Elindult a Conflict Vietnam hivatalos oldala. Aki netán arra vetemedne, hogy megnézze, először is meg kell várnia, míg betölt a flash-oldal. Töltés közben sem fogtok unatkozni, jól szemügyre vehettek egy csodálatos harci helikoptert. Ezután igazából már semmi extra nem vár rátok, ugyanúgy képek, videók, információk. Szóval a szokásos. Az oldalt itt lelitek.
Bár a GTA sorozat legújabb tagja már készen van (legalábbis konzolra), az újabb és újabb képein egyre pofásabban néz ki. Ezt érzem most a négy friss szemelvényen. A kicsike október 19-én érkezik az amerikai boltokba (PS2), a PC-s verzió valamikor a jövő év közepén várható.
Ezúton tájékoztatjuk az érintetteket, hogy 2004 októberétől a Gamer Magazin megjelentetését a lap kiadója szünetelteti. Az érvényes előfizetéssel rendelkezők előfizetésük lejártáig a GAMER-rovattal kibővített Magyar PC Magazint, illetve az IDG Magyarországi Lapkiadó Kft-vel együttműködésben a dupla DVD-s GameStar magazint kapják meg előfizetésük fejében, annak érdekében, hogy a játékvilág történéseiről továbbra is a közel megszokott módon informálódhassanak.
A Gamer kiadója azért döntött a GameStar magazin gárdája mellett, mert az évek során kialakult korrekt kapcsolat és a személyes barátságok egyértelművé tették, hogy a jelenlegi körülmények között csak ez a szerkesztőség léphet a Gamer Magazin készítőinek örökébe. Gameres cikkírók és szerkesztők az idő rövidsége miatt az októberi GameStarban még nem írhattak, de tervezzük, hogy a következő hónaptól jópár volt gameres cikkíró is publikál majd a GameStar hasábjain. A fentiek a nyomtatott médiumokra vonatkoznak, a gameronline.hu oldal továbbra is folytatja működését. Ivanov Péter ügyvezető igazgató IPMA Service Kft.Újabb szívmelengető képződmények kerültek fel a Need for Speed: Underground 2 hivatalos weboldalára. Ezúttal néhány új tuning lehetőséget, extra festéseket szemlélhettek meg, illetve néhány jelenet utal a győzelmed utáni ünneplésekre is. Erre tessék:
Egy egész rakat, egészen pontosan 45 új kép érkezett a Half-Life 2-ről. A forrás maga a Valve, ami egyértelműen bizonyítja, hogy a fejlesztők valóban ki szeretnék mielőbb adni a játékot. Sajnos a Vivendi még mindig nem nyilatkozott a megjelenést illetően, így lehet, hogy a dobozos verzió valóban nem jön meg idén. Doug Lombardi még mindig azt mondja, hogy a Steam-en a forgalmazás megkezdődik novemberben...
A single verzió után végre itt a Tribes: Vengeance multiplayeres demója! Úgyhogy ha van egy kis időtök az új fórum tesztelése mellett, mindenképp próbáljátok ki! Akár mind a kettőt :) A multi demót (472.22 MB) itt találjátok meg.
No kérem tisztelettel és alásan! Megérkezett hát a 3DMark05, mely a méltán elismert tesztprogram legújabb változata. A kicsike 300 megát nyom, viszont felhívnám a figyelmeteket az alant összeszedett rendszerkövetelményekre. Ezek hiányában a progi vagy nem indul, vagy menet közben lép ki. Töltse mindenki, aki teheti!
Minimális rendszerkövetelmények:Pepike mester mérhetetlen ravaszságáról téve tanúbizonyságot juttatott el hozzánk pár The Elder Scrolls 4: Oblivion képet! A fotók nagy részét már láthattuk, ugyanis ezek a GameInformer magazin hasábjaiban jelentek meg nemrég. Természetesen ezeket is kötelező megnézni, az eddig nem látott képekről nem is beszélve! Alant a képek!
Nemrég halasztották el egy kicsit a Splinter Cell legújabb epizódját, ma pedig előrukkolt a készítőgárda egy pár friss, ropogós információval, valamint egy köteg képpel. A screenshotok közül kiemelnék egyet... hogy miva'?! Mi üldögél ott a korláton a második képen? Csak nem maga a Predator?! :) Bizony, a következő epizódban nem muszály csupán a sötét sarkokra hagyatkoznunk. A multi módokról annyit mondanék, hogy nem fog hiányozni belőle a beígért co-op játékmód (egy haverral a gonoszok ellen), illetve a Versus sem.
Aki ismeri a Digital Reality Haegemonia nevű játékát, és esetleg újabb generációs videókártyával rendelkezik, felfigyelhetett egy aprócska bugra. Névszerint valami láthatatlan egység-szindróma :) Na, szóval értitek. Akit érdekel, letöltheti a 1.10-es peccset, ami elvileg orvosolja a problémáitokat. Katt!
Végre előkerült egy újabb (meg szebb, és nagyobb) videó a Rockstar új üdvöskéjéből, a San Andreas-ból! Ezúttal kemény 80 mega erejéig figyelhetjük CJ ténykedéseit. Mi kellene még?! Mars letölteni! A stuff egyébként október 19-én érkezik. Természetesen először PS2-re. Mi, PC-sek még várhatunk egy darabig.
Habár már sokan inkább a World of Warcraft-tal játszanátok, az még sajna messze nincs kész. De azért a Blizzard ismét gondoskodik róla, hogy ne feledjük Azeroth világát. Jó szokásához híven kiadott egy újabb hivatalos multi pályát a The Frozen Throne-hoz. A map neve Bandit Ridge, és leginkább 1v1-ben ajánlott küzdeni rajta (mondjuk máshogy nem is lehet :)). Katt!
Ha a HomeLAN Fed értesülései jók (márpedig miért ne lennének azok), sajnálattal jelenthetem be, hogy a Close Combat: First to Fight sem jelenik meg az eredeti tervek szerint. A halasztás okairól nincsenek infók, egyedül annyi biztos, hogy ezév ősze helyett csak 2005 elején kaparinthatjuk kézhez a cuccost. Ez van.
No kérem alásan! Volt nekünk ugyebár egy Imperium Galactica 3-as reményünk. Lett belőle egy Galaxy Andromeda, majd végük egy Nexus: Jupiter Incident. És igen, ez utóbbi már a végleges formája a stuffnak, amit már csak alig néhány hét választ el a megjelenéstől. Ma azonban itt a lehetőség, hogy kipróbáld a demóját! Feltétlenül töltsétek, kötelező, és nem is olyan vészes a mérete. Thanks Francesco.
Bár már láttunk egy csomó videót, megannyi képet, kipróbáltuk a játék demóját, azért se szabadulunk az újabbnál újabb videóktól. Ja, igen, az Evil Geniusról van szó. Az új animáció átlagosnak mondható méretével (26 Mb) mindenképp megér egy letöltést. A játék egyébként október elsején érkezik, úgyhogy már nem kell sokat várni. Katt!
Hamarosan indul a DreamCatcher Games új játékának, a Dungeon Lords-nak a bétatesztje! A jelentkezők adatainak feldolgozása szeptember 27-étől október negyedikéig tart (bár ez még változhat). Ha érdekelt vagy a témában, feltétlen látogass el erre az oldalra, jelentkezz, és várj türelmesen :) Sok sikert mindenkinek! (Thanks Blue's)
Végre, ezt is megértük. A Codemasters lehetővé tette, hogy immár multiban is kipróbálhassuk a Colin McRae Rally 2005-ös darabját. A demóban ezúttal a Svéd és a Német pályát, valamint a Peugeot 206-os járgányt szemlélhetjük meg tüzetesebben. Akinek netán ezek nem lennének elegek, az próbálja ki a picit nagyobb single demót (is)!
A legújabb négyesfogat képviselői a Need for Speed: Underground 2 verdáinak fellobbanó kipufogó lángjait fitogtatja. Időközben egyébként rájöttem, hogy az EA gonosz :) Nem sok játékukból ontanak ennyi mannát hétről-hétre, de pont azzal megcsinálják, amit legjobban várok! Ez piszokság, hiszen így még nehezebb kivárni a megjelenést :)
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)