Napi képömleny!
A mai felhozatal is elég tisztességes, bár nem éri el a tegnapi mennyiséget, de 8 játékból így is szolgálhatok képekkel:
A mai felhozatal is elég tisztességes, bár nem éri el a tegnapi mennyiséget, de 8 játékból így is szolgálhatok képekkel:
A Quantic Dream még régebben, az Omikron: The Nomad Soul című játékával már bizonyította rátermettségét. Úgy látszik a sikerből nekik sem volt elég, így a gépeket ismételten beüzemelve egy újabb sikervárományos fejlesztésébe kezdtek.
Az Unreal Ops honlapra feltettek egy elõzetest, az éppen készülõ Unreal Tournament 2003-ról. Itt megtudhatjátok, hogy pontosan milyen fegyverek is kerülnek bele, az idén nyáron megjelenõ sikervárományosba...
Xbox-ra készül a THQ sikervárományosnak tűnő motoros játéka, a Moto GP. A program eszméletlenül jól néz ki, a motorok például gyönyörûen ki vannak dolgozva. Jónéhány képet nézhetsz meg ebből a felettébb ígéretesnek tűnő progiból itt.
Az id Software valóban a PC-s verzió előtt fogja megjelentetni a Microsoft konzoljára a Doom 3-at, ahogy azt a Bungie is tette Halo című játékával. A Microsoft most azügyben folytat tárgyalásokat az id-del, hogy a szintén sikervárományosnak tűnő Quake IV-el kizárólag Xbox tulajok játszhassanak, vagyis a program csak Xbox-ra jelenjen meg! Ez azért elég nagy visszhangot keltene a PC tulajok körében, dehát még bármi megtörténhet...
A NovaLogic ismét kiadott egy felújított Comanche 4 demot, melyben még mindig ugyanaz az egy szem pálya található, mint a korábbi változatokban. Ám ezzel már gépünk teljesítményét is lemérhetjük, így, mintegy benchmark-ként szolgál. Ha érdekel, innen le tudod tölteni, mérete 60,1MB.
Feltuszkoltunk a szerverünkre egy elég jó kis animációt, melyet a Black Isle Studios készülő szerepjátékából, az Icewind Dale II-ből állítottak össze. Ha érdekel, kattints ide, és máris elindul lefele a 15,49MB-os állomány. Ha jobban meg akarsz ismerkedni a programmal, látogass el a hivatalos oldalára is, vagyis ide.
A készülő Deus Ex 2 producere, Bill Money, egy a sajtónak adott interjúban kijelentette, hogy az Ion Storm Austin sikervárományosnak tűnő játéka elkészül a Microsoft konzoljára is, természetesen a PC-s verzió mellett. Ha további információkat szeretnél megtudni a játékról, látogass el a hivatalos honlap-ra.
A BBC szerint hamarosan elérkezik az az idő, mikor már a háztartás minden pontján komputerekbe botlunk és rendszeresen használjuk őket. Ezek természetesen mind sík LCD panellel fognak üzemelni. Sajnos ezek a monitorok még mindig kb. 8-szor drágábbak, mint hagyományos, katódsugaras társaik, tehát nem valószínű, hogy egyhamar kiszorítják hagyományos képernyőket a piacról, de szakértők szerint hamarosan mérséklődnek az LCD árak. Ha további információkra vagy kíváncsi, kattints ide.
Már nem kell sokat várnunk a Jedi Outcast-ra...de addigis itt vannak a legújabb képek...nameg a többiek:
A szerencsétlen felhasználók újabb rosszindulatú e-mailen keresztül terjedő vírusnak vannak kiszolgáltatva. A Klez.e worm internetes féreg szerdán indult meg "hódító" útjára. A károkozó többek közt képes állományok törlésére, valamint programok futásának megakadályozására hivatott. Ha tehát gyanús csatolt fájl érkezett elektronikus levélen keresztül, ne habozzunk egy víruskeresőt rászabadítani. A Mcafee oldalán találhatsz információkat a vírusról.
Új nap, új lehetőségek. Ma még nem találtam új játékbejelentést, de ki tudja...még több, mint 12 óra rendelkezésemre áll... :) Amíg keresem a legfrissebb híreket, szemléljétek meg mai gyűjteményünket!
Elkészül az Ashampoo Media Player+ legújabb, v1.75-ös verziója, mellyel a már jól ismert média állományokon felül, rengeteg játék (pl. Serious Sam, Unreal) zenéit is le tudod játszani. Ha érdekel ez a teljesen ingyenes program, töltsd le innen!
A mai napon teszünk egy kis kivételt...mint látni fogjátok, belekerült a listába az Iron Storm. Ez csak azért kivételezés, mert a képek a játék PS2-tes változatából származnak. De mivel PC-n kb. ugyanígy néz majd ki, úgy gondoltuk jöhet... :)
Megérkezett a legújabb "rövidfilm" a Westwood február végén megjelenő FPS játékából, a Renegade-ból. Ebben most egy kis A-10-es bombázást szemlélhettek meg. Természetesen előbb le kell rántanotok ezt a kis állományt, melynek mérete 9,90MB.
Az EA a minap kiadott egy kis add-on-t, Motor City Online című, csak online játszható autós játékához. Az itt található állomány segítségével beletehetjük kedvenc zenéinket a játékba, így akinek nem tetszett az eddigi felhozatal, most felturbózhatja azt!
Újfent szép jó reggelt mindenkinek ilyen korán! A mai nap úgy néz ki, hogy képrekordot sikerült döntenem, ugyanis a fejlesztők gondoskodtak arról, hogy ez a hír is jó hosszú legyen. További frissítések - mint ahogyan az volt tegnap is - este várhatóak. Íme a mai képtermés:
Amint láthatjátok, így kora reggelre elég szép kis gyűjtemény jött össze...nem emelek ki közülük egyet sem, mert mind jó gamma lesz...
Az Xbox-ra készülő Grand Prix 4 igazi sikervárományosnak tűnik. Maga a sorozat atyja, Geoff Crammond árulta el, hogy a "Doboz" tulajdonosok ezév júniusában már a kezeik közé kaparinthatják a széria legújabb részét. A játékkal kapcsolatos bõvebb információkért katt ide.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)