Mobilon is játszható a Fez
Az utóbbi évek egyik legérdekesebb indie játéka megjelent okostelefonokra és táblagépekre.
Az utóbbi évek egyik legérdekesebb indie játéka megjelent okostelefonokra és táblagépekre.
Hiába fejlesztenek több százezres célhardvereket a nagy gyártók, a virtuális valóság jelenlegi legnagyobb eladásokat produkáló készülékei továbbra is a mobilokat kijelzőként használó cardboard megoldások.
Jövőre nem is egy Harry Potter játékban merülhetünk majd el nyakig, hiszen a Pokémon GO fejlesztőinek újdonsága mellett egy másik csapat is készül valami varázslatossal.
Ezzel egyszerre itt az AMD Link mobilos app is, amivel szintén monitorozható a videokártya.
Pár napon belül a mobiljainkon nyomhatjuk majd végig az elmúlt évek egyik legsötétebb platformerjét.
Szerinted az iPhone X minden idők legjobb mobilja? Vagy inkább a Samsung Galaxy termékvonalra esküszöl? Keressük meg együtt a mögöttünk hagyott év legjobb termékeit.
Napokon belül megjelenik a Life is Strange első néhány része okostelefonokra és táblagépekre.
A QWOP fejlesztőjének idegesítő játéka, ami most nagyon fut streamer-körökben, mobilra is megjelent, a Katamari Damacy sorozat pedig egy spin-offal jelentkezik.
Már nyomdában az év utolsó GameStar magazinja, ami azt jelenti, hogy végre szusszanhatunk egy kicsit.
Az Apple és a Google is kihirdette, mely játékokat tartotta az idei évben a legkiemelkedőbbnek.
Már jövő héten megjelenik a Jumanji mobilos verziója, ami egy asztali társast kever a gyűjtögetős kártyajátékokkal.
Hihetetlen, de a Codemasters egy az egyben, kisebb kompromisszumokkal átültette a GRID Autosportot mobilokra és táblagépekre.
Manapság már egyre kevesebben használják, de sokáig a telekommunikáció csodája volt az SMS. Azt is hihetnénk, már ezer éve létezik, pedig "csak" 25 éve küldték el az elsőt.
Célegyenesben az év utolsó GameStar magazinja, de előtte még van egy hétvégénk, amivel többé-kevésbé szabadon rendelkezhetünk. Ami azt illeti, inkább kevésbé.
Napvilágot láttak az első videók a PlayerUnknown's Battlegrounds Kínába szánt mobilos feldolgozásai kapcsán, amik közül az egyik elég nagyot csavar a játékon.
A PlayerUnknown's Battlegrounds kínai kiadója és a fejlesztők egy mobilváltozaton dolgoznak, ami egyelőre úgy tűnik, nem jelenik meg a nyugati piacokon.
Megjött az első karácsonyi játék is a héten, valamint Naruto mobilokon jelentkezett be.
A mobilos grafikus vezérlő nem használ HBM2 memóriát, csupán a laptop DDR4-es RAM-jának egy apró részét hasznosítja.
A PlayIT utáni hétvége végre tényleg a pihenésé a szerkesztőségben is.
Elindult az előregisztráció Dél-Koreában a Black Desert Mobile-hoz, aminek örömére kaptunk egy rakat videót a játékból.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)