Wasteland 2 - 3 millió dollárért jár egy grandiózus játék?
Brian Fargo új játéka visszarepít minket az időben egészen az 1980-as évek végéig, ahol ismét élvezhetjük majd a pusztaság kalandjait. De mit remélhetünk?
Brian Fargo új játéka visszarepít minket az időben egészen az 1980-as évek végéig, ahol ismét élvezhetjük majd a pusztaság kalandjait. De mit remélhetünk?
Az inXile Entertainment nem tudja tartani magát az augusztusra ígért megjelenéshez, de nem kell sokkal többet várni a Wasteland folytatására.
Ha egy kicsit ti is besegítetek, akkor a népszerű websorozatban akár a Fallout sorozat két atyja is feltűnhet.
Ismét túlvállalta magát egy Kickstarter-en befutó cég - a bűnös most az InXile, az áldozat pedig a Torment.
Miért ne üldözhetné a bűnt két valódi zseni? Főleg akkor, ha LEGO figurák.
A klasszikus RPG folytatása mindjárt itt van, úgyhogy itt az ideje egy kicsit magunkba szívni a poszt-apokaliptikus életérzést.
A Wasteland 2 megjelenés egyelőre még titok, de az inXile Entertainment már nem várat sokáig minket. Még azért viccelődnek kicsit előtte.
Pár napja elmeséltük, hogy lecsukták Leland Yee-t, az erőszakos játékokat ellenző szenátort. Most kiderült, hogy egyébként fegyverekkel is üzletelt.
Leland Yee-t nem szeretik a játékvilágban, szűklátókörűségével kivívta a játékosok utálatát. Most meg az FBI csapott le rá.
Kipróbáltuk a Wasteland 2 bétáját. Sok munka lesz még vele, de úgy tűnik, valóban azt kapjuk, amit a fejlesztők ígértek.
A tragikusan elhunyt Paul Walker helyére új főszereplőt kellett találni a készülődő Hitman filmhez, akit a Fox a Homeland sztárjának személyében talált meg.
Hiába nem talált kiadót a THQ csődje után a Valhalla Game Studios TPS-e, Itagaki Tomonobu kifejezetten optimista a jövőt illetően.
A projektet támogatók már most kipróbálhatják a játékot, amely hamarosan a Steam Early Access programjában mindenki számára elérhető lesz.
A fejlesztőcsapat szerint a Wasteland 2 fejlesztése olyan jól halad, hogy már 2 és fél héten belül már kész is lesz egy korai béta verzió.
Új Zélandon megindult a Microsoft next-gen konzoljának árusítása és már meg is van a világ első boltban vásárolt Xbox One-jának tulajdonosa.
Az InXile poszt-apokaliptikus szerepjátékának, a Wasteland 2-nek újabb izgalmas részleteit mutatták be a fejlesztők.
Egyre tisztul a kép a Wasteland 2 sugárfertőzött világáról. Íme minden, amit a karaktered kialakításáról tudni lehet.
A Vlambeer véletlenszerűen generált arcade akciójátéka mostantól új néven folytatja útját: Nuclear Throne.
Már elérhető a Homeland DLC és olyan tartalmat is hoz, ami a Collector's Edition-ben már benne volt.
65. alkalommal osztották ki a "tévés Oscarnak" becézett Emmy-díjat a legjobb televíziós sorozatoknak és azok készítőinek. South Park az élen!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)