A The Game Awardson mutatkozott be az új Final Fantasy VII remake előzetes
Ezúttal ugyan kevesebb játékmenetet láthattunk, viszont az akciódús jelenetekre most sem lehet panasz.
Ezúttal ugyan kevesebb játékmenetet láthattunk, viszont az akciódús jelenetekre most sem lehet panasz.
Nyolc nap múlva indul az első évad, szóval nem árt kicsit ráhangolódni a Netflix sorozatára. Az új előzetessel pedig ez nem is nehéz feladat.
A legfrissebb előzetes szerint a játék pont annyira furcsa és kitekert lesz, mint arra a névadó sorozat alapján számítanánk.
Napokon belül még több infót kaphatunk a Sony várva várt szamuráj játékából, de egy rövidke előzetessel már most megágyaztak pénteki bemutatónak.
Egyelőre még nem került fel az internetre a videó, de helyszíni beszámolók alapján azért tudunk mesélni róla.
Befutott a 2020-ban érkező új Szellemirtók mozi, a Ghostbusters: Afterlife első előzetese.
Valakinek biztos remegett a keze, amikor beállította a legfrissebb előzetes kikerülési dátumát, mert véletlenül felbukkant, aztán gyorsan el is tűnt. Addigra persze már késő volt.
Fél év múlva ismét láthatjuk Gal Gadotot, amint lasszóval csapkod és verekszik.
Egy elég egyértelmű Fortnite-os utalás is belefért a Free Guy előzetesébe.
Csak úgy árad a '80-as évek hangulata a rövidke videóból.
Az élőszereplős Mulan első trailerében látványos harcokat és átalakulásokat láthatunk.
Megérkezett a jövő áprilisban debütáló film első videója.
Régi és új hősök kötnek szövetséget a multiverzum megmentésének érdekében.
Budapest is nagy szerepet kap az első trailerben.
Az első női Doktor 2020-ban ismét megmenti a világot.
Újabb képsorok alapján spekulálhatunk, hogy vajon hogyan végződik a Skywalker érát lezáró nagyívű történet.
A megjelenési dátum mellé egy előzetes is érkezett, melyen megcsodálhatjuk a sorozat negyedik részének ellenfeleit.
Komoly a verseny a Ren lovagjai és a katapultáló rohamosztagos között.
A Disney és a Pixar jövőre egy újabb lélekmelengető animációs filmmel készül meghódítani a szívünket.
Ugye mindig is arra vágytatok, hogy közvetlenül az arcotokba ugorjon egy headcrab? A Half-Life: Alyx megadja ezt az élményt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)