Azt már eddig is sejthettük, hogy a világ legnagyobb játékshowja jövőre is megrendezésre kerül, ám az időpontot mindeddig homály fedte. A hivatalos oldalon azonban végre feltűnt a következő E3 pontos dátuma, mely nem más, mint: 2006. május 10-12. A helyszín a jól bevált los angelesi Convention Center, ahol jövőre remélhetőleg már a S.T.A.L.K.E.R. 2-t csodálhatják azok a mázlisták, akik közt a GameStar csapata is jelen lesz.
Hopppáá!!! Ezt figyu! Vagy inkább ezt. Arról írkálnak arrafelé, hogy állítólag elkészült a Battlefield 2, vagyis a június 24-i hazai megjelenés nagyon is reálisnak tűnik. Kiráááály!!! Thanks Gerzsonrip!
Lazy papa dobott egy linket, mely egy eddig rejtegetett, IGN-es Prey prezentáció felvételeit rejtegette. Namármost a csomag nem apró, de úgy vélem megérte átcibálni lokálba. Közel 300 mega terjedelemben, és néhány perc erejéig szemlélhetjük meg annak a 3DRealms-nek a munkáját, akik idestova 10 éve ígérgetik a Duke Nukem Forever eljövetelét. Namármost a Preyről sem lehetett hallani tudom is én meddig, még a végén lesz DNF is. Addig azonban nyomás tolni cibáló droid rullah'
Alighogy véget ért Los Angelesben a világ legnagyobb játék (és nő)"kiállítása", egy újat jelentettek be. A Games Market Europe nagytestvérénél kicsit közelebb, a gyönyörű Londonban kerül megrendezésre, ám ez a távolság is nagyobb, mint amennyit a Games Conventionre kell utaznunk, arról nem is beszélve, hogy a GC pár nappal előbb kerül megrendezésre az új shownál, melyre egészen augusztus utolsó napjáig kell várni, ráadásul a következő nap jöhetünk is haza. Akit azonban csak az angol főváros köztudottan rossz időjárása riaszt el a rendezvénytől, az ne aggódjon - a 12, 24 vagy 36 négyzetméteres kiállítóhelyek látogatása közben biztosan védve lesz a természet szeszélyeitől.
A vasárnapi ebédhez szeretnék némi desszertet felszolgálni a kedves olvasóközönségnek. Újabb nap, újabb moziinfók. Ezúttal a Ron Howard rendezésében készülő Cindarella Man kerül terítékre, mely június 3-án lesz látható a mozikban. A Russell Crowe, Renée Zellweger nevével fémjelzet alkotás egy igaz történetet dolgoz fel, melyről most a hivatalos oldalon bukkant fel 4 tv reklám és 5 darab klip. Ezenkívül a War of the Worlds weboldala is frissült, így számos friss háttérkép tulajai lehettek ha ellátogattok ide, továbbá a filmről is készült pár képség, amit itten találtok
Hamis a Killzone 2 videó - álítja az IGN. A Guerilla egyik illetékese a vele készített interjúban elmondja, hogy a videó gyakorlatilag azt a hangulatot prezentálja, amelyet el kívánnak érni a fejlesztés végéig. Az IGNXbox munkatársa, David Clayman biztos benne, hogy a múvi nem ingame. Mint elmondta, a felvételen minden mozdulat több kicsi animációból állt - ez egy teljes játékban kivitelezhetetlen lenne, főleg ekkora részletesség mellett. David kijelenti, hogy az anyag 100% CG. (Thanks to FarCry elvtárs!)
A Microsoft becsületén is folt esett, amikor kiderült, hogy még nem is tudtak előállni működőképes Xbox 360-nal. Az E3-on a kikapcsolt konzolok mellett Apple Powermac G5-ösök álltak, azokon futottak a játékok. Fényképes bizonyítékért kattintsatok a linkre, és imádkozzatok, hogy Bill bácsiéknak sikerüljön(illetve kárörvendőknek: ne sikerüljön) összedobni működőképes boxokat az év végi startig.
Bár elvileg ma még E3 van, de ilyenkor már nem nagyon történik semmi. Azért találtam még néhány videót, ami talán letöltésre érdemes. Valahogy az idei show PC-s szemszögből nem volt akkora, mint az eddigiek, de ennek okai szerintem az új konzolok és az azokra fejlesztett játékok bejelentésében keresendők. Nézzük sorjában, mi akadt fent a halászhálón. Köszönet Forceusernek és medzsónak!
Nos, megérkezett az első, várva várt anyag a show-n jelenlévő cicababákról...Hm mit is mondjak, szemrevaló teremtések is akadnak köztük..:) Ízzítsátok hát újfent a letöltődroidot! Thx Shacknews
Mit teszel, ha rálelsz egy titokra, amely az emberiség egész életét megváltoztathatja de a titok felfedéséhez a művészet egyik legkiemelkedőbb alkotását kell feláldoznod? A kérdésre majd a The Davinci Code című film adja meg a választ, aminek most megjelent az első trailer-je is. Így első ránézésre hangulatosnak tűnik a dolog és a várakozási faktort a készítők sztárparádéja is emeli. A filmet az Oscar-díjas Ron Howard rendezi (Egy csodálatos elme), akinek eddig munkái alapján kicsit talán új lehet ez a stílus. A szereplő gárda pedig nem kisebb neveket vonultat fel, mint Jean Reno, Tom Hanks, Audrey Tautoou, Ian McKellen, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Hogy mi a titok nyitja azt megtudjuk 2006. májusában. Addig nézzetek be a film honlapjára.
Az IGN oldalán jelent meg egy kép, melyet hűséges szuperkémjeik(nanee, már itt is a Bothanok?) készítettek a los angelesi show egyelőre kihalt helyszínén. A kép magáért beszél, mindennemű további kommentár nélkül:
A Sony ma hajnalban egy, az Xbox-MTV show-nál lényegesen visszafogottabb rendezvény keretein belül hivatalosan is bejelentette következő generációs konzolját, a PlayStation 3-at. Az új játékgépet 2006 tavaszán fogják csak piacra dobni, de már megkapta végleges alakját, valamint technikai specifikációit, amibe most egy kicsit részletesebben menjünk is bele.
Az új játékok Blue-Ray lemezeken fognak majd megjelenni hozzá, de a gép támogatja az összes eddigi formátumot, ergo az előző konzolokra írt játékok hiánytalanul futni fognak majd rajta. A Cell nevezetű mag 3,2 GHz-es sebességen fut, ami az Xbox360 adataival megegyezik ugyan, de a más technológia miatt ez 2 teraflopnyi számítási teljesítményt nyújt, ami a Microsoft új konzolja számítási teljesítményének kétszerese! A grafikus chipet az nVidia szállítja, amely felér két 6800 Ultra képességeivel. Itt megtalálható róla minden egyéb adat, a részletekkel nem fárasztanék semmit, de a jelek szerint a Sony megint lépéselőnyben van. Végezetül nézzetek meg néhány képet az egyik, már bejelentett PlayStation 3-as játékról, a Killzone 2-ről.
A Digital Jesters új játékot jelentett be a Diezel Power gondozásában. A Dogtag egy taktikai shooter, melyben többek közt különleges, a fedezékek használatán alapuló csapatjátékot, hiperszuperultra enginet, és még sok jót is ígérnek. A roppant eredeti sztori szerint a nem túl távoli jövőben egy marine-osztagot küldenek a frontra, hogy jól odasózzon a visszavonuló ellennek. Csakhogy! Az osztag vezetője - és az irányítása alatt lévő csapatok - a vezetőség ellen fordulnak! Hoppácska! Következzék a váratlan fordulat: elit kommandós osztagunkat küldik, hogy véget vessünk a lázadásnak!! Atyámuram, micsoda csavarok! A game 2006 második felében érkezik, első képek itt!
Napjaink népszerű MMOFPS-e az America's Army, a dicsőséges USA hadsereg által, eredetileg lelkesítés céljából írt program. Mára a játék kinőtte az egyszerűbb kereteket, tömegek által játszott, és mint ilyet, illik frissíteni, esetleg új tartalommal ellátni. Ez történt most is, a cucc 2.4es jelzést kapott, a frissítések teljes listáját itt olvashatjátok, magát a klienst pedig mondjuk innen szedhetitek.
Az orosz illetőségű Noviy Disk is előrukkolt a két nap múlva kezdődő shown bemutatott portékái listájával. Érdekes címek találhatók közöttük, engem a második csigázott fel a legjobban. :) Mekkora fíling lesz gyermekkorom csodaautójával száguldozni a nagyvárosi csúcsforgalomban! Lássuk a listát:
Újabb olvasni valók érkeztek néhányatoktól, melyekért hatalmas köszönet jár mindenkinek! Ha úgy gondolod, hogy Te is szeretnél alkotni valami irományt, kattanj ide!
Ezúttal nektek köszönjük a műveket:
Aránylag normális minőségben tölthető le az első Call of Duty 2 videó, ami egyébként a nemrégiben megrendezett Xbox360 show-n került bemutatásra, vagyis valójában az újgenerációs konzol képességeit mutatja, de attól még érdemes megnézni. Már csak azért is, mert egy mega sincs :) A fájlt innen menthetitek le. Thanks Cpt. Winters.
Természetesen mindenki kedvenc Microsoftja is ott lesz a 4 napos shown, méghozzá nem is akármilyen játékokkal! A lista alant található, halkan hozzátenném, hogy az Endangered Species című Zoo Tycoon 2 kiegészítő újdonságnak számít.
A Big Huge Games bár hivatalosan még nem erősítette meg az információt, de inkább melléállt, mint ellene: bejelentette a Rise of Nations 2 bejelentését. A dolog igen érdekesen hangzik, ám a napokban újabb hírek várhatóak az üggyel kapcsolatosan. Addig is amit eddig szó-beszédként terjesztenek. A Rise of Nations 2 elődjével ellentétben nem az időrendben felépített történelmi népcsoportok küzdelmeit állítja majd elénk, hanem egy jövőbeli fantáziavilágra épít majd. Ez már eléggé megbolondítja a helyzetet, így mindenképp jó lenne látni már azt a hivatalos bejelentést :). Addig is elégedjen meg mindenki ezzel.
A Digital Jesters meghirdetett egy modell- és videókészítő pályázatot a TrackMania: Sunrise-hoz. A nyertes ezt a gépet viheti haza:
AMD Athlon 64 3400+ Processzor
1024MB DDR RAM
200GB Merevlemez
Csúcskategóriás videókártya
DVD újraíró
A fenti linken további részleteket találtok a szabályokról, a leadási határidő június 30.
0 mp. múlva automatikusan bezárTovább az oldalra »
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)