Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 4195

Spore - Élménybeszámoló

Hír | 2006.05.10 20:30

A Spore fejlesztői egy kisebb demonstrációval örvendeztették az E3-on összegyűlteket, melyben további részletekre derült fény a játékmenettel kapcsolatosan. A játék elején mindenkinek meg kell alkotni saját kis űrlényét, akivel később majd saját világába kell először beillszkedni, kis helyi civilizációt kialakítani. A későbbiekben pedig foghatunk egy kisebb úrhajót, mellyel beutazhatjuk az egész galaxist, itt kiemelném, hogy több ezer csillagrendszer van, mindegyik négy egyedi bolygóval, melyeket akár be is népesíthetünk. Természetesen hatalmas szerepe van a benépesítés kérdésében a légköri viszonyoknak és a természeti adottságoknak, hiszen ha lényünk nem bírja az idegen klímát, akkor nem lesz képes benépesíteni a bolygót. Hatalmas szerepe lesz a játék folyamán az idegen civilizációkkal való kapcsolatfenntartásnak. Lehetőségünk lesz békés vagy akár erőszakos módon is viszonyulni az idegenekhez, ám ekkor szembe kell néznünk tetteink következményeivel és akár háború is várhat ránk. Az elmondottak alapján a játék remek, a grafikája még mindig lenyügöző, de hogy is lehetne egy már amúgy is jó grafikát lerontani. A tervek szerint a játék valamikor 2007-ben fut be.

[MOVIE] Battlestations: Midway

Hír | 2006.05.10 20:20

Befutott a Battlestations: Midway névre hallgató második világháborós repülőgépszimulátor egy újabb videója, melyben ismét megörvendeztetnek minket a fejlesztők ezekkel a csodás gépekkel. A videót rögtön lehet tölteni alant.

[MOVIE] SW Empire at War: Forces of Corruption

Hír | 2006.05.10 18:53

Tegnap jelentette be a Lucasarts, hogy készül a Star Wars Empire at War című stratégiai játék kiegészítő lemeze, s most már bele is pillanthatunk. A történet az alapjáték, vagyis a Halálcsillag elpusztítása után folytatódik, mikor is a galaxison a korrupció kezd erőt venni. Egy Tyber Zann nevű alvilági figura áll a dolgok középpontjában, aki egyedi taktikája révén különböző fajokat uszít egymás ellen, kémkedik, elrabolja mások pénzét, lecsökkenti azok teljesítményét, míg végül hatalmasabb bűnözővé válik, mint Jabba a Hutt. Ezúttal ismét újabb egységek kerülnek a kezeink közé, mint a lázadók oldalán a B-szárnyú, vagy a birodalmiak oldalán a TIE vadász, vagy Darth Vader különleges Executor csillagrombolója. Ám mindez semmi a második Halálcsillag rombolásához képest, melyet talán csak Tyber különleges hajtóművel felszerelt szuper csillagrombolója múlhat fölül, melyet csak Eclipse, azaz Elsötétedés néven ismernek.

[MOVIE] Stranglehold

Hír | 2006.05.10 18:32

A múltkori gyengus és félig-meddig ismerős Stranglehold videó után most itt egy friss és nagyon forró trailer, ami jóval hangulatosabb az előzőnél. Hajrá, John Woo!!

[DEMO] DarkStar One GER

Hír | 2006.05.10 18:17

Nagyon beindult a DarkStar One: egy csodaszép videó után most itt a demója, ami sajnálatos módon csak német nyelven érhető el egyelőre. Mérete azért ilyen óriási, mert nagyjából az összes tartalmat magában foglalja, amivel azonban fizetség hiányában csak egy órát játszhatunk. A 900 megás demót innen tölthetitek le. Érdemes a kettes mirrort választani. (Gamer's Hell mirror)

[KéPZ] BattleStations: Midway - új hazai bizonyíték

Hír | 2006.05.10 18:10

Akárhogyis, szerintem elég erősan tarolnak a hazai játékok :) Itt van például a már valóban régen készülő BattleStations: Midway. A Most Wanted Entertainment elképzeléséhez egy kellemes 3D-s motor társul, erről kiválóan árulkodnak a mellékelt képek - megjegyzem csak néhányat tettem ki ide, a továbbiakat a galériában találhatod meg. Ismét kötelező matériáról beszélünk! Íme:

[MOVIE] ENEMY TERRITORY: QUAKE WARS

Hír | 2006.05.10 17:47

Itt van végre az Enemy Territory: Quake Wars idei E3-as előzetese is a GameSpy jóvoltából. A tavalyihoz képest igen sok újat láthatunk benne. Az akciójáték pontos megjelenési ideje sajnos továbbra is ismeretlen, de nyilván közelebb kerültünk hozzá egy kicsit :) Ráadásul egy szép adagnyi új kép is a birtokunkba került.

[MOVIE] WARHAMMER: MARK OF CHAOS INTRO

Hír | 2006.05.10 16:15

Ooo-óóóóóóóó ANIM! Nem is kellett olyan sokat várni, hogy egy igazi hazai büntetéssel találjuk szemben magunkat. Eljött a pillanat, hogy újra bebizonyosdjék, a hazai filmkészítők (úgy értem természetesen, hogy játékokhoz készített rendermúvik megalkotói) igenis zseniális minőséget képesek kreálni. Itt a bizonyíték, mely jelen esetben a nagyreményű Warhammer: Mark of Chaos Intro videója. Brutális minőség, eszement hangulat. Csak utánatok:

[MOVIE] Hitman: Blood Money

Hír | 2006.05.10 16:14

Megérkezett a Hitman: Blood Money E3-as videója is, ami sajnos nem sok új jelenetet tartalmaz, legalábbis azok számára, akik szorgalmasan letöltötték és megnézték az összes kedvcsinálót, amiből az utóbbi időben többet is kiadott az Eidos. A játék előreláthatólag május végén jelenik meg. Addig is...

[MOVIE] GTR 2

Hír | 2006.05.10 16:08

Megérkezett a GTR 2 remek kis autóversenyzős játék új videobemutatója. A majdnem három perces anyag teljesen olyan, mintha egy televíziós közvetítésen ülnénk, a kommentátor végig elemzi az eseményeket. A játék várhatóan idén augusztus végén kerülhet boltokba.

[MOVIE] Urban Chaos: Riot Response E3 Trailer

Hír | 2006.05.10 15:45

Az Eidos Interactive elérhetővé tette az Urban Chaos: Riot Response E3-as trailerét, melyben közel kettő percen keresztül csodálhatjuk a Rocksteady Studios eme FPS-ét. A filmért erre tessék:

[MOVIE] Microsoft konferencia @ E3

Hír | 2006.05.10 15:26

Akik esetleg lemaradtak volna a tegnap éjjel megrendezett Microsoft E3-as sajtótájékoztatójáról (vannak egy páran, tekintve, hogy az élő közvetítést a vállalat nem engedélyezte, kizárólag hang formájában követhettük valós időben az eseményeket), az most örüljön jól, mert itt az egész anyag. Bár tegnap már közzétettük azokat a részleteket, amik a legnagyobb visszhangot váltották ki a közönségből, no de mégiscsak így az igazi. Némi angoltudás sem árt azért.

[MOVIE] WOW: BURNING CRUSADE SHACKYCAM!!!!

Hír | 2006.05.10 14:24

VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!! Akár hiszitek, akár nem, sikerült szerezni egy kézikamerás felvételt a World of Warcraft: Burning Crusade-ről (Thanks Sam). Nem szaporítanám a szót, az új fajokat tekinthetitek meg, oszt jóvan :) Erre parancsoljatok:

[KéPZ] Frissítés!!

Hír | 2006.05.10 12:16

Ismét néhány szépséges képpel turbóztam fel amúgy sem unalmas galériánkat. A lista alant, a bővülés mai esélyi elég nagyok :)

  • Age of Conan: Hyborian Adventures (3)
  • Black Buccaneer (1)
  • CellFactor (5)
  • Enemy Territory: Quake Wars (18)
  • Frontlines: Fuel of War (6)
  • Mage Knight Apocalypse (9)
  • Monster Madness (6)
  • Precursors (2)
  • Pro Evolution Soccer 6 (4)
  • Soccer Fury (6)

  • [MOVIE] Gene Troopers E3 2006

    Hír | 2006.05.10 09:53

    Szép lassan szálingóznak a hivatalos E3-as trailerek. Most például a Gene Troopers, sajnos nem túl jó felbontású videójához sikerült hozzájutni. A játékban mi a Gene Troopers nevezetű alakulat tagjai vagyunk, akiknek az a feladata, hogy felkutassák, begyűjtsék, és biztonságba helyezzék a különféle életformákat. Mindezt egy pofás kis sci-fi környezetbe ágyazták. Szerintem megér egy letöltés, ha már úgysincs jobb dolgod :) Erre tessék:

    [MOVIE] CellFactor E3 2006

    Hír | 2006.05.10 09:37

    Az igazság az, hogy a hivatalos Trailerek mindig sokkal jobban sikerülnek, mint az olyanok, melyeket lelkes amatőrök készítenek. Már elég sok videót láthattunk a CellFactor-ról, de ennyire profin vágottat még nem. Minden, a játékban szereplő speciális effektust összeszedték, ezúttal már láthatjuk a fröcsögő vér és a csúszós olaj effektusokat is. Félelmetes, hogy mire lesz képes egy játék - sajnos csak akkor, ha veszünk a gépünkbe egy AGEIA PhysX kártyát. Reméljük, hogy hamarosan itthon is kapható lesz, és még fontosabb, hogy a vételi ára is rohamosan zuhanni fog. Addigis íme az aktuális böntetés:

    [MOVIE] Crysis CAM

    Hír | 2006.05.10 04:50

    Íme az előző pálya a Crysis E3-as bemutatójáról egy másik szögből. Ebből is látszik, hogy annyira nincsenek szkriptelve az események... annyira. Rövid, de velős :)

    [MOVIE] Spore E3 2006 Trailer!

    Hír | 2006.05.10 04:48

    Szép csendben bekúszott Will Wright és az Electronic Arts párosának legújabb reménysugarának, a Spore-nak a hivatalos E3-as animációja. A viszonylag rövid mozgókép nem túl sokat árul el a játékról, de az egyértelmű, hogy egy komplett civilizációt gyakorlatilag a nulláról egészen a galaktikus méretekig kell majd felépítenünk. Sajna teljesen render anim, de viszonylag hangulatos. Erre tessék:

    [KéPZ] AOE3: War Chiefs

    Hír | 2006.05.10 03:18

    Úgy fest, hogy a PC-s játékvilágot elég erősen meghatározzák az FPS-sek és a valós idejű stratégiák. Ezúttal ez idóbbi kategória egy jeles képviselőjéből, az Age of Empires 3 kiegészítéséből futott be egy raklapnyi kép. Igazi grafikai újdonság nincs, de a sorozat szerelmeseinek úgy hiszem elengedhetetlen. Néhány kép alant, többiek a "tovább" gomb mögött:

    [MOVIE] SPLINTER CELL 4

    Hír | 2006.05.10 00:50

    HOPPPÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!! Bocsi, lemaradt még egy videó: a Splinter Cell: Double Agent című örökérvényű alkotásról beszélek. Höhö, imádjuk az E3-at! :) A videó az elején render, de ötletesen valódi felvételekkel montírozták össze őket. Utána aztán beindul az ereszdelehajam, és valódi, játék közben jelenetek tucatjait láthatjuk.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)