League of Legends - így működik majd a 2019-es szezon
Ugyan a játék maga most nem változott annyira drasztikusan, mint korábbi szezonok elején, de a kompetitív rendszer több ponton is megújult.
Ugyan a játék maga most nem változott annyira drasztikusan, mint korábbi szezonok elején, de a kompetitív rendszer több ponton is megújult.
A RunAway nagyon szép játékkal érdemelte ki a trófeát, amit talán a kelleténél nagyobb lendülettel emeltek a levegőbe.
A jelek szerint valóban nagyobb akkumulátort és gyorsabb töltést garantálnak majd a Samsung új zászlóshajói.
A Red Dead Redemption előtt és után is voltak a vadnyugaton játszódó, kiváló játékok, ezekből válogattunk össze tizet.
A kínai gyártó képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasója az eddig megszokottnál sokkal nagyobb felületen érzékel.
A Wild, a THR és a többiek is elmondták véleményüket a bajnokságról és az ellenfelekről.
Az MNEB versenysorozatának teljes beosztását jó előre betervezhetitek.
Összeszedtük a legfontosabb infókat a pénteken induló LEC-ről.
Szeretnének egy összegű kompenzációt vagy jutalékot a Pinkerton ügynökök megjelenítése miatt.
Komoly hangszigetelést kapott az Antec P101 Silent számítógépháza, amely a CES-en is látható volt.
Az HBO végre elárulta, mikor térhetünk vissza Westerosba.
A lengyel hírszerzési ügynökség letartóztatta a Huawei egyik lengyel igazgatóját: a vád szerint a kínai titkosszolgálattal működött együtt.
Hibátlanok lettek a klasszikus játékokon alapuló poszterek, máris örömmel megyünk dolgozni!
Naomi Watts után újabb nevekkel egészült ki a széria színészgárdája.
18 wattos töltést garantálnak az androidos és az iOS-es okostelefonokhoz a Mophie legújabb powerbankjei.
Újabb látványos trailert kaptunk a következő Marvel filmhez.
Az HBO a Golden Globe alatt vetítette legújabb reklámját, amiben két nagyon izgalmas sorozat is helyet kapott.
A Riot már augusztus óta teasel egy új karaktert, aki a jelek szerint nem túl nagy rajongója a demaciai hősöknek.
A Gotham, az Agymenők és a Trónok harca mellett hamarosan egy újabb népszerű sorozattól kell majd érzékeny búcsút vennünk.
Az egyiket a Doktor House-ból, a másikat a Gyűrűk Urából ismerhetitek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)