze egy gyűlést Floridában július 13-án. Erre azért van szükség, mert a vállalat az utóbbi negyedéveit sorra veszteséggel zárta. Az összes veszteség már elérte a 69 millió dollárt, így jelenleg ezt az egy kiutat látják a vezetők.

[KéPZ] Frissítés!!

Hír | 2006.05.29 17:03

Szemezgessen mindenki kedvére az alant felsoroltak közül. Érdemes néhány pillantást vetni a nemrég bejelentett Atlantis V-re, a BF új címére, a BiA legújabb részére, vagy éppen a Dark Messiah of Might & Magicre is, de a lista igen terjedelmes.

  • Airline Tycoon 2 (8)
  • Alliance: The Silent War (29)
  • Alpha Prime (16)
  • ANNO 1701 (12)
  • Armed Assault (9)
  • Atlantis V (17)
  • Bad Day: L.A. (20)
  • Battlefield 2: Armored Fury (4)
  • Belief and Betrayal (3)
  • Bet on Soldier: Blood on Sahara (7)
  • Bioshock (5)
  • Black Buccaneer (6)
  • Brothers in Arms: Hell's Highway (1)
  • Burn (4)
  • Caesar IV (4)
  • Chromehounds (19)
  • Company of Heroes (11)
  • Dark Messiah of Might and Magic (21)
  • Darkstar One (7)
  • Drakensang: The Dark Eye (7)
  • El Matador (5)
  • Faces of War (7)
  • Frontlines: Fuel of War (3)
  • Glory of The Roman Empire (18)
  • Haze (5)
  • Heavy Duty (1)
  • Hero Journey (15)
  • Huxley (11)
  • Inhabited Island (4)
  • Island of Living Dead (10)
  • Jagged Farm: Birth of a Hero (8)
  • Just Cause (10)
  • LEGO Star Wars II: The Original Trilogy (8)
  • LMA Manager 2007 (15)
  • Maelstrom (6)
  • Medal of Honor: Airborne (1)
  • Moscow to Berlin (6)
  • No Brakes: X Racing (3)
  • Numen (5)
  • Overclocked (4)
  • Pacific Storm (6)
  • Power Of Destruction (6)
  • Precursors (12)
  • Pro Cycling Manager 2006 (6)
  • Pro Evolution Soccer 2007 (8)
  • PT Boats: Knights of the Sea (5)
  • Rome: Total War - Alexander (8)
  • Runaway 2 (5)
  • Sabotage 1943 (19)
  • Sacred 2 (14)
  • Settlers II: The Next Generation (7)
  • Sherlock Holmes: The Awaken (6)
  • Ship Simulator 2006 (5)
  • Showdown: Scorpion (4)
  • Silverfall (8)
  • The Stalin Subway - Red Veil (7)
  • Star Trek: Legacy (5)
  • Star Trek Online (6)
  • SunAge (8)
  • Super-Bikes Riding Challenge (5)
  • Swashbucklers Blue & Grey (8)
  • Test Drive Unlimited (12)
  • The Da Vinci Code (6)
  • The Guild 2 (7)
  • The Shadow of Aten (9)
  • Theatre of War (5)
  • Tony Tough 2 (8)
  • White Gold: War in Paradise (8)
  • Wings over Europe (5)
  • World of Warcraft: The Burning Crusade (11)
  • XIII Century Sword and Honor (7)

  • [MOVIE] Half-Life 2: Episode One - GOLD

    Hír | 2006.05.25 19:04

    Íme a Half-Life 2: Episode One is aranylemezes lett, mely a Half-Life 2 három részes folytatásának első darabja lészen, melyben teljesen más távlatokból szemlélhetjük City 17-t. Külön érdekesség, hogy az első epizódban helyt kap egy a második epizódot ismertető videó is. Mint ahogy azt már megszokhattuk a Valvetól, a játék ismét elérhető lesz a Steamen keresztül, valamint emellett bolti dobozos változatban is elérhető lesz. Gabe Newell a Valve atyja elmondta, hogy azért tarották szükségesnek az epizódokra való felosztást, mert a PC-s játékok és maga a rendszerek fejlődése egyszerűen nyomonkövethetetlen, mire elkészülnek, addigra már megint ugrott egy nagyot a technika. Épp ezért az újabb epizódokba már újabb elemek kerülhetnek be, fejlettebbek lehetnek, valamint a játékosoknak sem kell hat évet várniuk egy teljesen új rész megalkotásához, hisz így másfél év után kézhez kaphatják az első epizódot, mely magában is hat óra játékidőt biztosít. A történetet nézve ismét Dr. Gordon Freeman védőruháját ölthetjük magunkra, miközben végig szembesülünk az általunk elkövetett tettek következményeivel az egész városban. Kalandjaink során velünk lesz a bűbájos Alyx Vance, valamint a robotja, Dog is. Eme folytatáshoz egyébként az alapjátékra nem lesz szükség, így hát mindenki kipróbálhatja, és ne feledjétek, hogy mindehhez már csak pár nap van hátra. Június elsején folytatódik a harc. Addig is töltsétek le a legújabb trailert alant lokálból.

    A CDV szakított a StarForce-szal

    Hír | 2006.05.25 06:56

    A CDV vállalata úgy döntött, hogy szakít a többször is botrányos ügyekbe keveredő StarForce csapatával. Az óriáscég felbontotta az együttműködést, új partnere pedig a TAGES lesz. Már az első, frissen, egészen pontosan júniusban megjelenő játékuk ezzel a másolásvédelemmel kerül a piacra (Glory of the Roman Empire). További infó itt olvasható.

    'Reggelt...

    Hír | 2006.05.18 06:45

    Kellemes reggelt mindenkinek. Ajánlom figyelmetekbe a tegnap felkerült Így telt nálunk az E3... című cikkünket, melyben láthattok néhány érdekességet. Ajánlott egy esernyőt mindenkinek a hóna alá csapni, aztán még megnézni a reggeli híreinket, mert bizony ilyenkor is kerülnek még elő E3-as trailerek.

    Kovács kapatosan botorkál haza. Látja, hogy a lépcsőházban fekszik valaki. - Hol lakik, jóember? - kérdezi segítőkészen. - Egy emelettel feljebb, balra. Felcipeli a sorstársát, kinyitja a baloldali ajtót, beteszi a férfit. Utána visszamegy a földszintre. Megint lát ott valakit. Megkérdezi: - Hát maga hol lakik? - Egy emelettel feljebb, balra. Felcipeli őt is, kinyitja az ajtót, belöki. Megint lemegy. Megint fekszik ott valaki. Kovács most már dühös: - Csak azt ne mondja, hogy maga is egy emelettel feljebb, balra lakik! A férfi nehézkesen feltápászkodik. - De igen, és ha még egyszer belök a liftaknába, pofán vágom.

    [MOVIE] GIGANTIKUS JÁTÉKÖSSZEÁLLÍTÁS!!!

    Hír | 2006.05.16 09:03

    Ezúttal sikerült egy remekbeszabott összeállítást szerezni a Microsoft, Games for Windows játékhalmáról. Sajnos rövid bejátszásokról van szó, de azt kell mondjam mindenképpen érdemes megnézni. Belepillanthatunk többek között a Flight Simulator X-be, az Age of Empire III: Warchiefs-be, Az Alan Wake-be (új jelenetek!!!), World in Conflict, Shadowrun, Hellgate: London, Titan Quest, Battlefield 2142, Neverwinter Nights 2, Call of Juarez, Company of Heroes és íííígy tovább!!!! KÖTELEZŐŐŐŐŐŐŐ!!!!

    Részletek a LucasArts új csodájáról

    Hír | 2006.05.12 20:38

    A játékkészítés következő generációjának láthatták egy lenyűgöző mintáját azon szerencsések, akik ott voltak a LucasArts titokban rendezett bemutatóján. Azt már tudjuk, hogy újabb Star Wars témájú játékon dolgoznak a srácok és már azt is tudjuk, hogy egy Digital Molecular Matter nevű technológiát alkalmaznak majd benne, melynek köszönhetően olyan effekteket kelthetnek életre, amit eddig csak az AGEIA PhysX chipje volt hajlandó megjeleníteni. Na már most erről a technológiáról tartottak egy kis előadást. Első alkalommal egy egyszerű fát jelenítettek meg demójuk keretében, melyet óriási labdákkal dobáltak meg. Az eredmény a már korábbi játékokból megszokott neki ment valami, hát eltörik látványt, a szokásos semmitmondó effekttel, egyszerűen kidől a fa. Ezt követte az új technológiával felvértezett világ tesztje. Az alany ismét egy fa, ám ezúttal szegény fát szegény kis R2-D2-kkal dobálták meg, bámulatos látványt keltve. A fa nem egyszerűen csak kidölt, de minden egyes apró karcolás meglátszott rajta, az ágak letörte, a törzse megsérült és csak később, mikor már nem bírta tovább, akkor dőlt ki. Ezt követte egy másik bemutató, ahol Jar jar fémből készült bábúja volt az áldozat, a fegyver ismét R2! Itt is hasonló hatást értek el. A sérülések helyén a test anyaga behorpadt, megkopott, csak úgy mint a valóságban. Mikor a testet gumira cserélték, a kis robot csak úgy lepattant róla. Mikor pedig jégből készült Jar Jar állta ki a próbákat, akkor a körülötte lévő világ fénye gyönyörűen csillogott rajta. Bizony a LucasArts emberei nem fecsérlik az idejüket, és megalkottak egy olyan látványvilágot, mely tényleg egy messzi-messzi galaxisba repít el minket, valamikor egy nagyon régi időbe. Na és lássuk hát az új játékot. Túl sok konkrétumot nem lehet tudni róla, csupán annyit, hogy a Star Wars világában játszódik és 2007-ben jelenik meg. Ám jelenleg már zavaros, hogy Darth Vaderrel kéne majd nyomulni, vagy csak hozzá kapcsolódnak az események. Fény került négy új képre, egészen pontosan négy remekbe szabott concept artra. Ám ezek csak tovább bonyolítják a helyzetet. Az egyiken magát a Sith nagyúrt láthatjuk aprítani az ellent, egy másikon éppen csatlósai küzdenek a jó ellen, a harmadik már meg a fény harcosai láthatjuk előnyben. Most találja ki az ember, hogy kit alakíthatunk mi. Esetleg mindkét oldalra ellátogathatunk? Minden esetre még annyit tudni vélhetünk, hogy a történet valamikor a harmadik rész után játszódik majd. A képeket pedig itt tekinthetitek meg. Hamarosan remélhetőleg újabb részletek látnak napvilágot. Thanks Goten

    [MOVIE] Sparta: Ancient Wars

    Hír | 2006.05.10 22:08

    Egy E3-as trailer erejéig elkalandozunk a hős katonák szigorral teli korának rejtelmeibe: Sparta: Ancient Wars. A várhatóan idén ősszel érkező RTS-ről az a pletyka járja, hogy remekbeszabott módon eleveníti majd meg az ősi kultúra elemeit. No, lessük inkább meg, hogy mi a helyzet:

    [MOVIE] Fastlane Pinball

    Hír | 2006.05.10 16:29

    Bár a Fastlane Pinball már megjelent a fejlesztő, vagyis a Framework Studios kidobott egy trailer, melyben még egyszer megcsodálhatják a játék remek fizikáját, valós idejű 3D-s modelljeit azok, akik épp most térnének rá a teljes játékra. A filmért ide kattintsatok.

    Level Up adás az Oblivion-botrányról

    Hír | 2006.05.10 15:14

    A tavalyi GTA: San Andreas ügy komoly hasznot hozhatott a játék kiadójának, ugyanis a Take2 Interactive idén is folytatja botrány-marketingjét. A figyelem középpontjában ismét egy nagyszerű játék, és az abban elrejtett mérsékelten pikáns tartalmak állnak. Az Elder Scrolls IV: Oblivion botrányról szólt a level up tegnap esti adása. Az életkori beosorolás kérdésével kapcsolatban a műsor vendége volt Kathi Attila a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelõség főosztályvezetője, illetve Fuchs Péter játékkutató. A videó letölthetõ a www.levelup.hu oldalról. Thanks JaB-En.

    [MOVIE] Exteel

    Hír | 2006.05.10 04:04

    Az NCsoft csendben előrukkolt az Exteel című kizárólag online játszható mecha robotos akciójátékának új, E3-as videobemutatójával. A nagyjából két perces anyagban minden fontosat megtudhatunk az alkotásról, amely egyébként még valamikor idén érkezik.

    Molekuláris technológia a Lucasarts játékaiban

    Hír | 2006.05.09 22:04

    A LucasArts bejelentette, hogy partnerkapcsolatot létesített a Pixelux Entertainment vállalattal, melynek értelmében a kiadó belső fejlesztésű játékaiba a jövőben beépítik a Digital Molecular Matter (DMM) technológiát. Az első ilyen alkotás az Indiana Jones 2007 (munkacím) lesz, amit Star Wars játékok követnek. A technológia az anyagi fizika terén hoz előrelépést azáltal, hogy a környezeti reakciókat teljesen reálisan valósítja meg. Képzeljünk el például egy fadarabot, amit szétverünk. A mostani játékokban ez legfeljebb néhány darabra hullik, ami ugyanazzal az animációval párosul. Ezzel a megoldással azonban a fa részei egymásra is hatással vannak az amortizáció ideje alatt. Ugyanez igaz lesz a kristályos és kőből álló anyagokra is, hasonló módon, mint ahogy azt már láthattuk az AGEIA PhysX esetén. A legnagyobb különbség az, hogy ehhez nincs szükség külön kártyára.

    Sam & Max - epizódikus kontent várható!

    Hír | 2006.05.09 06:43

    A GameTap csapata egyre jobban tetszik nekem :) A Telltale-lel karöltve kitalálták, hogy az egykor igen sikeres kutya és nyúl duó, vagyis Sam & Max nem csak egyszerű folytatásként tér vissza közénk. A mostanában egyre népszerűbb, epizódikus megjelenéssel adják majd ki, folyamatosan amíg van rá igény. Idén már kint is lesz az első, és már most tudják, hogy további néhány epizód biztosan lesz. Ha esetleg nem ismernéd a játékot: a régi, jó öreg, korábban sokkal minőségibb játékokat alkotó LucasArts egyik legjobb kalandjátéka volt. Egy kutya és egy nyúl kalandjairól szól, akik egyébként igencsak csetlő-botló magándetektívek. A korábban is kedvelt point-and-click elvet követte, és a legjobbak a poénjaik voltak. Az idei E3-on elméletileg kapunk róla egy videót is, és kiderül, hogy mennyire sikerült újra megragadni a régi fílinget.

    Anno 1701 infomorzsák

    Hír | 2006.05.08 22:44

    Már az E3-ról szivárogtak ki az alábbi információk, amelyek az Anno 1701 (korábban Anno 3) című stratégiai játékra vonatkoznak:

  • A játékmenet egyfajta kombinációja lesz a stratégiai, kereskedelmi, kutatási, diplomáciai és harci elemeknek
  • Az interakció mértékét lényegesen megnövelték a fejlesztők, a karakterek sokkal kifinomultabbak, emberszerűbben viselkednek és cselekednek, ráadásul mind máshogyan
  • Változatos környezet tárul majd elénk, a városoktól kezdve a tornyokon át egészen a hegyes-dombos vidékekig. Akár földrengés is kísérheti utunkat, mint természeti jelenség
  • Száznál is több küldetést kell majd teljesítenünk
  • Lehetőségünk lesz titkos diplomáciai lépésekre is (gyk: szabotázsakciókra)
  • LAN-on keresztül legfeljebb négyen nyomulhatunk egymás ellen, vagy egymással
  • Szárazföldi és vízi csatákra egyaránt számíthatunk Mindezt néhány friss képpel koronázzuk.

  • Az ESRB nem tágít: az Oblivion nem gyerekeknek való!

    Hír | 2006.05.08 12:22

    Alig négy napja tört ki a botrány az Oblivionnal kapcsolatban. Ekkor az ESRB úgy döntött, hogy átminősíti a TES IV: Oblivion beosztását; ugyanis a játékban túlzott erőszakot és külső mod által beépített meztelenkedést véltek fölfedezni - állításuk szerint ezért volt szükség a Mature kategóriába való átváltásra, ami a Bethesda alkotását illeti. Az elmúlt napokban támadások gigantikus sorozata érte és éri az ESRB-t több oldalról is. Az eseményt rengeteg rajongó kommentálta, de hozzászólt az ügyhöz a Bethesda Softworks és a Take Two Interactiveval kapcsolatban is hallhatunk néhány érdekességet. Utóbbi mint tudjuk, hasonlóképp járt... Rajongók tömege bombázta egyet nem értésével az ESRB-t és annak munkatársait a napokban. A közvélemény szerint felesleges volt átsorolni a játékot, no és a külső mod nem a játék része, ezért fölöttébb fölháborítónak tartják a dolgot. A fejlesztők állítása szerint ők nem csaptak be senkit, a normál verziót adták le az ESRB-nek ellenőrzésre anno. A Bethesda elmondása szerint nem rakott semmilyen pornográf anyagot az Elder Scroll's negyedik részébe, továbbá bónuszként elérhető pucérkodó nénik sem kaptak helyet a játékban. Az ESRB részéről a társaság igazgatóját, Patricia Vancet kérdezték. A cégvezető állítása szerint a Bethesda rajtahagyott a lemezen egy olyan fájlt, amelynek segítségével a női karakterek átnevezhetőek, és módosíthatóak azok kinézetei. Vance úgy gondolja, hogy szomorú, hogy senki sem törölte ezt a lehetőséget a fejlesztőknél a játék aranylemezre kerülése előtt. Az ESRB munkatársai újra megvizsgálták a játékot, és túlságosan erőszakosnak találták azt. Vance elmondta, hogy bár a Bethesda teljesnek, átfogónak és széleskörűnek gondolta az első vizsgálatot, az ESRB ezt másképp látja; és ezért volt szükség a kategória módosítására. Sokak szerint az ESRB rendszere koránt sem kielégítő. Ezt egy már megtörtént esettel igyekeztek magyarázni. A Take Two Interactiveot is érték külső támadások - mint tudjuk, körülbelül 10 hónapja a kiadóóriás egyik nagy játékát is túlzottan erőszakosnak és rejtett pornóanyagokkal telinek találták. Ennek ellenére a forgalmazás és a kereslet töretlen maradt, tehát az ESRB hiába sorolta át játékukat, a szülők ennek ellenére is megvették azt.

    [MOVIE] Battlefield 2142

    Hír | 2006.05.08 09:04

    Őőőő, kicsit visszavonom azt amit a reggeltben írtam: igenis van érdekesség, ha nem is tömegesen :) Itt van például ez a teljesen friss Battlefield 2142 videó. Háááát, mit mondhatnék - ez állat!!! Gigantikus csaták, robotikák balról, tankok jobbról, légi csapás fentről, gyalogosok meg... szóval menekülnek :) A grafikára nem igazán lehet panasz, bár érdemi fejlődés nem történt a korábbi epizód óta. Ha az EA jövőképe bejön, és tényleg ilyenek lesznek a csaták 2142-ben, akkor bizony nagy gondokkal nézünk elébe... de azért ennyire ne menjünk a dolgok mélyére, csekkoljátok inkább a lenti videót!

    dtp @ E3

    Hír | 2006.05.03 15:33

    A német dtp is átdobta mailben az idei E3-as felhozatalát. Hááát, hogy is mondjam csak.... ők sem az ismert játéknevekre gyúrtak rá az idén, de végülis ki tudja - lehet, hogy a show után ők lesznek az istenek ezzel a felhozatallal. Najó, ez persze nem lehetséges, de azért érdemes megnézni majd mit hoznak össze a showra. Várjuk szeretettel a videókat is, melyek érkezésére az E3 második napján számíthatunk. íme a lista:

  • Drakensang: The Dark Eye
  • Sabotage
  • Overclocked
  • Undercover: Operation Wintersun

  • Börtön és mobiltelefon - plusz 40 év!

    Hír | 2006.05.02 13:53

    Amerikában igen elképesztő törvényt hoztak. Texas államban új szabály lépett érvénybe, melynek értelmében aki börtönben használ mobiltelefont, az 40 évnyi fogságot kap. Az indoklás szerint erre az igen szigorú intézkedésre azért van szükség, mert manapság nagy problémát jelentenek a mobiltelefonok, ami a börtönöket és azok lakóit illeti. Hiába csukják le ugyanis a hírhedt autótolvajt, a kontrollálhatatlan és megfigyelhetetlen telefonbeszélgetéseken keresztül azok még a cellák rácsai mögül is tovább folytathatják tevékenységüket. Emiatt Texasban olyan törvényt hoztak, mely szerint ha egy rabot mobiltelefon-használaton kapnak, akkor az illető a már meglévő mellé további, összesen 40 év börtönbüntetéssel sújtható. Noha az érvelés jogos és pontos, erre mégis csak ezt lehet mondani: "Atyám, uram!".

    [PATCH] Serious Sam 2

    Hír | 2006.04.25 17:42

    A 2K Games újabb patchet dobott ki a Croteam által készített Serious Sam 2 című FPS játékához. A tapasz felrakása után a játék a 2.070-es verzióra frissül, melyben néhány apróbb hiba került kijavításra, hogy pontosan mi, azt itt találjátok. Amennyiben pedig le is töltenétek, akkor erre fáradjatok.

    'Reggelt...

    Hír | 2006.04.25 06:33

    Kellemes reggelt mindenkinek. Ezen a kedden is jónak ígérkezik az idő, bár aki korán indul, vegyen magára valami plusz öltözéket. A tegnapiak szerint ma érkezik me a The Battle for Middle-Eart 2 legújabb javítása, no és erre a hétre várható a Ghost Recon: Advanced Warfighter demója is. Ma reggelre jut egy érdekes demó is, érdemes meglesni.

    - Azt hiszem, magát keresik, mester - szól az ipari tanuló. - Hogy-hogy azt hiszed?? - Hát mikor felvettem a telefont, valaki belekiabált, hogy "te vagy az, vén hülye?" Az építkezésen a főnök már 10 perce nézi az egyik munkást. -Te, Pisti, mit keresel? -Egy fél méter átmérőjű és kb. fél méter magas betondarabot. Erre 20 munkás kezdi el keresni. Fél órát keresgélnek, mire Pisti megszólal: -Na, mindegy. Hagyjátok fiúk, majd leülök erre a gerendára.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)