A Sony szélnek ereszti az egyik legjobb PS-exkluzív játék fejlesztőcsapatát
A jelek szerint a PlayStation háza táján sem alakul minden a korábbi tervek szerint.
A jelek szerint a PlayStation háza táján sem alakul minden a korábbi tervek szerint.
Ismét összeszedtük nektek az elmúlt hét nap legfontosabb híreit a GameStar Hype-ban, bőven volt miről mesélni.
A győztes modell esetében fél órát sem vesz igénybe egy átlagos otthoni javítás.
Nem sikerült túl acélosra a rajt, de az a néhány játékos is elpártolt már, aki esélyt adott az Arkane loot shooterének.
Egy japán vállalat fejlesztése véget vethet a korábbi limitációknak.
Kipróbálhattuk a Limbic vidámpark-menedzselős játékát, amely méltó riválisa akar lenni a műfaj képviselőinek, például a Planet Coasternek, ez pedig sikerülhet is neki.
Valaki úgy gondolta, hogy élne a kék pipája adta hatalmával, és feltöltené a két órás filmet a közösségi oldalra.
Megérkezett a Transformers: A fenevadak kora szinkronos ízelítője.
Akár 5 cimborádat is meglepheted egy Game Pass-hozzáféréssel.
A stúdió oldala maga is olyan, mint egy korabeli, szövegalapú szerepjáték.
Mogu akkorát tud csapni, hogy a tapasztalati pontok is csökkennek - de ez nem szándékos.
A DCU-t az ő írásában és rendezésében készülő Superman: Legacy nyitja meg, de az nem volt világos, hogy ez milyen hatással van a korábban bejelentett projektre.
A Skyrim karakterek MI generálta hanggal beszélni is képesek, emlékeznek a korábbi szóváltásainkra és akár virtuális ivócimborákká is válhatnak.
A film egyik producere, Joe Russo igyekezett tisztázni a korábbi nagy port kavart nyilatkozatát.
Bővül az EA Sports portfóliója, a legújabb játék a PlayStation korábbi exkluzívját veszi célba.
Beigazolódott a korábbi pletyka, komoly ráncfelvarrást kap a Steam átfedés.
A vállalat legfrissebb pénzügyi eredményei megerősítették azt, amit a Naughty Dog nyilatkozott korábban.
Igen, persze, a zombis téma unalmas, meg nincs új a nap alatt, de azért a Dead Island 2 egész szórakoztató volt, nem? Ha hasonló élményt keresel, ajánlunk pár címet.
A GameStar Hype-ban ezen a héten is elhoztuk nektek a legfontosabb gamer, geek és mozis híreket.
Ugyanolyan jól használható, mint a százezrekbe kerülő valódi verzió.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)