A Lead Pursuit LLC bejelentette a HiTilesAF néven futó pakkot, amely kiegészítőként szolgál majd a Falcon 4.0: Allied Forces című repülős játékhoz. Az addonról egyelőre annyit tudni, hogy teljes egészében lecsréli majd a tájakat, méghozzá mai, valós környezetre. Ráadásként még váltogathatunk is majd az évszakok között. További infó itt.
Újabb GeForce meghajtócsomag érkezett, ezúttal a 81.85-ös változat. Többféle operációs rendszerhez máris letölthető erről a weboldalról. De miért is telepítenénk? Nos, mert elméletileg a mostanában megejelent, nem éppen rossz játékokból (FEAR, Q4, BW2) állítólag extra sebességeket képes kicibálni. Hááát, próba cseresznye. Thanks PunkZoli.
A Quazal és az Eidos Interactive csapata elárulta, hogy a még fejlesztés alatt álló Commandos Strike Force a Quazal technológiáját használja majd a multiplayer játékélmény megalkotásához. Ez igazából maximum annyiban lehet jó, hogy jóval több multi mód lesz benne, mint úgy általában a többszereplős játékokban - mondjuk kérdéses, hogy ezek közül melyik lesz majd ténylegesen használható. A Commandosnak egyébként ez lesz az első része, mely tényleges 3D-s technológiával, ezúttal third-person nézetben engedi láttatni az eseményeket. Megjegyzem elég jól állnak a fejlesztéssel, úgyhogy már nem is kell rá olyan nagyon sokat várni.
Az nVIDIA és az Activision legújabb akciójának keretében az év legütősebb videókártyáját választó kedves vásárlók az év várhatóan legjobbnak számító II. VH-s FPS-ét kapják ajándékba, szól a reklámszöveg az nV egyik lapján. Ha kicsit tovább olvasunk a lap sorai között szépen konkretizálódik a helyzet és kiderül, hogy mit is takar a jólcsengő reklámszöveg. Ha valaki az akció ideje alatt nVIDIA GeForce 7800GT VGA-t vásárol az ajándékba kapja a kártya mellé a Call of Duty 2-t. Hogy azért mégse örüljünk annyira természetesen nem fognak minden féle OEM kártyák mellé teljes verzió CoD2-t osztani, ha szeretnénk hozzájutni a bónusz gammához akkor akciós XFX vagy eVGA kártyát kell vételeznünk a b'ótban, amelyek kiváló minőségük mellett igen magas árfekvésükről is híresek.
Az IGN Filmforce jómunkásembere volt olyan szerencsés, és megnézhette a Doom-filmet premier előtt. A legfontosabb mondat, amit kritikájában olvashatunk, ez volt: "Ez minden idők legjobb játékból készült film!" Még akkor is élvezetes, ha nem ismerjük a játékot, ami mondjuk a GameStar olvasóira valószínűleg nem jellemző. Ez viszont felveti a kérdést, vajon mennyire kellett feláldozni a hitelességet a közérthetőségért. És a meglepetés: Karl Urban és Rosamund Pike aláírták a film folytatására vonatkozó szerződéseket. Ám azt hozzá kell tenni, hogy ezek olyan megállapodások, amelyek az első rész sikerétől teszik függővé a további munkákat, vagyis nem kell készpénznek venni - csak bebiztosították magukat, hogy két szereplő biztosan ugyanaz maradjon az esetleges folytatásban. The Rock viszont máris világgá kürtölte, hogy szívesen bújna újra Sarge bőrébe.
Kis lemaradást pótolván adom most ezt a frissítést. Jó szemezgetést!
Nagy lépés előtt áll a Commandos sorozat a 3D-be váltással, reméljük jól sül majd el a dolog és ez lesz majd az a "kis" plusz, ami visszaállítja a játék régi hírnevét a gyengécske harmadik rész után. A folyamatosan érkező képek és videók alapján azt hiszem egyelőre biztonságban tudhatjuk a projektet és a véleményem a ma kiadott 13 képet elnézve sem változott, sőt!
Akik szeretik az Unreal Tournament 2004-t biztosan találkoztak már a Strike Force néven futó modifikációval is. Júliusban már hírt adtunk róla, hogy a készítők egy elmés gondolattal úgy látták jónak, hogy portékájukat dobozos verzióban is a boltok polcára helyezzék. Ami eleddig csak pletyka szintjén keringett a mai nappal hivatalossá vált. Az eddigi mod egy teljesen független játékként fogja meglátni a napvilágot valamikor 2007-ben a Reality Engine segítségével. A gamma fő fícsörjei között találjuk a 15 pályás single részt, a 20 pályás 4 játékmódban játszható többjátékos módozatot és a napjaink legprofibb terrorista elhárító eszközeivel felszerelt különleges egységeket is.
Letölthetővé vált az America's Army: Special Forces legújabb, 2.5-ös változata. A taktikai lövöldözős játékhöz érkezett egy javítás is, hogy akinek meglenne az előző verzió, ne kelljen megint letölteni olyan bődületes adatot. Kapunk új Shoot House tréningpályát, némileg kibővítették a Tournament mód lehetőségeit, új pályarotáció és admin parancsosztó nyalánkságok, valamint apróbb pályamódosítások is találhatók a csomagban. A teljes telepítő a maga 900 megájával itt, míg a 2.4-esről 2.5-re turbózó javítást itt találjátok. Ez csak 77 mega.
Akinek esetleg nem nyújtott volna kielégítő teljesítményt két SLI-be kötött GeForce 7800 GTX videokártya, az most jól figyeljen. Az ASUS dob piacra olyan duplamagos 7800 GT chipekkel szerelt kártyákat, amikből kettőt összekötve brutális eredmény érhető el, ez ugyanis összesen négy videokártyának felel meg. A GeForce EN7800GT típusú kártya ára ismeretlen, de azt hiszem, aki ilyenben gondolkodik, nem is ez a legfontosabb szempont :) Mindössze egy olyan alaplapra van még szükség, ami nForce 4 SLI x16 chipsettel szerelt.
Ismét készítettem egy kis frissítést, melyet alant szemlélhettek. Jó nézést mindenkinek!!!
A Futuremark kiadta PCMark 05 számítógép-tesztelő szoftverének legújabb, 1.1-es verzióját. Gyakorlatilag PC-nk mindenféle teljesítményét le tudjuk vele mérni - persze a videokártya képességeit a 3DMarkkal érdemes górcső alá venni. Az új verziót innen (75 MB), az előzőhöz való frissítést pedig innen tölthetitek le.
Igaz ma nem túl nagy a lista, de van több friss bejelentés, és néhány sikervárományos is. Most Wanted rulla! A Prince of Persia: The Two Thrones képek felkutatásában segítségünkre volt Juhász Márton nevű olvasónk.
Kicsit összekuszáltam a Blizzard szerverét, lecibáltam tőlük a Battle.net oldalán található tegnapi teaser site Flash részét. Egy igen meglepő érdekességre bukkantam. Ugyebár, ha frissíted az oldalt, véletlenszerűen bejönnek különféle képek játékokból. Egy, azaz egy azonban nem jött be egyszer sem - legalábbis nekem. A lenti kép... szóval Diablo :) Reménykedjünk, hátha nem csak egy új patch lesz a WoW-hoz :D
Update: Közben megnéztem mégegyszer a Flash forráskódot, amiből kiderül, hogy előjön ez a kép is, csak ez a legritkábban: _global.myrandom = random(100); if (myrandom <= 20) { loadMovie("/images/splash_orc.jpg", "ourMovieClip"); } else if (myrandom > 20 && myrandom <= 40) { loadMovie("/images/splash_zerg.jpg", "ourMovieClip"); } else if (myrandom > 40 && myrandom <= 60) { loadMovie("/images/splash_terran.jpg", "ourMovieClip"); } else if (myrandom > 60 && myrandom <= 80) { loadMovie("/images/splash_undead.jpg", "ourMovieClip"); } else if (myrandom > 80 && myrandom <= 95) { loadMovie("/images/splash_ne.jpg", "ourMovieClip"); } else if (myrandom > 95 && myrandom <= 97) { loadMovie("/images/splash_diablo.jpg", "ourMovieClip"); } else if (myrandom > 97 && myrandom <= 100) { loadMovie("/images/splash_9.jpg", "ourMovieClip"); } trace (myrandom); Annyira ért a Blizzard a marketinghez, hogy tanítani kellene!!! :D Update 2: Imádom a számmisztika dolgokat, úgyhogy játszunk egy kicsit (a BNET fórumait olvasgatva találtam): Az eredeti Starcraft 1998. április 1-jén jelent meg. Azóta a Blizzard a .999 = 1 dolgot már előtte, mint április elsejei tréfa. Most, ha frissítjük a BNET oldalát, ugyebár előjön ez a szám, ami egyesek szerint a Starcraftra utal. Namármost a Blizzard még 2004 április elsején adott ki egy infót, mely szerint a fent említett képlet helyes. A sorok között olvasva találhatunk egy olyat, hogy "For seven and a half years" - lehet, hogy semmit sem jelent, de körülbelül 7 és fél év telt el mostanáig az eredeti Starcraft mejelenése óta. Ja, még annyi, hogy a Starcraft2.com a Blizzard tulajdonába van. Mit jelent mindez? Lehet semmit, lehet csak egy új Starcraft patch :D Update 3: Kicsit gondolkodtam azon, hogy ezt kitegyem e, de inkább igen. Szóval kezdjünk el hozzászokni ahhoz, hogy nem lesz itt semmi extra, új játék bejelentés, vagy bármi hasonló. Valószínűleg csak egy új honlapról van szó...: "More Details. On October 7, we’ll be launching the new Season Three website and revealing the dates of the other qualification periods, sponsors, prizes, formats of the tournament, details about the LAN finals, and more!" Itt a forrás, ami kicsit elszomorít. De azért reménykedni még lehet...A modern harcirepülőgép-szimulátorok rajongóinak egy igen népes tábora mindezidáig az 1998-as Falcon 4-et tartotta a legek legének. Hét év elteltével idén júliusban látott napvilágot a kicsinosított, jelentősen kibővített és feljavított változat.
A DigiTimes értesülései szerint az NVIDIA 2006 elején dobja piacra G72 típusjelzésű új grafikus processzorcsaládját. Az új GPU-k 90 nm-es csíkszélességgel készülnek majd (az ATI most bejelentett és hamarosan kereskedelmi forgalomba kerülő X1xx család már ezzel a technológiával készül), vagyis magasabb órajelre és nagyobb tranzisztorszámra számíthatunk. Sőt, az SLI rendszer akár egy kártyán is elképzelhető lesz. Remélhetőleg ennél azért több újítás is várható, ugyanis annak idején a 3Dfx is előrukkolt az egy kártyán több chip megoldással... :)
Napjaink leglátogatottab helyei közé tartoznak a Battlefield 2 serverek:) Az EA természtesen folyamatosan fejleszti a sikerjáték kiegészítőjét, a Special Forces-t, amibe most betekintést nyerhetünk uszkve másfél perc erejéig. A fejlődés szemmel látható, reméljük kellő mennyiségű újdonságot lelhetünk majd a lemezen. Chek it!
A Tom's Hardware oldal mindig is nagy elismerésnek örvend, akármilyen témával kapcsolatban ír cíkket. Így történt most is, ezúttal a PC mint játékplatform jövője került terítékre. Tény és való, hogy az egyszerű mezei júzer simábbnak érzi a játékélményt, ha nincs más dolga, csak beteszi a lemezt, megnyom pár gombot, és már megy is a móka. De kérem, hol abban az élvezet? :) Ami a kedvenc számítógépünket kiemeli a konzolok világából, az a sokoldalúság. Ki ne élvezné a perceket, amikor mondjuk hazarohan a boltból egy GigaByte GeForce 7800gtx-szel, hogy behegessze a gépébe. Itt merült fel Tomék cikkében a következő kérdés, nevezeten a hardveres adatok. Tény, hogy most kicsit megrökönyödve olvasgatjuk a nextgen konzolok teljesítményéről szóló híreket, de a cikkben hivatkozik a szerző egy mélyen tisztelt ATi PR emberkével, aki szerint 2005 karácsonyára olyan kártyákat terveznek piacra dobni, amik ütik a közeljövő konzoljait (elvégre a PS3-ban is "csak" egy módosított 7800 ketyeg). A témához kapcsolódik, hogy 18 hónap múlva jön Windows Vista, a kedves Microsoft cég meg kampányt szervez addig "Hozzuk vissza a Windows alá a játékokat!" címmel. Ez egyrészt üzleti fogás, másrészt talán lesznek kézzel fogható eredményei. A teljes iromány érdekében látogassátok meg a fenti linket, szerintem érdemes :) Véleményeket meg kommentben megbeszélhetitek ;)
Elkészült az nVidia-kártyák tulajdonosainak szánt ForceWare drivercsalád legújabb tagja, jelzés szerint a 78.05-ös darab. A cucc legfőbb erénye, hogy a Day of Defeat: Source, és HL2: Lost Coast támogatás maximálisan belekerült, emellett pesrsze DX9.0c-t illetve OpenGL2.0-t is támogat. A dolog hátránya, hogy még csak béta, ergo pár hiba itt ott előfordulhat vele működés közben. Katt!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)