Alien: Isolation megjelenés, egy új Windows és GameStar szülinap - mi történt a héten?
Debütált az új Alien játék, a Microsoft bejelentette a következő operációs rendszerét, a GameStar pedig megint egy évvel öregebb lett. Pörgősen indul az október.
Debütált az új Alien játék, a Microsoft bejelentette a következő operációs rendszerét, a GameStar pedig megint egy évvel öregebb lett. Pörgősen indul az október.
Bejelentettek egy új Assassin's Creed játékot (igen, még egyet), a Blizzard elkaszálta a Project Titant, és komoly vita alakult ki annak kapcsán, hogy rokonságban állunk-e a hunokkal. Ismét zajlott az élet a GSO-n.
Mostantól minden GameStar olvasó olcsóbban vehet néhány játékot, a Microsoft megvette azt a címet, ami eredetileg nem is érdekelte, és kiderült, hogy mi is az a GamerGate. Közben a Tokyo Game Show is hozott néhány érdekességet.
Talán egész évben nem volt még ilyen hangos a sajtó a különböző bejelentésektől, megjelenésektől, megjelenések bejelentéseitől. Összegyűjtöttük a hét érdekességeit, ragadjatok popcornt!
A PC World és a GameStar közös akciója elindult a héten, hogy a sulikezdés ne legyen olyan szürke. Meg jött egy Xbox One. És persze fröcsögésből is jutott bőven, de mi a béke ösvényén lépdelve azért beszámolunk másról is.
Ezen a héten nem fogunk annyi hírről beszélni, mint szoktunk. Elég sűrű hét áll mögöttünk, de nem ez az oka. Sokkal inkább pár olyan fontos kérdés, ami nagyobb figyelmet érdemel.
Megtudtuk, hogy a jó ügy érdekében bárki leönti magát jeges vízzel, hogy Pierce Brosnan nem tudja magát irányítani, és hogy fejlesztőnek lenni tulajdonképpen jó. Jött egy új Assassin's Creed játék is.
A héten egy nagy tragédia, egy nagy megújulás és egy nem is ingerszegény gamescom is leterhelte a GS csapatát. Mesélünk kicsit nektek erről.
Megrázta a közvéleményt, hogy Steamre is rászállt a NAV (persze nem), mindenki elborzadt a Twitch jogvédős megerőszakolásán, és jött az Assassin's Creed Rogue. És még bőven van miről beszélnünk.
Nyugtalanság uralkodik a Destiny béta után, de kisebb-nagyobb botrányok is voltak a héten. És már csak egy hónap van a nyárból.
Tudtátok, hogyan lehet Call of Duty játékkal betörőt fogni? Hogyan kell hegytetőn LAN-partyt szervezni? Vagy hogy mennyit lehet keresni játékfejlesztőként? Most minden kiderül. Meg még sokkal több is.
A ma induló GameStar Tábor keretében titeket is egy izgalmas versenyre hívunk, miközben George R.R. Martin bemutat a rajongóknak, egy pornóoldal az eSport felé kacsintgat, és van olyan vállalat, ahol már modellek hozzák ki a játékot telepíteni PC-re.
A játékosok a Battlefield Hardline bétájában nem lustálkodtak és az EA most számokba öntötte, hogy mi történt ezalatt a pár nap alatt.
Van, aki elmegy a Minecraft végéig, aki szerint a Crytek csődbe megy, aki megújítja a DayZ motorját, aki szerint O.J. Simpson is lehetett volna Terminátor, és aki szerint a The Witcher is lehet MOBA. És még vannak sokan mások is...
Volt itt bizony GameNight, GTA Online érdekességek, UFC bakiparádé, Super Mario dömping, minden platform és stílus szerelmese megtalálhatja a neki való hírt. Plusz egy exkluzív videós világpremier a cikkben, kattintani kötelező!
Mi történt akkor, amikor születtél? Hány napos vagy? Mennyit vert eddig összesen a szíved? Végre választ kaphatsz az igazán fontos kérdésekre.
Aki épp panaszkodni akart, hogy nincs mivel játszani, annak az Electronic Arts, a Steam és a GOG.com is befogta a száját. Na meg a fantasztikus új GameStar magazin, KÉT fantasztikus teljes játékkal. Ezt még egy Steam Sale se überelheti.
Véget ért az E3, nyomdában a legújabb GameStar magazin, az alkotó pihen. Közben meg is dumálhatnánk, hogy milyen is volt ez az ámokfutás.
A hetet egyértelműen a Watch Dogs vitte el, de történt még néhány dolog a játék- és filmvilágban. Például ingyen osztogatták a Battlefield 3-at.
Ha már egész hétvégén kint voltunk a PlayKID-en, akkor nem most fogunk érdemben belemélyedni a hírek gyűjtögetésébe, inkább egy szívhez szóló és tanulságos mesében mondjuk el nektek, hogy mire is érdemes figyelni az életben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)