Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2606

[PATCH] Lords of the Realm III

Hír | 2004.03.17 18:21

A Sierra kiadta az első javítást a Lords of the Realm III-hoz, mely a rovarirtáson kívül mást nem visz véghez. Letölteni innen tudjátok. A patchel egy időben megjelent egy kastély szerkesztő is, azok számára, akik valóban a saját kastélyukban szeretnék irányítani egységeiket. A beszerzése ennek sem nehézkes, hiszen csak le kell töltenetek ezt a 25 megás csomagocskát.

[DEMO] Time of Defiance

Hír | 2004.03.17 13:56

A Time of Defiance minden netéhes stratégát vár, ugyanis 10 napig teljesen ingyen lehet játszani ezzel a stratégiával. A teljes verziót kínálja fel a Strategy First, hiszen a világ első MMORTS-éről beszélünk. A kliens csupán 49,4 megát foglal, már csak az újdonság miatt is érdemes kipróbálni. Innen máris megkezdhetitek a progi letöltését.

[MOVIE] Lagsters

Hír | 2004.03.16 21:19

A Noviy Disk szélnek eresztett egy filmet a Lagsters-ből. Ez egy árkád versenyes játék, amiben nem csupán haladhatunk előre a pályán, mint a lovak, hiszen járművünket különböző speciális cuccokkal láthatjuk el. A szokásos upgrade hegyek mellett egy egész fegyverarzenál vár arra, hogy jó szolgálatot tegyen nekünk a pályán. Aki kíváncsi (az hamar megöregszik… de most kivételesen nem), hogy mindez hogyan is történik, véletlen se szalassza el a most megjelent előzetest, amit innen lehet letölteni.

Doom III adatlap

Hír | 2004.03.15 14:16

Az Activision még mindig nem hajlandó újabb matériákkal bombázni a jónépet - legalábbis ami a Doom III-mat illeti. Oldaluk rengetegében ugyan előbukkant egy adatlap, amin az eddig elegáns "When it's done" szlogen helyet már a "Coming Soon" felirat díszeleg. Namost ez két dolgot is jelenthet. Vagy már nagyon közel a megjelenés (amit kétlek, mert akkor pörögne a médiahadjárat), vagy hamarosan bejelentenek egy valamikori megjelenési időt. Mindegy, figyeljétek ezt az oldal sűrűn, mert valószínűleg itt derül ki először, hogy mikor is jelenik meg a kicsike.

Top 10 FPS - GameSpot

Hír | 2004.03.14 10:33

A GameSpot tiszteletre méltó csapata felvetette a kérdést, hogy egy BF: Vietnam, UT 2004, Doom 3, HL 2 és Far Cry uralta jelenkori mezőny talán új korát indította el az FPS-eknek. Minden idők legjobb 10 FPS-ét hivatottak felkutatni a srácok! Ti is szavazhattok az általatok legjobbnak tartott játékra! Hosszú sorok említik a szerkesztők nevével ellátott szövegoszlopokban például a Doom 1-et, a Duke Nukem 3D-t és a Quaket is. Klikk!

[MOVIE] Dark Horizons Lore

Hír | 2004.03.09 10:35

A GarageGames és a MaxGaming Technologies közös gyümölcseként fejlődik a Dark Horizons Lore, melyből ma reggelre újabb animáció érkezett. A játékos robotizált harci gépezeteket irányít, és amolyan Mechwarrior stílusban gyakhatjuk az ellent. Én ugyan nem esek tőle extázisba, de valakinek biztosan tetszik majd :) Íme:

[MOVIE] Caribbean Crisis

Hír | 2004.03.08 16:27

Frans testvérünk rátalált az első videóta, mely a G5 Software fejlesztése alatt készülő Caribbean Crisis-t hivatott bemutatni. Az RTS a méltán népszerű Blitzkrieg motorjára épül, mely a jelek szerint még igen szépséges meglepetéseket tartogat :) Akinek kedve van, kattanjon ide, és cibálja a 20 megás áldást.

Késik a Söldner

Hír | 2004.03.05 19:23

A Söldner: Secret Wars című FPS hivatalos német nyelvű oldala szerint csúszni fog egy picikét, egész pontosan április 30-ig mindenképp. Ennek oka, hogy elhúzódnak a béta-tesztelési folyamatok. Nyilván nem akarnak túlságosan ízeltlábúra sikeredett (bogaras) moslékot piacra dobni, ami becsülendő dolog. Hát, nem is tudom, hogy fogjuk kibírni, mikor addig még elég nagy nevek fognak befutni... :)

Wehrwolf weblap

Hír | 2004.03.03 19:23

Körülbelül egy hónapja adtam hírt egy teljesen új, még fejlesztés alatt álló alkotásról, a Wehrwolf-ról. Akkor még igen keveset lehetett tudni róla, mostanra azonban már elindult a honlapja, ahol minden lényeges infó megtalálható. Egy 3D-s akció-kalandjátékról van szó, mely a fejlesztők elmondása szerint a Call of Duty és a Medal of Honor kedvelőinek tetszik majd leginkább. A második világháború valós történetét dolgozza fel (mi mást...), megfordulunk többek között egy német, szuper-titkos bázison is. Néhány ígéretes, új kép is felbukkant itt. Csekkoljátok.

[DEMO] Savage

Hír | 2004.02.25 21:29

Az európai megjelenés alkalmából, a Digital Jesters kiadott egy újabb Savage: The Battle for Newerth demót. Szinte mindenben ráver elődjére: új pályák, egységek, épületek. Aki még nem ismerné ezt az akció/stratégia játékot, az feltétlen próbálja ki, elég egyedi játékélményben lesz része. Sajnos elég "nehéz" lett a csomag (234 MB)… azért aki még nem látta annak érdemes letölteni innen.

[PATCH] OMF: Battlegrounds

Hír | 2004.02.22 10:42

A Diversions Entertainment olyan remek szokást folytatott, amely beállítható a bug-ellenes hadjárat listájának névsorába. Nevezetesen előállt a One Must Fall: Battlegrounds című 3D-s akció játékukhoz egy patchel, mely 2151-es verziószámot visel. Az érdekesség negatív irányban az, hogy semmi információ sincs arról, miket javít, illetve módosít a készítmény. Beszerzéséért erre forduljatok!

[PATCH] Lords of the Realm III

Hír | 2004.02.21 09:11

Hála a Sierra embereinek megérkezett a Lords of the Realm III-hoz is az első, 1.1-es javítás. Magát a patchet elérhetitek itt. Ha előbb szeretnétek tudni, hogy milyen bugsorozatokat írt ki a játékból, miken változtat és javít, akkor pedig lessetek el erre és mindjárt megleltek minden módosítást, melyek a multis opciókba is belepiszkálnak!

[PATCH] Spellforce

Hír | 2004.02.19 19:48

A JoWooD tovább módosítgatta a Spellforce-ot, ennek eredményeképpen megszületett az új patch. 30 új "bindstone"-t helyeztek el az egyes pályákon, ám ami igazán vonzhatja a fanokat: végre előkerült a hard fokozat is! Ezen kívül még leirtották a csalásokat a többjátékos módból, és persze néhány bugot is javít. A sok újdonság hatására 26 megára hízott a javítás, amit innen le is tudtok tölteni.

Warhammer beta infók

Hír | 2004.02.14 23:23

Mint tudjátok, szépen csendben készülget a Warhammer Online. A téma szerelmesei biztosan örülnek, hiszen megjelentek az első infomorzsák egy későbbi beta verzióról. A csapat elmondása szerint 4 fázisa lesz a tesztnek. Alpha (ez már folyik is), belső beta, zárt beta és nyilvános beta. A nyilvános beta tesztre bárki jelentkezhet majd, sajna még nem tudni pontosan mikor. Lényeg, hogy első körben csak azok vehetnek részt a tesztben, akiknek legalább 512K-s netkapcsolatuk van. Később, a kód optimalizálása érdekében a modemes userek is csatlakozhatnak. Addigis csekkoljátok a honlapját itt.

Mozgolódik a Maxis

Hír | 2004.02.12 08:40

Az Electronic Arts és a Maxis újabb lépésre szánta el magát. Jelen esetben azonban szó szoros értelemben kell venni a dolgokat :) A Maxis csapatának nagyobb része, korábbi irpdájukból (Walnut Creek, California), az EA-hoz közelebb költözik, egy jóval nagyobb irodába. Will Wright azonban néhány taggal az úgymond "régi" helyen marad, hogy legújabb, egyelőre szigorúan titkos játékukon dolgozhassék. Nos, az nyilvánvaló, hogy készül a Sims 2, utána jön a SimCity 5, viszont nem tudhatjuk, mi áll még előttünk. Will, elmondása szerint "olyan alkotáson dolgozik, melyben az egész játékvilágot algoritmusok irányítanak. Az előre legyártott (scriptelt) eseményeknek távozniuk kell!". Nagyon örülök ennek a kijelentésnek, remélem sok más fejlesztő is ezt az irányvonalat követi majd! Thanks GameSpy.

Blitzkrieg: Burning Horizon

Hír | 2004.02.10 19:31

Régebben már beszámoltunk a Blitzkrieg első kiegészítéséről (legalábbis akkor úgy nézett ki, az lesz az), mely az Operation North nevet viselte. Ma a CDV bejelentette a hivatalos kiegészítő lemezt, mely teljesen más, mint amiről akkor hírt adtunk. A Burning Horizon-ban, Rommel legnagyobb csatáit vívhatjuk (pl.: Tobruk, El Alamein) 18 küldetésen keresztül. 50 új egység is helyet kap benne, és egy intelligensebb AI is, mely képes megkeresni, és támadni a gyenge pontunkat. A megjelenés valamikor idén, a 2. negyedévben várható, addig is itt megszemlélhetitek az első képeket.

M&M Tribute oldal

Hír | 2004.02.08 22:05

Might & Magic rajongók örvendezzetek vala'. Beindult a hivatalos oldala az úgynevezett Might & Magic Tribute projektnek. Lényegében egy amolyan újrafeldolgozásról van szó, melyet néhány lelkes, kiemelt rajongó végez. Stílusában olyan lesz, mint az MM6-8, de technológiailag fejlettebb lesz annál. Az oldalán találhattok néhány korai, tech demóból való képet, rakat infót, miegymást. A téma szerelmeseinek kihagyhatatlan! Extraként megemlíteném, hogy itt még egy muzsikát is találhattok belőle. Thanks RPGDot.

DVD-s Far Cry?

Hír | 2004.02.08 21:33

Már korábban megerősítették a hírt, miszerint az Unreal Tournament 2004-nek nem csupán CD-s, hanem DVD-s kiadása is megjelenik a boltokban. A mai napon már a Far Cry is a találgatások célpontja lett. A DVD-s változatának hírét az Amazon indította, akiknél megjelent egy megfelelő logóval ellátott dobozkép. A játék hatalmas demója után már meg sem lepődnék ezen, a kérdés az, hogy ebben az esetben lesz e egyáltalán CD-s kiadás, és, ha igen, akkor mennyi lemez lesz...

Újabb kukacok

Hír | 2004.02.06 21:31

A Voodoo Extreme szemfüles dolgozói felfigyeltek egy röpke fórumbejegyzésre, melyből kihámozhatunk némi új infót (mi már lassan egy hónapja beszámoltunk arról, hogy készül egy új játék a Team 17 berkein belül). Egészen pontosan azt, hogy nem RTS lesz, de bővebben majd e hónap végén kívánnak nyilatkozni. Az, hogy ősszel fog megjelenni, nem újdonság - nos lehet találgatni! :D

Blitzkrieg: Operation North

Hír | 2004.01.30 09:36

Nem is oly régen számoltunk be arról, hogy a CDV 2 Blitzkrieg kiegészítést is kiad még idén. Nos, a mai napon kiderült, hogy az egyik név szerint a Bitzkrieg: Operation North nevet viseli. Ez egészen pontosan két új kampányt tartalmaz (10-10 küldetéssel), és 1941 nyara, illetve 1943 tavasza között kell majd bizonyítanunk. Ha igaz, még ebben a negyedévben a boltokba is kerül. A hivatalos oldala ugyan nem angolajkúakra szabott, de azért a képeket megszemlélheted itt :)

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)