Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2833

Bezárta kapuit a Rockstar Vienna!!!

Hír | 2006.05.11 22:58

Az E3 leple alatt derült fény a hírre, miszerint a Rockstar bezárta az Ausztriában található Rockstar Vienna stúdióját, mely a GTA xboxos átiratáról híres, mely esemény bekövetkeztével mintegy 100 alkalmazottat kellett elbocsátaniuk. Egy Blog üzenetből kiderül, hogy egy lelkes alkalmazott, Jurie Horneman reggel még éppen munkába igyekezett, ám a kapunál már a biztonságiak várták, akik felvilágosították, hogy a Take-Two azonnali hatállyal bezáratta a stúdiót. Az eseményt követte ezután a 2K Salt Lake Cityben található Indie Built Studio bezárása, mely arra enged következtetni, hogy a Take-Twonak nem nagyon jönnek össze a konzolos átiratai, azonban fenn áll a lehetősége, hogy egyszerűen csak változtattak üzletpolitikájukon és ennek következményei a bezárások. Na majd meglátjuk mik lesznek a következő lépések.

Earthworm Jim visszatér!!!

Hír | 2006.05.10 18:43

Az Atari a mai napon bejelentette, hogy megszerezte a világhírű Earthworm Jim játék kizárólagos jogait, melyből az következik, hogy az elkövetkezendő öt évben visszahívják az életbe. "Az Atari egy fejlődésben lévő cég, és most a játéktörténelem egyik legnagyobb alakjával, az Earthworm Jim felélesztésével fontos pillanathoz jutottaka videójáték iparban," tette hozzá az eseményekhez Bruno Bonnell, az Atari adminisztratív igazgatója. "Az Atari név innovációt, lehengerlő minőséget, szórakoztatást és legfőbbképpen örömet jelent. Elkötelezettségünk az Atari névhez, valamint újabb termékekbe való beinvesztálás, mint az Earthworm Jim, nagyon fontos tényezők a cég fejlődésében." Az eredeti játékot még a Shiny Entertainment készítette el a 1990-es években, mely óriási sikert aratott részletes animációival, játékmenetével, valamint humorával. Később mindezt továbbfejlesztve átültették egy 3D-s környzetbe, melyet csodálatos látvány és hang ölelt körül. Az Atari nem kíván változtatni a jól bevált recepten, megmarad a szemet és fület gyönyörködtető környezet, a humor, ám sokkal szebb megjelenítést ígérnek, mely nem is kétséges, valamint fejtörők egész sorát, melyben a főhős régi ismerősei a szerelme, a hercegnő, és öreg barátja Peter Puppy is segítségére lesz, hogy ismét felvegye a harcot a gonosz Királynővel. A tervek szerint a játékot majd két különböző játékmódban lehet tolni, melyekről egyenlőre még semmi konkrétumot nem tudni.

[MOVIE] GEARS OF WAR E3 2006

Hír | 2006.05.10 00:39

Nagyjából egyetlen fontos videó maradt ki: ez pedig a Gears of War E3-as prezentációja. Azt hittük, ennél durvábbat már nem tudnak mutatni a játékból... hatalmasat tévedtünk!!! Jó a pattogatott kukoricaaaaaaaaaaaaa!

BitTorrenten terjesztené filmjeit a Warner

Hír | 2006.05.09 12:19

A Warner Bros. lehet az első olyan nagy filmstúdió, amely interneten terjesztené filmjeit és televíziós műsorait a BitTorrent által kifejlesztett fájlcserélő P2P technológián keresztül, ami egyébként melegágya az illegális kalózfilmeknek is. Az előzetes információk szerint már idén nyáron beindulhat a szolgáltatás, egyelőre ismeretlen árazás mellett. Várhatóan azonban a tévéműsorok egy dollár, míg a filmek a bolti DVD-khez közeli áron tölthetők majd le. A stúdió további tervei között szerepel az is, hogy olyan anyagokat kínálnak fel letöltésre, amelyeket később kiírhat DVD-re a felhasználó - bár ebben az esetben a másolat kizárólag azon a gépen játszható le, amelyen keresztül az anyagot letöltötték, hagyományos DVD lejátszókban tehát nem. A megállapodás célja, hogy az illegális letöltéseket kereső felhasználókat "átnevelje" a legális tartalmak letöltésére P2P hálózaton keresztül úgy, hogy megfizethető áron kínálják a legalitást, jó minőségben. "Ha a fájlcserélőt használók 10-15 százalékát rá tudjuk venni arra, hogy elkezdjenek legálisan letölteni, az óriási hatással lenne az egész iparág, sőt a gazdaság számára is. A folyamatot csak elkezdeni nehéz." - mondta Kevin Tsujihara, a Warner Bros. Home Entertainment csoportjának elnöke. A BitTorrent egy úgynevezett "file swarming" technológiát alkalmazza annak érdekében, hogy a letölteni kívánt fájlt ne egy központi szerverről, hanem több forrásból szerezze be. A nagy fájlt tehát feldarabolja apró részekre, s azokat több, ugyancsak BitTorrentet (vagy valamelyik hasonló programot) használó letöltőtől tölti egyszerre, levéve ezzel a terhet a központi szerver válláról. A stúdiók már tavaly november óta tárgyalnak hasonló megállapodásokról annak érdekében, hogy csökkentsék a kalózkodás nagyságát. Egyelőre annyit értek el, hogy a BitTorrent saját weboldaláról eltávolította az illegális tartalmakra mutató linkeket. A stúdiók abban reménykednek, hogy méltányos árpolitikával elősegíthetik a legalitást, a felhasználók jelentős része ugyanis inkább fizetne valamennyit, hogy teljesen biztonságos, kifogástalan minőségű és vírusoktól mentes tartalmakat töltsön le. A fájlcserélő hálózaton keresztüli disztribúció tehát sokka hatékonyabb a hagyományos szerverről történő letöltéshez képest. Első esetben ugyanis minél többen kezdik el vagy fejezik be a letöltést, annál gyorsabban tudják mások is letölteni azt úgy, hogy közben a központi szerver terhelése nem változik. Optimális esetben és gyors kapcsolat esetén akár tíz percnél rövidebb idő alatt tölthető le egy teljes mozifilm. Persze ez a stúdió számítása, és nem éppen a hazai internetkapcsolatok sebességét veszi figyelembe.

[MOVIE] Medieval II: Total War!

Hír | 2006.05.08 16:59

Beindult az E3-as dömping... Ezúttal a Medieval II: Total War kiállításon bemutatásra kerülő videójának rövid részletével szolgálhatunk. Mindenképp látnod kell, akkor is, ha nem érdekelnek a stratégiai játékok! Töltöd le most márazonnal. Thanks jd!

A Microsoft kezében a Massive

Hír | 2006.05.06 14:04

A Microsoft felvásárolta a játékokban található hirdetésekre specializálódott, s ebben úttörőnek számító Massive vállalatot. A new yorki székhelyű hirdető céget egyes források szerint 200-400 millió dollár körüli összegért szerezte meg magának a szoftveróriás. Ezzel a lépéssel a Microsoft zöld utat kapott, hogy elérhesse az egyre bővülő online játékos társadalmat. "A hirdetők nagyon sok energiát fektetnek abba, hogy elérjék a 18-34 év közötti férfi társadalmi réteget, mivel egyre kevesebb időt töltenek tévézéssel, s mindeközben folyamatosan növekszik a játékórák száma. A Massive és a Microsoft lehetőséget biztosít a sokkal hatékonyabb hirdetésre, hiszen ez a piac még igen sok kiaknázatlan forrással rendelkezik." - mondta Joanne Bradford, a Microsoft Globális Kereskedelmi és Marketing üzletágának alelnöke. A Massive által kifejlesztett technológia lehetővé teszi, hogy dinamikus hirdetések jelenjenek meg a videojátékokban, hasonlóképp, mint ahogy megjelennek a mozifilmekben vagy tévé műsorokban is a szponzorált termékek és szolgáltatások. A játékok esetében ez történhet például plakátok, poszterek, flakonok segítségével, amelyek mellett a játékos elhalad a virtuális térben való kalandozása közben. A jövőben a technológia az összes Microsoft játékba implementálásra kerül, Xbox 360, Xbox Live, és MSN játékok, illetve szolgáltatások esetében egyaránt. A Massive egyébként korábban számos más játékfejlesztővel is hasonló megállapodást kötött. Ezek sorsa mostantól a Microsoft kezében van.

F.E.A.R.: Extraction Point - készül a kiegészítő!

Hír | 2006.05.05 23:50

A tavalyi év egyik sikerjátéka, a F.E.A.R. már kezdett feledésbe merülni, de szerencsére a kiadója lát még lehetőségeket benne. Ennek eredménye, hogy a Vivendi Games bejelentette, készül a horror FPS kiegészítője Extraction Point alcímmel. Az új alkotást is a Monolith fejleszti, és az idei E3-on már be is mutatják. Egyelőre annyit tudni róla, hogy ott folytatódik a története, ahol a F.E.A.R. sztorija véget ért. A kommandós egység tagjaként újból harcba kell szálnunk, hiszen a szabadon garázdálkodó Alma és az ő paranormális tevékenységei már az egész várost megfertőzték. Új helyszíneken új fegyverekkel új ellenfelekkel kell majd felvennünk a harcot. A megjelnés idén ősszel várható.

Sztárhangokkal készül a Scarface

Hír | 2006.05.05 23:09

A Vivendi Universal Games bejelentette, hogy számos ismert színészt sikerült felkérniük, hogy a Scarface: The World is Yours című maffiás akciójátékban valamelyik fontosabb szereplő hangját kölcsönözzék. A Sebhelyes arcú játékadaptációjában Tony Montan Al Pacino, Manny Ray és Frank Lopez pedig Steven Bauer és Robert Loggia hangján szólal majd meg. A sort tovább erősíti a komédiás Jay Mohr és Cheech Marin, valamint James Woods, Miguel Sandoval, Robert Davi, Michael Rappaport és Michael York színészek, de ráismerhetünk még James Woods, Robert Davi , Michael Rapaport, a rapper/színész Ice T, Oliver Platt, Jay Mohr, Miguel Sandoval, Daniel Dae Kim, Willa Holland, Roma Maffia, Robert LaSardo, Brenda Strong, a NASCAR bajnok Dale Earnhardt, Jr., Cheech Marin, Ricky Gervais, Michael York, Michael Rooker, Tommy Chong, Jason Mewes, Anthony Anderson, Rick Yune, Wilmer Valderrama, Kevin Dillon, Jerry Ferrara, Richard Roundtree, Tiny Lister, Bai Ling, Bam Margera, Cree Summer, N.O.R.E., Tommy Lee, a Cypress Hill-tag B. Real és Sen Dog, valamint Elliott Gould hangjára is - persze ember legyen a talpán, akinek ez mind sikerül :) A játékot tehát óriási becsben tartja a kiadója, reméljük, jobban is sikerül majd, mint a The Godfather. A megjelenés idén ősszel várható.

[MOZi] Casino Royale Teaser!

Hír | 2006.05.03 17:03

Tudom, hogy így, az E3-közeledtével mindannyiótok figyelme a játékvilág történéseire irányul, de azt hiszem, legújabb előzetesünkre még a legmegszállottabbaknak is érdemes egy kis időt szakítania! Nem kisebb cím van itt ugyanis, mint a Casino Royale, a 21. James Bond mozi! A laza titkosügynök szerepében egy új színészt láthatunk, és bár Daniel Craig ellen már egész mozgalmak indultak, s a hölgyek szerint korántsem olyan sármos, mint az eddigi Bondok, tény, hogy színészi kvalitásait tekintve kiemelkedik elődei sorából, sőt, ha jól tudom, ő az első igazából is angol Bond. Az új moziban a kezdetekhez nyúlunk vissza, megtudhatjuk, hogyan is lett mama pici fiából a rettegett 007-es ügynök. Az előzeteshez erre tessék kattingatni! Ja, és mielőtt megkérdeznétek, Eva Green az új Bond-lány.

Börtön és mobiltelefon - plusz 40 év!

Hír | 2006.05.02 13:53

Amerikában igen elképesztő törvényt hoztak. Texas államban új szabály lépett érvénybe, melynek értelmében aki börtönben használ mobiltelefont, az 40 évnyi fogságot kap. Az indoklás szerint erre az igen szigorú intézkedésre azért van szükség, mert manapság nagy problémát jelentenek a mobiltelefonok, ami a börtönöket és azok lakóit illeti. Hiába csukják le ugyanis a hírhedt autótolvajt, a kontrollálhatatlan és megfigyelhetetlen telefonbeszélgetéseken keresztül azok még a cellák rácsai mögül is tovább folytathatják tevékenységüket. Emiatt Texasban olyan törvényt hoztak, mely szerint ha egy rabot mobiltelefon-használaton kapnak, akkor az illető a már meglévő mellé további, összesen 40 év börtönbüntetéssel sújtható. Noha az érvelés jogos és pontos, erre mégis csak ezt lehet mondani: "Atyám, uram!".

Gears of War hivatalos oldal

Hír | 2006.04.29 18:55

Beindult a Gears of War hivatalos oldala, ahol egyelőre néhány képen és egy tavalyi trailer jobb minőségű változatán kívül nem sok minden található, de nyilván ez változni fog így az E3 közeledtével. Az Epic Games új gyermekéről nyilván ott derülnek majd ki a legújabb finomságok.

Megújult Internet Explorer a Microsofttól

Hír | 2006.04.25 15:05

Kedden a Microsoft kiadta az Internet Explorer 7 béta verzióját. A cég külön felhívta a figyelmet az előző kiadások bosszantó biztonsági hibáit kiküszöbölő újításokra. Az Internet Explorer 7 Beta 2 hatalmas lépés a felhasználóbarát működés és a biztonság szempontjából - áll a Microsoft letöltési oldalán. A böngészőben megtalálható a Microsoft Phishing Filter funkció, mely egy vörös alapon fehér ikszet formázó ikon megjelenítésével figyelmezteti a felhasználót, ha gyanús oldalra téved. A phishing angol kifejezés, a személyes adatok online eltulajdonításának egy rohamosan terjedő, veszélyes formáját takarja. Lényege, hogy a felhasználókat más nevében megírt e-mailekkel egy hamis webhelyre irányítják, mely gyakran egy létező oldal illegálisan működtetett, élethű másolata, majd ráveszik őket azonosítójuk és jelszavuk megadására. Ezzel együtt gyakran kémprogramok vagy vírusok is a felhasználó gépére települhetnek. Az új böngészőt elsősorban a késésben lévő Windows Vista operációs rendszerhez tervezték, és fő célja az Explorer korábbi változataival járó biztonsági problémák megoldása, például a hitelkártya hozzáférések és egyéb adatok ellopását segítő rések befoltozása. Egyszerűbbet és biztonságosabbat akartatok, mi pedig hallgattunk rátok - fogalmaz az új verzió honlapja. Az Explorer 7 végleges változata várhatóan majd 2007-ben, a Windows Vistával egyszerre jelenik meg.

  • Letöltés Microsoft Internet Explorer 7 Beta

  • Átigazolt a Ubisoft Montreal elnök-vezérigazgatója

    Hír | 2006.04.20 14:19

    A VUGames bejelentette, hogy Martin Tremblay csatlakozott a vállalathoz, mint elnök. Az úr korábban a Ubisoft Montreal elnök-vezérigazgatójaként tevékenykedett. Ideje alatt az ottani stúdió foglalkoztatottainak száma 350-ről 1400-ra emelkedett. Jelenleg a Ubisoft Montreal a világ második legnagyobb játékfejlesztő stúdiója, számos alkotásuk tanyázott az eladási toplisták élén. Tremblay új pozíciójában a VUGames elnök-vezérigazgatójának, Bruce Hack-nek tartozik majd felelősséggel.

    Stratégiai szövetségben a Stormregion és a 10TACLE

    Hír | 2006.04.19 16:35

    A 10TACLE STUDIOS és Magyarország piacvezető játékfejlesztője, a Stormregion úgy határozott, hogy tevékenységét a PC platformon túlra, a játékkonzolok új nemzedékére is kiterjeszti, és taktikai akciójátékot készít XBOX360 és PS3 platformokra. Megállapodás született ezen kívül egy körökre osztott stratégiai játék kifejlesztéséről Sony PSP és Nintendo DS kézikonzolokra. A két cég együttműködése tavaly, a nagysikerű stratégiai játék folytatására kötött megállapodással vette kezdetét. Ennek kapcsán került bejelentésre, hogy a “Codename Panzers: Hidegháború“ munkacímet viselő, PC-s játékkal a Stormregion csapata búcsút int a második világháború korszakának. “Izgalommal töltenek el bennünket az új generációs konzolokban rejlő kreatív lehetőségek. Azon leszünk, hogy maradéktalanul kihasználjuk őket a Codename Panzers márkanév erősítésére, és büszkén tekintünk a 10TACLE STUDIOS-sal való együttműködés új fejezete elé,“ mondotta Szerémy Tamás, a Stormregion Kft. ügyvezetője. “Meggyőződésünk, hogy a Stormregion tapasztalt fejlesztőiben ideális partnerekre találtunk ahhoz, hogy újat és eredetit alkossunk, és minőségi tekintetben is újraértelmezzük a stratégiai játék műfaját. A Codename Panzers márkanév új generációs platformokra való továbbvitele magától értetődő lépése cégfilozófiánknak, mely nemzetközileg elismert, tartósan sikeres márkanevek kiépítését irányozza elő", ecseteli Michele Pes, a 10TACLE STUDIOS AG ügyvezetője az együttműködési megállapodás stratégiai előnyeit.

    Túl népszerű a BitTorrent

    Hír | 2006.04.19 12:43

    Elemzők szerint a globális internetes forgalom egy harmada a BitTorrent fájlcserélő hálózaton keresztül zajlik le. A jelenséget már nem csak a film- és zeneipari vállalatok szakértői, hanem az internetszolgáltatók sem nézik jó szemmel, annak ellenére, hogy talán a közeljövőben pont a torrent technológia válhatna a hivatalos digitális filmletöltés alapjává is. A fájlcserélők virágkora néhány éve kezdődött, gyakorlatilag a megjelenésük után azonnal. Feltalálóinak nem az illegális tartalmak támogatása volt a célja, egyszerűen csak egy alternatív megoldást kerestek a sávszélesség okozta letöltési problémákra. A kifejlesztett technológia lényegesen leveszi ugyanis a terhet azokról a letöltésekre specializált szerverekről, amelyek korábban egyeduralkodóként szolgáltattak tartalmat. A BitTorrent lényege, hogy a forrásfájlt az összes letöltő megosztja egymás között. Függetlenül attól, hogy a teljes tartalom mely részlete töltődött már le, azonnal megkezdődik a "visszatöltés", vagyis minél többet töltünk le egy fájlból, annál többet tudunk abból másoknak is megosztani. A dolog eddig nagyon szép, ám a kalózok is felismerték benne a lehetőségeket, és rögtön megindult az illegális fájlmegosztás, ami azóta is burjánzik. Hollywood már egy ideje aktívan kutatja azokat a megoldásokat, amelyek egyszerűen tennék lehetővé a mozifilmek digitális szolgáltatását. Ez a videofájlok letöltésében nyilvánulna meg, akár egy időben a film DVD-n történő megjelenésével. Az Egyesült Királyságban az első ilyen film a King Kong volt. Azt azonban már most látni, hogy az a technológia, ami a zenék esetében működik (lásd iTunes), az a nagyságrendekkel nagyobb mérettel rendelkező filmeknél nem járható út. Óriási üzletté válik hamarosan a digitális és legális filmletöltés, ám ezt "egyszerű" fájlszerverekkel kiszolgálni képtelenség. Itt jönne be a képbe a BitTorrent. A probléma csak az, hogy minden szórakoztató iparági képviselő foggal-körömmel küzd a fájlcserélők ellen, mondván, az sokkal több kárt okoz, mint amennyit esetleg használna. A gondot csak tetézi, hogy már az internet szolgáltatók is bevetnek pár trükköt a megfékezésére. Sok helyen nem annyira szokatlan dolog a fix havidíjat internet eléréseknél a forgalmi korlát. Ez általában 40 és 60 gigabájt között mozog, ami internetezésre és kisebb fájlok letöltésére teljesen megfelel, de hosszú távon torrentezni nem igazán alkalmas. Ezt néhány szolgáltató már ennél komolyabb megoldásokkal próbálja kordában tartani. Nem a letöltött adatmennyiséget korlátozzák, hanem kifejezetten azokat a tevékenységeket, amik tipikusan a Torrent programokra jellemzők. Többek szerint a szolgáltatók leginkább attól félnek, hogy a túlzott torrentezés telíti a hálózatot, vagyis a súlyos pénzekért fenntartott sávszélesség fokozatosan lecsökken, arányait tekintve. A pártolók erre azt mondják, miért nem költik a többletbevételeket sávszélesség-növelésre? Ez azért annyira nem egyszerű, tekintve, hogy nem csak az egyes szolgáltatókon múlik, hogy milyen a hálózati terhelhetőség, és azt hogyan lehetne bővíteni. Mindenesetre a közeljövőben valamit mindenképp tenni kell a felmerülő problémák mielőbbi kezelésére.

    Nokia N 80 - új multimédiás csodaszerkezet

    Hír | 2006.04.13 16:13

    A Nokia bemutatta legújabb, N sorozatba tartozó mobiltelefonját, az N 80-at. Az új modell elsőként rendelkezik 3 megapixeles kamerával, de sajnos a korábban használt Carl Zeiss optika helyett most más megoldást alkalmaztak. A készülék induló ára 420 dollár körül mozog, s ezért a pénzért egy 95x50x26 mm-es dimenziókkal rendelkező, szétcsúsztatható ékszert kaphat a felhasználó. Az aktív mátrixos TFT kijelző 352x416 pixeles felbontású, és 256 ezer színű képet tud megjeleníteni, a kamerával készíthető képek felbontása pedig eléri a 2048x1536 képpontot.

    Az N 80-as támogatja az UPnP (Universal Plug and Play) technológiát, melynek köszönhetően egészen egyszerűen csatlakoztatható egy helyi hálózathoz, s néhány beállítást követően akár távirányítóként is üzemelhet, miközben csatlakozni tud a kompatíbilis PC-khez, vagy televíziókhoz. A rajta tárolt fotókat így rögtön a tévén meg is tekinthetjük, miközben például zenét hallgatunk.
    Beépített rádió ugyan nincs a készülékben, de a belső 40 megabájtos memórián, illetve a külön csatlakoztatható 128 megabájtos memóriakártyán (amit akár 2 gigabájtosra is növelhetünk) tárolt zenéket könnyedén le tudja játszani. Pontos megjelenési időpont egyelőre nem ismert.

    Battlestar Galactica játék(ok) készülőben?

    Hír | 2006.04.13 13:24

    Egyesek nagyon jól ismerik a Battlestar Galactica című tévésorozatot. Én magam annyira nem, mivel az eredeti széria 1978-ban indult hódító útjára... A megalkotója, Ronald D. Moore azonban még mindig lát fantáziát a dologban. Legújabb terveiről maga nyilatkozott. A sci-fi sorozatból 2003. novemberében készült egy mini játéksorozat Galactica címmel, ám most megérett a helyzet egy valódi nagy alkotás elkészítésére. Manapság úgyis nagy divatja van a filmadaptációknak, lásd The Godfather, Scarface, Jaws, Dirty Harry, stb. Egyelőre csak az ötlet született meg, a konkrét megvalósítás még várat magára. Moore szerint a legfontosabb, hogy megtalálják az anyag lelkét, amit átültethetnek a játékba. Ez a siker titka, amit a fejlesztők mostanában elfelejtenek, vagy nem jól közelítik meg a probémát. Elképzelhető mobilos játékváltozat is. Az Apple állítólag nagyon érdeklődik az iTunes rendszerbe implementálás iránt.

    Új vezető a Webzen élén

    Hír | 2006.04.13 12:20

    A koreai MMO játékokra specializálódott Webzen fejlesztőcég bejelentette, hogy észak-amerikai stúdiójuk elnök-vezérigazgatói székébe az a Cindy Armstrong ült, aki korábban a Sony Online Entertainment egyik vezető beosztásában tevékenykedett. A Los Angelesben található iroda olyan játékokon dolgozik, mint a MU Online, ami Ázsiában már óriási sikereket ért el. Emellett ott készül a Huxley is, PC-re és Xbox 360-ra egyaránt, valamint az Endless Saga című MMORPG, amely PC-re és PS3-ra érkezik valamikor jövőre.

    Armstrong korábban a SOE üzleti fejlesztésekkel foglalkozó részlegének alelnökeként tevékenykedett, fő feladata pedig a kiadó termékeinek külföldi piacokra történő exportálásának felügyelete volt.

    'Reggelt...

    Hír | 2006.04.13 08:43

    Szebb reggelt mindenkinek! Akkor most egy kis fórum helyzetjelentés. Megkésve bár, de orvosoltuk a Privát Üzenetek küldésének hibáját. Mostmár az is remekel. A következők várhatóak: előszöris feltétlenül olvassátok el a megújult Fórum Szabályzatot, mert kemény moderátoraink - Gyu vezényletével - mindent be fognak tartatni. Másfelől: készülgetnek már szépen az új skinek, csak mivel kicsit másképp működik a rendszer, mint az előző fórum motor, nem megy villámgyorsan az átvétel. Hamarosan lecseréljük anyanyelvünkre az angol szavacskákat, illetve... hmmm, asszem ennyi. Ja nem, meg még a smileykat is orvosoljuk kicsit. Most egy közepes erősségű vicc, de mivel iszonyat sok hír van, nem volt kedvem jobbat keresni :) Íme:

    A feleség reggel így szól a férjéhez: - Egész éjszaka engem szidtál álmodban! Mire a férj: - Honnan veszed, hogy aludtam közben?

    [OST] 2006 FIFA World Cup zenék

    Hír | 2006.04.12 14:20

    Lassan, de közeledik a 2006-os, németországi labdarúgó-világbajnokság. Az EA a napokban úgy döntött, hogy kiadja a 2006 FIFA World Cup demóját. Ma pedig amellett határoztak, hogy bemutatják a végső játékban szereplő dalok és előadók listáját. A sor alant olvasható:

  • Calanit (izraeli) - Do-Dee-Dee-Deem-Dum (Sculptured)
  • Damien J. Carter (német) - What World
  • Depeche Mode (angol) - A Pain That I Am Used To (Jacque Lu Cont Remix)
  • Die Raketen (német) - Tokyo, Tokyo
  • DuSouto (brazil) - Ie Mae Jah
  • DT8 Project featuring Mory Kante (angol) - Namara
  • F4 (olasz) - La Prima Volta
  • Fisherspooner (amerikai) - Never Win
  • Frank Popp Ensemble (német) - Love Is On Our Side
  • Furius K & Lou Valentino (francia) - People Shining
  • Gabin featuring China Moses (olasz) - The Other Way Round
  • Howard Jones (angol) - And Do You Feel Scared (The Eric Prydz Mix)
  • Ivy Queen (puerto ricoi) - Cuentale
  • KES (trinidadi) - The Calling
  • Lady Sovereign (angol) - 9 To 5
  • Ladytron (angol) - Destroy Everthing You Touch
  • Mando Diao (svéd) - Down In the Past (Moonbootica Remix)
  • Masrhon (dominikai köztársaságbeli) - Sobremesa
  • Maximus Dan (trinidadi) - Fighter
  • Men Women And Children (amerikai) - Dance In My Blood
  • Nortec Collective (mexikói) - Tijuana Makes Me Happy
  • Ojos De Brujo (spanyol) - Tiempo De Drumba (Dj Panko Remix)
  • Polinesia (spanyol) - Aloha (Wari Boom)
  • Mattafix (angol) - Big City Life
  • Resin Dogs featuring Mystro & Hau (ausztrál) - Definition
  • Sergio Mendes feat. The Black Eyed Peas (brazil) - Mas Que Nada
  • Sneaky Soundsystem (ausztrál) - Hip Hip Hooray (Dub Mix)
  • Stefy Rae (amerikai) - Chelsea
  • Swami (angol) - DesiRock
  • The Go! Team (angol) - The Power Is On
  • tiptop (német) - TipTop
  • Urban Puppets (svéd) - Sweat
  • Van Ness Wu (kínai) - Poker Face
  • Voicst (holland) - Whatever You Want From Life
  • Zola featuring Maduvha (dél-afrikai) - X Girlfriend

  • 0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)