Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 227

Elbocsátották az Infogrames pénzügyesét

Hír | 2006.03.31 14:47

Két nappal azután, hogy megtudtuk, az Infogrames három hónapnyi haladékot kapott adósságai mefizetésére, most azonnali hatállyal felmondtak a vállalat pénzügyi vezetőjének, Thierry Detloffnak. Detloff múlt november óta vezeti a cég pénzügyeit, elsődleges feladata pedig az lett volna, hogy megalkosson és megszervezzen egy olyan átfogó tervet és belső irányítási rendszert, ami segít a vállalatnak kilábalni a nehéz pénzügyi helyzetből. Az Infogrames nem adott pontosabb indokot a menesztésre, de a fentiekből az következik, hogy nem sikerült megvalósítani a krízishelyzet kezelését. Az Infogrames 1999 óta minden évben veszteséggel zár, nemrég megerősítették, hogy a tulajdonukban lévő Atari belső fejlesztőstúdióit is felajánlották már eladásra.

Három hónap haladékot kapott az Infogrames

Hír | 2006.03.29 15:49

Az Atari anyacége, az Infogrames három hónappal későbbi határidőt harcolt ki magának, így az eredetileg március 15-ig kifizetésre kötelezett 13,4 millió eurónyi osztalékot csak június 15-én kell megfizetnie a részvényeseinek. Emellett azonban további 23 millió eurónyi hitelt vettek fel, aminek visszafizetési kezdete december 15. Sajnos ennek ellenére egy másik kifizetési kötelezettségnek mindenképp eleget kell tenniük: április 1-jéig 4,6 millió euró osztalékot át kell utalniuk az OCEANE részvényei után. A kiadóvállalat 1999 óta folyamatosan veszteséggel zár, ám a helyzet egyre súlyosbodik. Már a belső fejlesztő stúdiók költségvetését is maximális mértékben megvágták. A múlt hónapban az Atarit figyelmeztették, hogy a tőzsdéről is kizárják, ha részvényeinek árfolyama nem emelkedik tartósan egy dollár fölé.

Bajban az Apple Franciaországban

Hír | 2006.03.28 12:33

A francia törvényhozók a minap elfogadtak egy tövényjavaslatot, ami szokatlan módon közelíti meg a digitális tartalmak szerzői jogi védelmét. A javaslat szerint az online zenei szolgáltatóknak bármilyen lejátszó eszköz esetében szabadon felhasználhatóvá kell tenniük a tartalmakat. A múlt héten 296:193 arányban megszavazott törvény kitér továbbá a kalózkodásra kiszabható büntetésekre is. A napokban terjeszti be az alsó ház a szenátus elé a következő szavazás lebonyolítása miatt. Azonban az Apple franciaországi képviselete máris megtámadta a javaslatot, mondván, az államilag támogatja a kalózkodást. Elemzők szerint a kaliforniai székhelyű vállalat inkább elhagyja francia online piacot, mintsem megossza a saját fejlesztésű technológiáját, amely egyébként az igen népszerű üzleti modelljének alappillére is egyben. Az Apple legnépszerűbb digitális lejátszója, az iPod szenvedné el a legnagyobb veszteséget, ha a törvény életbe lépne. A többi gyártó, mint például a Sony féle Walkman család nem sokat érezne a változásokból, mivel ők nem üzemeltetnek ekkora online zeneboltot, mint az iTunes. Egy olyan országban, ahol a különféle DVD alapú másolásvédelmi eljárásokat folyamatosan támadások érik a bíróságok felől, a törvényhozók mégis olyan megoldást keresnek, amely tud úgy működni, hogy a zenék bármilyen eszközre letölthetők maradnak. Ezt tetézi, hogy egészen minimális pénzbüntetéseket határoztak meg a digitális kalózoknak: a maximálisan kiszabható bírság 181 dollárnak megfelelő euró. A Lemezkiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI) nagyjából másfél ezer iparági szereplőt képvisel – ők egyelőre óvatosan reagálnak a fejleményekre. Az érdekcsoport szerint a törvényjavaslat valóban arra törekedik, hogy támogassa a különböző eszközök közötti kompatibilitást, de nem elég pontos ennek megvalósítása. Kifogásolták továbbá az alacsony büntetési összegeket is. „Egy fájl illegális letöltése nem egyenlő több albumnyi zene nem megfelelő úton való beszerzésével. A büntetések mértéke elrettentő hatást kellene, hogy gyakoroljon. Egyébként a francia digitális piac igen számottevő: az IFPI adatai szerint már mintegy 16 ilyen letöltő központ üzemel az országban. A 2004-ben mért másfél millió letöltött dal egy éven belül húszmillióra növekedett. Az Apple-nek tehát egyáltalán nem érdeke csak úgy otthagyni a piacot, ám egyelőre nem tudni, milyen lépésre szánja el magát.

Németország újra támad: hullanak a kalózok

Hír | 2006.03.27 14:48

Németországban egy frissen elfogadott törvényjavaslat értelmében akár két év börtönbüntetést is kockáztatnak azok a számítógép-felhasználók, akik kereskedelmi forgalomban lévő filmeket töltenek le. Az Európában egyedülálló szigorral rendelkező törvényjavaslat 2007. január 1-jei hatállyal lép életbe, és kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztést határoz meg. A filmipar adatai szerint a németek évente mintegy 20 millió filmet töltenek le illegálisan. Sokak szerint a következő James Bond film, a Casino Royale a hivatalos novemberi premiert megelőző hetekben már elérhető lesz a kalózhálózatokon. A nagyobb fogyasztóvédelmi szervek máris felemelték a szavukat, ugyanis véleményük szerint a törvény a fogyasztókat egyszerűen bűnözőnek titulálja, akik tönkreteszik a kormányzat erőfeszítéseit egy tudás alapú gazdaság létrehozására. Patrick von Braunmühl, a Német Fogyasztói Szervezetek Szövetségének nevében úgy nyilatkozott, hogy ez a lépés a lehető legrosszabb megmozdulás a társadalom felé. Felesleges mértékben zavarja meg az internetes közösséget, és bűnözőket "csinál" a fogyasztókból. Brigitte Zypries igazságügyi miniszter azonban megvédte a törvényt, mondván nem az a céljuk, hogy mindenki kezére bilincset rakjanak, aki letölt valamit az internetről, de ettől függetlenül olyan filmek letöltése, amelyeket még nem is játszanak a mozik, nyilvánvalóan illegális cselekedetnek számít, amit valahogyan meg kell fékezni. Hangsúlyozta, hogy a legális úton szerzett DVD-kről továbbra is szabad személyes felhasználásra másolatot készíteni. Günther Krings, a Keresztény Demokrata Párt szóvivője hozzátette, hogy "Nem kellene különbséget tenni egy rágógumi boltból való ellopása, és egy film illegális letöltése között." Nem csak a filmipar szenved óriási károkat a kalózkodás miatt. A német adatok szerint 2005-ben hetedik alkalommal zárt veszteséggel a zenei iparág. Abban az évben 1,7 milliárdos mínusszal zárták a mérleget. Az eladások 1998 óta 45%-kal csökkentek, s a Nemzetközi Hanglemezkiadók Egyesületének német divíziója szerint múlt évben mintegy 439 millió zenei lemezt másoltak le illegálisan, csak Németországban.

Veszteséggel zárta a negyedévet a Take-Two

Hír | 2006.03.08 16:31

A Take-Two játékkiadó vállalat nyilvánosságra hozta legutóbbi pénzügyi negyedévének adatait, amelyből az derül ki, hogy bevételi szempontból veszteséggel zárták az időszakot - de még így is sokkal jobban, mint ahogy azt a vállalat és az elemzők megjósolták. Az eladásokból származó nettó bevétel elérte a 265 millió dollárt, ami egy évvel korábban ugyanebben az időszakban még 502,5 millió volt. Akkor volt ugyanis az új termékek között a GTA: San Andreas, ami hihetetlen módon megugrasztotta a vásárlási kedvet. További befolyásoló tényező volt jelen időszakra a 2006-ra előrejelzett általános piaci stagnálás és a konzolos szegmensben a két generáció közötti átmenet, amelynek köszönhetően gyakorlatilag vihar előtti csend honol. Sikerült 29,1 millió dollárnyi nettó veszteséget felhalmozni, pedig egy évvel korábban ebben az időszakban még 55,2 milliós nyereséget könyvelhettek el. Paul Eibeler, a vállalat elnök-vezérigazgatója így kommentálta a helyzetet: "Igyekszünk átvészelni a konzolos piacon tapasztalható, új generációra történő átállás okozta kellemetlenségeket, s emellett a jövőbeli lehetőségeket is szem előtt tartjuk. Tüzetesen átvizsgálunk minden egyes aspektust, és arra törekszünk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a költségek és a kreatív erőforrásaink, valamint a megosztott törekvéseink támogatásához szükséges infrastrukturális szükségletek között. A legfontosabb, hogy továbbra is fejlesztői erőforrásainkra összpontosítunk, hogy folytathassunk a kiváló tartalmak előállítását és szabadalmazott márkáink megfelelő befolyásolását." Az időszak legkeresettebb játékai voltak a konzolos Grand Theft Auto: Liberty City Stories, amely Észak-Amerikában az első számú PSP-s alkotás volt 2005. októberi megjelenése óta minden hónapban. Emellet a GTA: San Andreas olcsóbb, PS2-es kiadása is igen népszerűnek bizonyult. A Take-Two leányvállalat, a 2K Games pozitív eladási adatokat közölt a id Meier's Civilization IV-ről PC fronton, és az Xbox 360-as NBA 2K6 is jól fogyott.

'Reggelt...

Hír | 2006.03.08 06:32

Üdvözletem. Szerdához érkeztünk, amikor is egyre jobban tűnik el a hó, kezd kisütni a nap, de állítólagosan holnap ismét havazni kezd. Node vigasz, hogy csütörtökön érkezik az Act of War: Hight Treason demója. Demóból ma reggelre is kijutott, nézzük is meg.

Az ír férfi bemegy egy dublini bárba, rendel három korsó Guinness-t és leül a helyiség hátsó részében, iszik egy-egy kortyot mindegyikből egymás után. Miután imigyen mindhármat kiissza, visszamegy a pulthoz és még hármat rendel. A csapos így szól hozzá: - Tudja, miután kiengedek egy korsóval, az hamarosan elveszti az aromáját; jobb lenne az íze, ha egyszerre csak egyet venne. Az ír úriember így felel erre: - Nos, tudnia kell, hogy nekem van két fivérem. Az egyik Amerikában, a másik Ausztráliában, és én meg itt Dublinban. Amikor elmentünk otthonról megígértük, hogy mindig így fogunk inni, hogy emlékezzünk arra az időre, amikor még mind együtt ittunk. A csapos elismeri, hogy ez egy szép szokás, és annyiban hagyja a dolgot. Az ír férfi törzsvendég lesz a bárban és mindig ugyanígy iszik: rendel három korsóval, és ezeket úgy issza meg, hogy mindegyikből egy-egy kortyot iszik sorban egymás után. Az egyik nap bejön és csak két korsóval rendel. Az összes többi törzsvendég észreveszi ezt és elcsendesedik. Amikor visszajön a pulthoz a második körért, a csapos megszólal: - Nem akarom megzavarni gyászát, de ki akarom fejezni részvétemet az önt ért nagy veszteség miatt. Az ír férfi egy pillanatig zavartnak tűnik, de aztán fény gyúl a szemében és nevetni kezd: - Ó, nem arról van szó - mondja. Mindenki jól van, csak én abbahagytam az ivást.

Atari: Hogyan tovább?

Hír | 2006.02.13 12:40

Nemrég tette közzé az Atari negyedéves pénzügyi eredményeit, amely óriási veszteségekről számol be. A francia Infogrames játékkiadó amerikai divíziójának jövője így igencsak veszélybe került. Ám úgy tűnik, van még remény. A 2005. december 31-én zárult 2006. harmadik pénzügyi negyedévben az egy évvel korábbi 156 millióról 100 millió dollárra csökkentek az eladásokból származó bevételek. A korábbi 19 milliós nyereség pedig közel ötmilliós veszteségbe csapott át. Ezt látva a vállalatnak hitelező HSBC megtagadta a további hitelfolyósítást. Az Atari jelenleg más hitelfolyosító intézetek után néz, valamint szellemi tulajdonjogait, és egyes fejlesztő stúdióit is felkínálta már eladásra. Emellett megkezdődtek a létszámleépítési tervezetek előkészületei is. Egyes fejlesztés alatt álló projekteket felfüggesztettek, hogy felülemelkedhessenek az anyagi válságon. A dolgot nehezíti a pénzügyi vezető Diane Baker önkéntes távozása is. Reménykedjünk, hogy megoldják a problémákat.

Atari pénzügyi eredmények, vezetői változások

Hír | 2006.02.11 00:59

Az Atari játékkiadó nyilvánosságra hozta 2006-os harmadik pénzügyi negyedévének adatait. A nettó bevétel 30%-os zuhant, nyereségről pedig egyáltalán nem tudtak beszámolni. Valószínűleg ennek hatására a vállalat elnök-vezérigazgatója és CFO-ja, Diane Baker lemondott posztjáról. S ha ez még nem lenne elég, a vállalat hitelezője közölte, nem tud több pénzt pumpálni a vészhelyzet kezelésére, ami pedig erősen megkérdőjelezi az Atari sorsát. A 2005. december 31-én zárult negyedév nettó bevétele 100,8 millió dollár volt, szemben az egy évvel korábbi 156,4 millióval. Ennek elsődleges oka, hogy most jóval kevesebb játékot jelentettek meg ebben az időszakban. A játékkiadásból származó bevétel nagyrészt ezért esett 137,9 millió dollárról 82,4 millióra. A disztribúciió bevételei szinte változatlanok maradta, 18,5 millió helyett 18,4 millió dollár folyt be ebből. Az egy évvel korábbi 19,6 millió dolláros nettó nyereség most 4,8 milliós veszteségbe csapott át, ami részvényenként 4 centet jelent. Az eddig letelt egész pénzügyi évet nézve a nettó bevétel 332,5 millió dollárról 163,4 millióra zuhant, a játékkiadásból származó bevételek pedig 290,0 millióról 117,8 millió dollárra csökkentek. Mindeközben 62,8 millió dolláros veszteséget sikerült felhalmozni. Az előzetes várakozásokat az előrejelzettnél gyengébb karácsonyi szezon, valamint a játékok megjelenésének késése húzta át. A HSBC Business Credit (USA) hitelintézet pedig a fentiak hatására leállította további hitelfolyósításait az Atari felé. Azzal a feltétellel hajlandó a továbbiakban is segítséget nyújtani, ha a vállalat felülvizsgálja üzleti terveit. Az Atari azonban már megkezdte a keresést más hitelintézetek után, valamint felkínálta egyes licenszeit, szellemi tulajdonait, és fejlesztőstúdióit is eladásra. Emellett persze a költségek csökkentésére, és a kevésbé sikeres projektek leállítására is törekednek. "Az új konzolok piaca egyre közeledik és bővül, az új technológiák pedig új kihívások elé állítanak minket. A gyenge karácsonyi szezon is azt mutatja, hogy át kell alakítanunk kiadónk termékpolitikáját az elvárásoknak és trendeknek megfelelően, ki kell egyenlíteni a konzolok és a számítógépes platformokra kiadott játékokat. Az Atari 2006-os pénzügyi évében (2006. március 31-ig) még a következő alkotásokat kívánja megjelentetni, PC platformra:

  • Desperados 2: Cooper's Revenge
  • Dungeons & Dragons Online
  • Kao the Kangaroo Round 2
  • Marc Ecko's Getting Up: Contents Under Pressure
  • Tycoon City: New York Az ezt követő egy évben pedig az alábbiakat:
  • Alone in the Dark: Near Death Investigation
  • Neverwinter Nights 2
  • Test Drive Unlimited
  • TimeShift Ezek közül az Alone in the Dark: Near Death Investigation és a Test Drive Unlimited olyan játékok, amelyekről most hallani először.

  • Ubinak viszont jó

    Hír | 2005.11.04 10:31

    Bár az EA Games és az Atari játékkiadók veszteségekről számolnak be, az Ubi Soft nagyon is jól teljesít. A nemrég lezárt negyedév 110 millió eurós mérlege 64%-os bevételnövekedést könyvelt el. Az eladásokat főként a Rainbow Six: Lockdown, a Far Cry: Instincts és a Brothers in Armes: Earned in Blood ugrasztották meg. A következő negyedévre mégis sokkal magasabb, 250 millió eurós bevételt jósolnak maguknak, ami a karácsonyi szezon közeledtével akár reálisnak is tűnhet. Gondoljunk csak a King Kongra, vagy a Prince of Persia: The Two Thrones-ra...

    Gyengülő Atari eredmények és késések

    Hír | 2005.11.04 09:41

    Nem csak az EA Gamesnek akadnak gondjai a pénzügyek terén. Az Atari azonban lényegesen rossz helyzetben van. 44%-os bevételcsökkenésről számoltak be az elmúlt negyedévről, ami mondjuk annak is tudható be, hogy jóval kevesebb játékot jelentettek be ebben az időszakban. A nettó veszteség mintegy 25,2 millió dollár, ami az előző év hasonló időszakában "mindössze" 16,9 millió volt. Mindezek mellett bejelentették azt is, hogy a Marc Ecko's Getting Up: Contents Under Pressure az eddigi november helyett 2006 első negyedére csúsztatott új megjelenési dátumot kapott. Ez január-március környékét jelent. Reménykedjünk, hogy a karácsonyi bevásárló szezon könnyít majd a kiadó helyzetén. Azért elég sok jó alkotás van a birtokukban.

    'Reggelt...

    Hír | 2005.10.25 06:00

    Üdvözlet. A Heroes-láz miatt a tegnapi hírre visszatérve: novemberben majd csak a varázslatokról árulnak el többet az illetékesek. A megjelenésről és a demó kiadásáról továbbra sincs frisebb infó az eddigieknél. No, ma reggel máris van egy demónk. Addig is:

    Egy autós szép laposra vasal egy kakast az országúton. Felveszi a dögöt, és beviszi a közeli házba: - Asszonyom, nagyon sajnálom, de elgázoltam a kakasát! Mindent megteszek, hogy pótoljam a veszteséget. - Rendben van, menjen hátra az udvarba, a csirkék már nagyon türelmetlenek.

    Tovább dagad a Vivendi

    Hír | 2005.09.14 09:46

    A Vivendi Universal legfrisseb jelentéséből az derül ki, hogy a kiadó veszteséges működésből nyereségesbe csapott át. 2004 első felét ugyanis 168 millió eurós hiánnyal zárta, míg az idei év első felét 13 milliós többlettel. A nettó eladások jószerével növekedtek, amit természetesen a World of Warcraftnak köszönhetnek elsősorban (augusztus végi adatok szerint több mint négymillió aktív játékostáborral rendelkezik a játék).

    [OST] DooM ReMiX!

    Hír | 2005.08.23 11:25

    A cím egy kicsit megtévesztő, mert nem hivatalos soundtrackről van ugyan szó, de annál érdekesebbről. A The Darks Side of the Phobos címet viselő kétlemezes album az eredeti, 1993-ban megjelent id Software-játék, a Doom játékhoz készült és 23 számot tartalmaz. A fájlokat .mp3 és .flac formátumban egyaránt leránthatjátok erről a oldalról. Utóbbiról annyit érdemes tudni, hogy veszteségmentes tömörített audió formátum, ennek megfelelően méretük is nagyobb. További infót a formátumról itt találtok. A fájlok letöltéséhez BitLordra lesz szükségetek.

    T-Online - Nekem Kellemetlen...

    Hír | 2005.08.08 17:51

    A napokban fény derült egy esetre, amiből egész szép kis botrány kerekedett különböző fórumokon. Történt ugyanis, hogy a T-Online nemes egyszerűséggel felbontotta ADSL szerződését 50 ügyfelével, azzal az indokkal, hogy "túl sokat” töltöttek le. A dolog pikantériája az, hogy ezeknek az előfizetőknek elvileg korlátlan(!) csomagjuk volt, tehát nem kellett a forgalmi adataikat figyelemmel követni, mint például a Chellos társaiknak. Nos az említett előfizetőknek azért mondtak fel, mert havi letöltésük elérte a 150-300 GB-ot, és ez az internetszolgáltató által normálisnak vélt sokszorosa, és ez - a cég elmondása szerint - havonta tetemes veszteséget okoz nekik. Ezek után felmerül az emberben egy temérdek kérdés, melyekre itt nincs lehetőség kitérni... Mindenesetre a felmondási határidő az 50 user szerencséjére 60 napos, addig lesz idejük egy másik, korrektebb szolgáltató után nézniük. Véleményeket várjuk a kommentekben.

    Nincs több Siemens mobil

    Hír | 2005.06.07 21:23

    A német vállalat bejelentette, hogy mobil üzletágának folyamatos veszteségeit nem kívánja tovább finanszírozni, ezért búcsút int a telefongyártásnak. A Siemens mobil részlegét nem kisebb cég veszi meg, mint a tajvani BenQ Corporation. A felek várhatóan ősszel ütik nyélbe a tranzakciót. Ez a mostani bejelentés üzleti szempontból némileg érdekes ugyan, bár cseppet sem meglepő. A Siemens köztudottan már csaknem 20 éve próbálkozik azzal, hogy az élbolyba kerüljön, de ez soha nem sikerült neki. Az új, és innovatív modellek késése, valamint a technológiai problémák egyre mélyebbre sodorták a céget az adósságok tengerében, amiből végül lehetetlenné vált a kitörés. Olyannyira, hogy 2004-ben a Siemens mobil ágazatának már közel fél milliárd eurós (!) adóssága halmozódott fel, ráadásul a veszteséges egységektől történő megszabadulás is további 300 millióba fog kerülni. A BenQ jelenleg Tajvan legnagyobb telefongyártójának számít, és a mostani üzlettel a világpiacon is negyedikké válik majd. Ez éves szinten 10 milliárd dollárt jelent, és nagyjából 10% körüli részesedést.

    MPAA perrengeteg

    Hír | 2004.12.16 18:17

    A Motion Picture Association of America nem nyugszik, ismét minden eszközt bevet annak érdekében, hogy megtépázza az illegális filmletöltő oldalak/szerverek/felhasználók számát. A legújabb fejlemények szerint az MPAA csatlakozott a RIAA felfogásához, mely szerint a brit és amerikai helyi rendőrség bevonásával kutatnak az illegalitás után - keresik a szervereket, BitTorrentes oldalakat, fájlmegosztó-felhasználókat. A cég több "sikert" is ért el, ugyanis Európában rengeteg oldalt sikerült megszüntetniük, míg nyilatkozatuk szerint van egy "listájuk", amin 100 olyan személy van, akik P2P hálózatokon keresztül tiltott dolgokat csinálnak. Az MPAA szerint a filmek illegális forgalmazása és terjesztése évi 3,5 milliárd dollárnyi értékveszteséget jelent. Elemzők szerint azonban az MPAA-nak nem kellene ilyen határozottan fellépnie, mert a felhasználók látva a hatalmas fájlméreteket és szörnyű képminőséget végül úgy döntenek majd, hogy megvásárolják választottjukat - ennek ellenére az MPAA újabb terveket készül megvalósítani.

    'Reggelt...

    Hír | 2004.05.10 07:46

    Üdvözlet! Nos, bizony, holnap elkezdődnek az idei E3 bázisán az előzöngék. Rengeteg sok játékot mutogatnak majd a srácok, bár sokak biztosan nem teljesen elégedettek az előzetes listákkal. Vannak akik a Heroes 5-öt csodálnák meg - hozzáteszem, elképzelhető, hogy még alig-alig van kézzel fogható gyümölcse a munkának -, vannak akik mást. Az azonban elképzelhetetlen, hogy ne találna magának senki valami figyelemreméltót. A mai napon némely szegény emberek érettségit tesznek le. Szorítunk mindenkinek, drukkoljatok Berkenyének is :). Nézzük mi a helyzet hírföldön!

    Az étteremben lepottyan az asztalról a vendég kanala. A pincér odaugrik, és a zsebéből elővéve átnyújt egy kanalat. A vendég csodálkozik: - Mondja, maguk mindig ilyen figyelmesek? - Igen, uram. Nemrég felvettünk egy statisztikust, aki kiszámította, hogy időnk 14%-át arra fordítjuk, hogy kicseréljük a leesett dolgokat. Ezért mindenki a zsebében hordja a tartalékot. - Ez kiváló. És mondja, miért lóg egy madzad a sliccénél? - Tudja, a statisztikusunk kitalálta, hogy amikor elmegyünk WC-re, ne kelljen kézzel hozzáérnünk a műszerünkhöz, mert akkor utána kezet kell mosni, ami időveszteség. Így csak ezt a madzagot megrántjuk és mindjárt kint van minden. - És mondja, hogyan teszi vissza? - Nem tudom, a többiek hogy csinálják, és speciel a kanalat használom.

    Rakomány a pokolból

    Hír | 2004.04.07 13:40

    Ha ugyan a The Bloody Magicről jó régen nem hallottunk semmit, úgy gondolom kár egy ilyen RPG-t a felejtés tengerébe dobni. Kutakodva a fejlesztők szavai közt például bizonyítékot leltem arra, hogy 1-2 hónap és kapunk egy szép demót! Rátérve a címre, és annak lényegére, az inventory rendszer. Sok játékban sok fajta megvalósítást láttunk már. Aki RPG fanatikus, annak valószínűleg leginkább a Diablo, vagy Baldurs's Gate, Icewind Dale stílusú "zsák" tetszik. A The Bloody Magic esetében szintén bevonják a játékosokat némiképp a fejlesztés menetébe. Például előkerült egy szavazás, melyben arra tehetünk javaslatot, milyen módon cipelje hősünk a nagy fáradtsággal begyűjtött cuccost. Nagyon előnyös és ötletes lenne, ha annyit cipelhetnénk, amit emberi erővel is elbír gladiátorunk, ám veszteséges is, hiszen ez nem egy tonna páncél és fegyverzet. Így tehát igen érdekes a dilemma, aki úgy érzi egyedi ötlete van, bátran keresse fel a Sky Fallent!

    ATI szigor...

    Hír | 2003.05.30 07:31

    Az ATI marketing hadjáratának, és hihetetlen agresszív politikájának szépen lassan meglesz az eredménye. A VE jelentése szerint egy igencsak nagy szeletet szakajtottak le az NVIDIA orra elől. Egészen pontosan arról van szó, hogy az ASUS, a Gigabyte, és az MSI bizonyos alaplapi megoldásaikra integrált Radeon 9000-es illetve 9200-as vezérlőket tesznek majd. Kis lépés az ATI számára, de nagy veszteség az NVIDIA-nak!

    AMD-Intel beszámoló

    Hír | 2003.04.18 15:39

    Az Intel nyilvánosságra hozta az idei év első negyedéves gazdasági adatait, melyek a vártnál sokkal jobb eredményeket hoztak. A március 29-én véget ért időszakban 915 millió dolláros nyereséget könyvelhet el az Intel, ami részvényenként 14 centes nyereséget jelent. A vállalat hivatalosan 6,75 milliárd dolláros árbevételt regisztrált. Nem ilyen rózsás a helyzet az AMD-nél, ugyanis tegnap nyilvánosságra került, hogy a március 30-án véget ért első pénzügyi negyedévben az AMD 715 millió dolláros árbevételt ért el, nettó vesztesége pedig 146 millió dollárra rúgott. Ez részvényenként 42 cent veszteséget jelent.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)