I Am Alive - április elején jön PlayStation 3-ra
Az Xbox Live Arcade-ról már két hete tölthető, a PlayStation 3 tulajdonosoknak viszont még egy kicsit várniuk kell. De nem sokat.
Az Xbox Live Arcade-ról már két hete tölthető, a PlayStation 3 tulajdonosoknak viszont még egy kicsit várniuk kell. De nem sokat.
A Sony mindennemű teketóriázás nélkül jelentette be minap a Gran Turismo ötödik részének XL Edition névre hallgató kiadását, mely megannyi finomságot tartalmaz a PlayStation 3 ínyenceknek.
Ha már jön a Sony legújabb tablete, akkor érkeznek hozzá játékok is. Ha pedig ezeket kontrollerrel is lehet játszani, akkor a retro gamer szíve úgy verdes, mint kolibri szárnya a zsenge szellőben.
A Naughty Dog minden egyes játékával tovább feszegeti a PlayStation 3 konzol képességének határait.
A Bethesda a következő Skyrim frissítésben még nem javítja ki a PlayStaton 3-on tapasztalható mentéssel kapcsolatos problémákat, de szerencsére van néhány ideiglenes megoldás.
Várhatóan PlayStation 3 exkluzív játékot jelent majd be az idei VGA keretében a Sony, erről érkezett most egy új trailer. Kicsit apokalipszis.
A 4.00-ás verziószámmal ellátott firmware frissítés többek között a Vita érkezésére készít fel.
Nem mindenkinek persze, csakis azoknak, akik újonnan vették meg a Battlefield 3-at PlayStation 3-ra.
Az Egyesült Államokban már forgalmazzák, nálunk viszont még várni kell a 3D-s megjelenítő megjelenésére.
A világ számos országában PlayStation 3-ra éri meg igazán megvenni az újabb Saints Row epizódot.
2006 novemberében rajtolt a tengeren túlon a Sony fekete szépsége, most szépen fel is köszöntjük. Számokkal.
A HD minőségre felhúzott klasszikusok korát éljük, most éppen a PS3-ra bejelentett Resident Evil Chronicles sorozat okán tapsikolhatnak a zombigyilkos rajongók.
Míg a PlayStation 3 és PC verzió gond nélkül elstartol hamarosan, az Xbox 360-asra várni kell.
Az E3-on még arról volt szó, hogy a PlayStation 3-ra kiadott Battlefield 3-ban helyet kap egy exkluzív Battlefield 1943 tartalom. Azóta erről megfeledkeztek.
Egy héten keresztül csökkentett áron vásárolható meg a ritmusjáték Xbox 360 és PlayStation 3 konzolokra.
A játékot ugyan nem, de a kiegészítőket egy héttel korábban kapják meg a Battlefield 3 PS3-as verziójának tulajdonosai.
PlayStation 3 és Xbox 360 konzolokon már kipróbálható a 2K Sports kosaras játékának legújabb évada.
Aki PlayStation 3-ra veszi meg az Assassin's Creed széria legújabb részét, két játékot kap egy áráért.
A PlayStation 3 tulajdonosok egy újabb kellemes szórakozásban részesülhetnek baráti társaságukkal.
Újabb két internetes bolt kínálatában bukkant fel az Egyesült Királyságban már észrevett 320GB-os fehér PlayStation 3 csomag.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)