Halloween (2018) - Kritika
Michael Myers már megint visszatért, amit kivételesen nem is bánunk annyira.
Michael Myers már megint visszatért, amit kivételesen nem is bánunk annyira.
Múlt héten felröppent egy pletyka, miszerint készül az Arma sorozat következő része. Mint kiderült, ez nem igaz, és ezt egy meglehetősen fontos ténnyel tudta alátámasztani a fejlesztőcsapat.
Hétfőtől péntekig, valamint a jövő héttől ismét a megszokott nyitvatartási időben várunk mindenkit.
Michael Myers visszatér és hátborzongatóbb, mint valaha.
Alaposan visszaveszik a Raven Ridge chipek tudását, de még így is 19 százalékkal előzheti meg a Pentium G4560-at az új AMD Athlon processzor.
Még mindig nem teljesen tiszta, hogy mit is takar a The Binding of Isaac legfrissebb kiadása, de legalább már láthatjuk mozgás közben.
Felröppentek pletykák, miszerint a stúdió kicsit költséghatékonyabb megoldások felé nyúl.
A Revolution Software point and click kalandjátékát hamarosan már a Nintendo hibrid konzolján is játszhatjuk majd.
Az Overwatch League rajongók pénteken megszállják Brooklynt, hogy az első sorból láthassák a nyitó szezon utolsó, mindent eldöntő meccsét.
A jelek szerint szépen el is felejthetjük az ismeretlen főhőst és a 14 éves Raident.
Hiába röppent fel számos pletyka az utóbbi időben, a Netflix és a Sony nem dolgozik egy Kratosról szóló sorozaton. De ez egy pillanat alatt megváltozhat.
Az egyik legérdekesebb mellékszereplő lenne a különálló film középpontjában.
A Disney továbbra is menetel előre a terveivel, és tagadja a közelmúltban felröppent pletykákat.
A Solo spin-off megtette hatását: ha igazak a nemrég felröppent hírek, akkor búcsút inthetünk a Boba Fett és Obi-Wan Kenobi filmeknek.
Nem árt sietni, elvégre csak péntekig tart az akció.
Befutott a horrorklasszikus új részének első kedvcsinálója.
Végre a budai geekeknek is lesz saját törzshelye.
Felröppentek a pletykák, amelyek szerint Tolkien egyik legismertebb karaktere lehet az Amazon sorozatának főhőse.
A vállalat most megnyugtatta a rajongókat, hogy bizony nem csippent le semennyit az eladott kinézetek után.
11 magyar játékos küzd meg 11 román FIFA-ssal, és ezt természetesen online követhetjük.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)