64 megapixeles szenzort rak a mobilokba a Samsung
Egy 64 és egy 48 megapixeles, okostelefonokba való képkezelő szenzort villantott a Samsung. Már idén lesznek olyan új mobilok, amik ezekre építenek.
Egy 64 és egy 48 megapixeles, okostelefonokba való képkezelő szenzort villantott a Samsung. Már idén lesznek olyan új mobilok, amik ezekre építenek.
Chris Hughes a Facebook indulásának meg nem énekelt hőse, mára viszont elborzadt attól, hogy világot uraló hálózat lett az egykori egyetemi csajozóprogramból. Szerinte csak drasztikus lépések segíthetnek mindent helyrehozni.
Bár a Végjáték keretet adott a Marvel Filmes Univerzum első három fázisának és több karakter történetszálát is elvarrta, egyúttal előkészítette a terepet több lehetséges új szuperhősnek is.
A Two Point Studios a kiadó belsős csapata lett.
Az Intel elindította a Project Athena Open Labs tanúsító programot, aminek a célja, hogy az Intel alapokra építkező laptopok jobb használati élményt garantáljanak.
2021-re készülhet el az AMD és a Cray munkájának hála a világ leggyorsabb exasacle szintű szuperszámítógépe.
A stúdió egyik volt munkatársának nem túl kellemes emlékei vannak Randy Pitchfordról.
A Navira építő Radeon RX 3080 XT állítólag alaposan megszorongatja majd a GeForce RTX 2070-et.
A sandbox típusú játékban űrben ügyködő mérnököket irányítunk, a tevékenykedésünk központjában pedig a túlélés és az építkezés áll.
A Navi 20 GPU-ra építkező Radeon Instinct csak 2020. első negyedévben jelenhet majd meg.
Több mint 3500 pontot értek el egy egyedileg épített asztali PC-vel az OctaneBench-en: a négy RTX 2080 Ti nem melegedett 75 Celsius-fok fölé.
A Puliwood csapatának több tagja is el szerette volna mondani, hogy mit gondol a Marvel mérföldkövéről, ezért úgy gondoltuk, hogy egy szerkesztőségi cikk keretében közösen értékeljük a Végjátékot.
A szerkesztőség összedugta a fejét, hogy megállapítsuk, mely filmekkel van igazán az Erő.
A szervezet korábbi alapítója újra kezébe vette a csapat irányítását.
Egy dán csapat lenyűgöző munkaállomást épített az AMD Ryzen Threadripper 2950X processzora köré.
A bolygó kapitánya visszatért, de aki nem csatlakozna mellé, focizhat, autózhat, vagy zombikat is irthat.
A Marvel Kapitányt alakító színésznő szerint az irány jó, a tempón viszont lehetne még javítani.
Ha külső tárhely van csatlakoztatva egy PC-hez, akkor a Windows 10 2019. májusi frissítése egyszerűen nem telepíthető.
Már nem kell sokat várnunk arra, hogy a Switch képernyőjén kezdhessük megépíteni álmaink Mario pályáit.
A Planet Coasterrel már bizonyított Frontier most egy másfajta tycoonon dolgozik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)