Ezek a németek már megint kitaláltak valamit... Az amerikai és japán példák, botrányok megtették a hatásukat náluk is. Most ugyanis erősen azon gondolkodnak az ottani honatyák, hogy a törvényhozás elé viszik az ügyet, és végre betiltatják az erőszakos játékokat azáltal, hogy állami felügyelet alá kerülne az ottani besorolási procedúra. A témát azután melegítették fel ismét, hogy az egyik Erfurt városi főiskolában 16 életet követelő ámokfutás történt, melynek az elkövető öngyilkossága jelentette a végét. A Német Interaktív Szoftverek Szövetségének elnöke szerint a jövőben nem lesznek "gyilkolós" játékok - ezeket ugyanis majd "felnőtteknek" cimkével fogják árusítani. Mi változik hát? És arról megfeledkezik a drága kormány, hogy a játékipar már túlnőtt a zeneiparon? Ez még az olyan fejlett országokban sem utolsó szempont, mint Németország.
Nos befutott a mi kontinensünkről származó eladási adatok, melyek az októberi hónapra vonatkoznak. Az amerikai listával ellentétben nálunk az AOE III még mindíg jól tartja magát és a Sims sincs elmaradva, rögtön követi a második helyen. Íme a teljes lista:
A legfrissebb amerikai számítógépes játékeladási lista élén ezúttal a Star Wars Battlefront II foglal helyet. Ezt pedig egy stratégia-páros, majd egy háborús FPS követi. Nem sokáig tartott tehát az Age of Empires III elsősége. 1. Star Wars Battlefront II 2. Civilization IV 3. Age Of Empires III 4. Call Of Duty 2 5. City Of Villains 6. The Sims 2 Nightlife 7. The Sims 2 8. World Of Warcraft 9. Civilization IV Special Edition 10. Call Of Duty 2 Collectors Edition
Megérkezetek az Area 51 című sci-fi FPS játék első javítása, amelyt feltelepítve 1.2-es verzióra alakíthatjuk az alkotást. Használata főleg ATI Radeon 8500-9200 Pro kártyatulajdonosok számára különösen ajánlott, ugyanis mostantól támogatja ezeket is. Ezen kívül számos, a játékosok által jelzett apróságot is módosítotak. Sőt, a másolásvédelmi eljárás gondjait is megoldották (nem, nem szüntették meg). Ide tessék kattintani az európai, ide pedig az amerikai változat tulajdonosainak.
Biztos láttatok már olyan jelzést egy-egy játékszoftveren, hogy fekete alapon egy bizonyos betű, ami arra figyelmezteti a boltosokat, hogy mely korosztálynak ajánlják az adott terméket (Amerikában csak a megadott korhatárba lépett játékosok vásárolhatnak adott termékeket). Nos, ezt a betűrendszert az ESRB határozta meg. A most befutott közvéleménykutatás kimutatja, hogy 400 megkérdezett gyermekes szülő 82 százaléka tökéletesen egyetért a rendszerrel, szerintük jól van belőve minden szint. Mindössze 5 százalékuk mindta, hogy túl szigorúan vannak meghatározva a szintek. Miért érdekes ez? Nos, már többször hallhattuk, hogy bizonyos politikusok így, meg úgy át akarják alakítani ezen szabályozást is, mert szerintük pedig nem jó. Úgy fest, hogy akit tényleg érint ez a téma, annak tökéletesen megfelel a jelenlegi rendszer.
Alig jelent meg a The Matrix: Path of Neo, máris megérkezett hozzá az első javítás - de hát ez így szokott lenni. Szóval aki esetleg az amerikai változattal rendelkezne, az innen töltse le a potom félszáz megabájtos csomagot. Rolne információi szerint egyébként a játék hivatalos oldalát is frissítették és mostantól számos új tartalmat tekinthettek meg rajta. Figyelmetekbe ajánlanám a Behind the Game részleget.
Szépjóreggelt mindenki! Egészen kellemes kis ajándékot tartogatok nektek ezekre a kora reggeli órákra, hát öntsétek magatokba a kávét, és sasoljátok a gso-t ezerrel, mert ezért a hírért még én is leküzdöm lustaságomat, csakhogy megosszam veletek. Nem semmi, hogy mikre képes vagyok értetek, ugye? :) No, itt egy vicc, feljebb pedig mindjárt egy kis kattingatnivaló!
| George Bush felhívja Gerhard Schrödert: - Gerhard, segítened kell! Az USA legnagyobb óvszergyára az éjjel leégett. Sürgősen szükségünk lenne 1.000.000 óvszerre, ki tudnál segíteni bennünket? - Hát persze - mondja Schröder -, nem jelenthet gondot. - Az óvszereket azonban amerikai nemzeti színekben, pirosban, kékben és fehérben kellene szállítani. Ezen kívül legalább 30 cm hosszúaknak kellene lenniük, és legalább 6 cm átmérővel kellene rendelkezniük - mondja Bush. - Ez minden? Intézkedni fogok - válaszolja Schröder. Azonnal hívja is Schröder a legnagyobb német óvszergyár igazgatóját: - Az amcsikat ki kell segítenünk 1.000.000 óvszerrel. Megoldható? - Természetesen. - mondja az óvszergyáros - Van valami külön kívánság? - Van. Az óvszerek piros, kék és fehér színűek és legalább 30 cm hosszúak legyenek. Az átmérőjük pedig 6 cm legyen legalább. - Minden világos. Még valami? - Igen. - mondja Schröder - Tegye meg nekem azt a szívességet, hogy az alábbi szöveget is rányomtatja az óvszerekre: "MADE IN GERMANY Size: SMALL". |
Ha lehet hinni a gazdasági híreknek és jelentéseknek, akkor elmondhatjuk, hogy Lucas bácsi megtalálta legújabb aranytojást tojó tyúkját az Star Wars széria III. epizódjának DVD kiadásában és a Star Wars Battlefront 2-ben. A pletykák szerint a múltéten megjelent termékek első heti eladási adatai meghaladták a 210 millió amerikai zöldhasút. Ez azért nem semmi!
Bejelentették a World Cyber Games végleges csoportbeosztását. Mintegy negyvenezren vannak túl a selejtezőkön. Amerikából 184-ből például 16-an fogják képviseltetni magukat Szingapúrban. A hivatalos közleményben szót ejtenek a rendezvényen használt számítógépekről is. Idén a Video Pro nyerte a pályázatot Intel, Kingston, Seagate, Asustek, Foxconn, Cooler Master és Samsung alkatrészekkel. Hatszáz számítógép és harminc konzol lesz jelen a bajnokságon.
A Microsoft valóban magasra tette a mércét, derült ki egy friss bejelentésből. A cég elmondása szerint a november 22-én esedékes, észak-amerikai Xbox 360 indítás után három hónappal, már 3 millió (!) példányt akarnak értékesíteni a játékgépből. Bryan Lee a Microsofttól azt is elmondta, hogy ugyanezen idő alatt a konzol, a játékok, a perifériák és online szolgáltatásokból bejövő nyereségük ugyanezen időszak alatt előreláthatóan 1,5 milliárd dollár lesz. A cégóriás célja, hogy 2006 júniusáig 4,5-5,5 millió konzolt értékesítsen. Na erre kiváncsi leszek...
Az itthon csak november 24-én bemutatásra kerülő Csoda Csibe (Chicken Little) Amerikában már tarol. Az első három nap alatt 40 millió dollár értékben váltottak rá jegyet. Érdekessége, hogy ez az első olyan digitális technikával készült animációs film, amit teljes egészében a Walt Disney készített. Az eddigieket ugyanis a Pixar gyártotta, ám lejárt a szerződésük (nagy huzavona volt az ügyből). Az alábbi listában az elmúlt hét 12 legnépszerűbb mozifilmje látható az amerikai eladási adatok alapján. Az első szám az elmúlt hét napra vonatkozó, a második pedig az összes bevételt takarja. 1. Chicken Little (Csoda Csibe) $40.0/$40.0 2. Jarhead (Bőrnyakúak) $28.7/$28.7 3. Saw II (Fűrész II) $17.2/$60.4 4. The Legend of Zorro (Zorró legendája) $10.0/$30.2 5. Prime $5.2/$13.4 6. Dreamer: Inspired by a True Story $4.8/$23.8 7. Good Night, And Good Luck. $3.1/$11.0 8. The Weather Man $2.9/$8.7 9. Shopgirl $2.5/$3.4 10. Flightplan (Légcsavar) $2.3/$84.4 11. North Country $2.1/$15.5 12. The Fog (A köd) $2.0/$28.0
Ha igazak a Sony Online állításai, akkor immár egy éve okoz boldog órákat a játékosoknak, a híres EverQuest 2 online szerepjáték. Ennek örömére az európai, és amerikai playereknek lehetőségük nyílik arra, hogy egy egyedülálló ázsiai stílusú karaktert babusgassanak. Boldog születnésnapot kívánunk mi is!
Az EA Games meghirdetett egy pályázatot fiatal számítástechnikát tanulóknak Tank Wars címmel, melyben az a feladat, hogy írjanak mesterséges intelligenciát egy tanknak. A nyertes hazavihet egy szuper számítógépet csomó új EA-s játékkal egyetemben. A pályázat meghirdetésének másik oka nyilván az, hogy felmérjék, milyen a felhozatal a feltörekvő generációban a programozók terén. Ezt csak, mint érdekességet említjük meg, tekintve, hogy csak Amerikában élők jelentkezhetnek. Akit mégis jobban érdekelne a téma és a jelentkezési feltételek, töltse le ezt a szöveges dokumentumot.
A Netfix és az Amazon.com oldalán egyaránt késéssel tüntették fel a Final Fantasy VII: Advent Childrent. A jelek szerint a játék csak jövőre, valamikor januárban jelenik majd meg - legalábbis Amerikában. A sorozat hetedik tagjának megjelenési elodázásáról továbbiak itt.
Bejelentették végre a Prince of Persia: The Two Thrones megjelenési időpontját. Amerikában december 1-jén érkezik PC-re, Xboxra és PS2-re egyaránt. Az előrendelési akció keretében ingyen megkapja mindenki a három rész zenéjét, valamint további bónusz tartalommal is szolgálnak. Ja, és érkezett egy új videó is!
Az október 22-ével lezárult hét napos időszak eladási adatai szerint az amerikaiak egészen új játékokat vásárolgatnak. Várható volt, hogy a név eladja a terméket: így kerülhetett a második helyre a Quake 4. No, nem mintha rossz lenne :) 1. Age of Empires III 2. QUAKE 4 3. F.E.A.R. 4. F.E.A.R. Director's Ed. 5. QUAKE 4 Special Ed. 6. The Sims 2 Nightlife 7. World of Warcraft 8. Black & White 2 9. Battlefield 2 10. The Sims 2
Mondanom sem kell, csalódással ébredtem. Persze azt álmodtam, hogy odajöttek, mégis ideadják azt a 60.000-et... Talán ha Amerikában történt volna a dolog... Mégegyszer figyelmébe ajánlom mindenkinek a cikket. Most jöjjenek a hírek, meg a vicc.
| Egy fiatal nő nagy pocakkal bemegy a szülészorvoshoz, és megvizsgáltatja magát. Az orvos megnyugtatja: - Asszonyom, ön és a magzat tökéletes egészségnek örvendenek, komplikációmentes lesz a szülés. - De doktor úr, mi lesz, ha otthon vagy a munkahelyemen jönnek a fájások? - Akkor helyezkedjen olyan pózba, ahogyan a gyermek fogant, az a legtermészetesebb testhelyzet, és így minden gond nélkül megszülheti a gyermeket. - Jó, akkor az egyik lábamat beteszem a kesztyűtartóba a másikat pedig kilógatom az ablakon. |
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)