Tiger Woods PGA Tour - elindult az Online nyilt bétája, a '11 nyáron érkezik
A Tiger Woods széria már 2008-ban elhagyta a PC-s tábort, ám konzolon továbbra is elérhető.
A Tiger Woods széria már 2008-ban elhagyta a PC-s tábort, ám konzolon továbbra is elérhető.
Szombaton nem csak csobbanunk, hanem előtte családiasan megtartjuk az év első, GameStar nyílt nappal egybekötött informatikai és számítástechnikai vásárát
Szép csütörtök reggelt oda! Hamarosan hétvége, GS nyílt nap, csobbanás, egyebek. Ugye már mindenki készül?
A 2K nyilvánosságra hozta a szükséges és ajánlott rendszerkövetelményt a BioShock 2 PC-s verziójához, valamint megtudhatjuk, mi védi majd.
Szép szerda reggelt mindenkinek! Ugye már mindenki készül a szombati GameStar nyílt nappal egybekötött vásárra és csobbanásra?
A koreai HanbitSoft megvásárolta az összes jogot a Hellgate: London forgalmazásával és kiadásával kapcsolatban, így újra életet lehet az anno már lekapcsolt játékba.
Kazunori Yamauchi a USA Today-nek még a CES 2010 alatt nyilatkozta, hogy a játék késésének oka az, hogy előbb be kellene fejezni.
A The Beatles zenekar egykori dobosa, Ringo Starr Jimmy Fallon műsorában azt nyilatkozta, hogy a Rock Band-ben elég rosszul teljesít.
A Ubisoft nagyfőnök nyilatkozata szerint a 2010-es üzleti évben a konzoloké lesz a főszerep.
Alig kell néhányat aludni, és minden előrendelő kipróbálhatja a DICE új üdvöskéjét.
Nyílt levélben panaszkodnak a Rockstar San Diego alkalmazottak házastársai - egyelőre.
Statisztikai felmérések szerint népszerűbb, mint az Internet Explorer.
Akinek esetleg az arany Wii nem nyerte el a tetszését, az beruházhat egy arany PlayStation 3-ra, kis ráfizetéssel.
Aranylemezen a M.A.G., és még ki is próbálhatjuk szilveszter után.
Még mindig vannak kedvezményes jegyeink a GameStar csobbanásra, ahová mindenkit elvárunk!
A Sony nyilvánossá tette a Massive Action Game megjelenési dátumát, illetve közelebb vitt minket a Heavy Rain, és a GoW III boltba kerülésének időpontjának kiderítéséhez.
Pár napja magunkévá tehetjük a nyílt forráskódú FPS második betáját.
Nyilvános a Xbox360-as BioShock 2 achievement listája.
Az Electronic Arts sajtónyilatkozata szerint a Battlefield Heroes igen népes táborral rendelkezik, és ennek örömére egy ajándékot is kap minden játékos.
Már csak keveset kell aludni, és indul a Star Trek Online nyílt bétája - s ahogy szivárognak az infók, úgy lesz egyre érdekesebb a dolog.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)