Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 4000

Duke Nukem Forever - még idén? :)

Hír | 2006.06.12 20:30

A Take-Two 50,2 millió dolláros veszteséggel zárta a második negyedévet. Érthető hát, ha a kiadó próbál kimászni a gödörből. Szerencsére van még remény. Ami néhány igazán ütős játék formájában érkezhet hamarosan. Az egyik a Prey, amely július közepén jelenik meg, a másik pedig a Duke Nukem Forever. Az 1997-ben bejelentett játékfolytatás anélkül vált az első részhez hasonlóan legendává, hogy valaha is megjelent volna. Azóta számos pletyka kapott szárnyra, többször is grafikus motort váltottak, koncepciót módosítottak, de ezek egyike se indokolta a közel tíz éves fejlesztési időszak szükségességét. A 97-ben kötött szerződés értelmében a 3D Realms 6 millió dollárt kapna kézhez a játék megjelenését követően. Azóta a megállapodást újratárgyalták, az összeget pedig lecsökkentették 4,25 millió dollárra. Egy érdekes ötlettel álltak viszont elő a kiadónál: további félmillió dollárt ajánlottak fel a fejlesztőknek, ha a játékot sikerül 2006. december 31-ig befejezni. Nos, szerintetek ez sikerülni fog? Megéri vajon a cégnek félmillióért "összecsapni"? :)

Cabal béta - koreai csoda-RPG, nálunk is!

Hír | 2006.06.12 20:30

A Koreában már régóta hódító Cabal most angolul, Európába is megérkezik. A játéknak június 26-án meg is kezdődik a zártkörű bétatesztje, amelyre most lehet jelentkezni. Aki érdekelt ennek a remekbeszabottnak kikiáltott kalandnak a részleteiben, vagy tesztjében, az minden továbbit megtalál annak hivatalos oldalán.

[MOVIE] Sudden Strike 3: Arms for Victory

Hír | 2006.06.12 20:27

Egy vadiúj videó futott be a Sudden Strike 3: Arms for Victoryról. Ez a trailer közel másfél percnyi in-game anyagot mutat be letöltőinek. Utóbbiaknak majd 75 megával kell megbirkózniuk, ami a letöltést illeti. Aki lecibálná az animot, az ide nyomjon.

[MOVIE] Ghost Recon: Advanced Warfighter

Hír | 2006.06.12 20:26

Megérkezett a legújabb fejlesztői naplós videó a Ghost Recon: Advanced Warfighterből. Az akciójáték ezen animációjában újabb érdekes titkokat tudhatunk meg, ha belekukkantunk a közel 13 megabájtos trailerbe. Aki így tenne, az erre kattanjon.

Adriano díszeleg majd a Pro Evolution Soccer 6 dobozán

Hír | 2006.06.12 20:24

A Konami exkluzív szerződésének értelmében a Pro Evolution Soccer következő részénének dobozán az Inter brazil sztárcsatára, Adriano díszeleg majd. A Milánóban futballozó játékos a nálunk is megjelenő PES verziók dobozára kerül majd rá, ahogyan az már szokássá vált, hogy mindig egy népszerű futballista kerül a fedlapra. Ennek örömére érkezett is néhány kép az Inter sztárjáról, a PES6-ból. Erre tessék...

Késik a Pacific Storm

Hír | 2006.06.12 14:50

Némi késésre számíthatnak azok, akik már nagyon várják a Pacific Storm című második világháborús valós idejű stratégiai játékot. Eredetileg úgy volt, hogy idén a második negyedévben érkezik, de azt mindenki jól látja, hogy ez már nem fog bekövetkezni. Éppen ezért a Buka terméklapján ezt átírták negyedik negyedévre. Ennél többet nem tudunk, így azt se, mi a késés oka.

Néhány új GTA 4 infó...

Hír | 2006.06.12 14:30

A Microsoft E3-as bejelentését követően a Rockstar Games következő projektjéről, a Grand Theft Auto IV-ről semmilyen információ nem szivárgott ki. Az IMDb információi szerint azóta viszont már fény derült az első szinkronszínészek kilétére is. Lazlow Jones (hm... hazainak hangzik...) és Navid Khonsari már biztosan részt vesznek a munkálatokban. Ők egyébként veteránoknak számítanak, hiszen a GTA III, Liberty City Stories és San Andreas epizódokban is szerepet kaptak már. Navid hangja ezen felül más Rocktar játékokban, a The Warriors-ban, a Manhunt-ban és még a Max Payne-ben is felismerhető.

Késik az Unreal Tournament 2007?

Hír | 2006.06.12 10:07

A The Inquirer információi szerint az Epic Games új üdvöskéje, az Unreal Tournament 2007 megjelenése 2007. márciusára tolódott. Bár a fejlesztők eddig soha nem adtak pontos dátumot, a Sony mindig is azt sugallta, hogy a játék a PlayStation 3 megjelenésével egy időben kerül majd a boltokba, ráadásul több nagyobb kereskedelmi hálózat is 2006. végét jelölte meg. Természetesen a késés okairól nincsenek információk.

Age of Mourning névváltás

Hír | 2006.06.12 09:55

Szegény Realms of Torment elég hányattatott sorsú: eredetileg 2005. februárjában kellett volna megjelennie, de idő közben átnevezték Mourning-ra, amit az Age of Mourning cím követett. Amikor már megint kezdett volna elfelejtődni a projekt, akkor a Loud Ant Software és a Nuanced Entertainment ismét felkarolta őket. Ez persze ismét névváltást eredményezett. Ezentúl Thrones of Chaos címen keressük majd ezt a szegény MMORPG-t. A koncepció egyelőre nem változott, továbbra is középkori környezetben játszódik, ahol a játékos vs. játékos felállásra koncentrálhatunk. Az új megjelenési időpont továbbra sem ismert.

Magyar Heroes 5 a boltokban!

Hír | 2006.06.12 09:24

Épp ezekben a percekben kaptunk hírt arról, hogy a Heroes of Might & Magic V honosított változata elindult a boltok felé. Ez a változat teljesen Magyar feliratokkal érkezik, melynek természetesen a készikönyve is ékes anyanyelvünkön íródott. Az ajánlott végfelhasználói ára 11 990 forint, ez persze a különféle boltok akcióin keresztül változhat. Jó nyomulást!

Játék EXPO a Fix.tv műsorán

Hír | 2006.06.11 13:27

A Fix.tv-n hagyományos kedd esti számítógépes kultúrával foglalkozó műsorának e heti adásában JaB-En a nemrég megrendezett első hazai Játék EXPO kiállítást járta körül. Gyermeknap hétvégéjén játékosok százai özönlötték el a három teniszpályányi területet, hogy repülőgép-szimulátorokon, Counter-Strike-ban, illetve Battlefield 2-n mérjék össze ügyességüket. Mindezt letölthetitek a Level Up honlapjáról.

[MOVIE] No Brakes: X Racing

Hír | 2006.06.11 08:51

Az első videó érkezett meg a No Brakes: X Racingből. A 3D-s árkád autóversenyből így most valamivel többet is láthatunk, hála a videónak, amely egyébként alacsony felbontásban díszeleg, és közel egy perc in-game anyaggal szolgál. Aki meglesné, az alám kattanjon...

[MOVIE] Sins of a Solar Empire

Hír | 2006.06.11 08:49

Megérkezett az első trailer a Sins of a Solar Empire című játékból. Egy RTS-ről van szó, amelyben az űr taktikus meghódítása a feladatunk, a közeli bolygóktól egészen a távoli naprendszerekig. Ennek érdekében széleskörű fegyvermódozatok állnak rendelkezésünkre. A kétperces videó 120 megát nyom, és lokálból tölthető.

[MOVIE] Titan Quest

Hír | 2006.06.11 08:46

A THQ két fejlesztői naplót adott ki a Titan Questből, videók formájában. Ezek összességében több mint hat percnyi in-game anyaggal szolgálnak, persze kommentárral a háttérben. Az egyik animáció innen, míg a másik videó erről az oldalról tölthető.

[PATCH] Law & Order: Criminal Intent v1.3

Hír | 2006.06.11 08:43

Egy aprócska patch érkezett a Law & Order: Criminal Intenthez. A tapasz verziószáma 1.3-as, és néhány apróbb javítást hajt végre. Némelyik azonban igen fontos, így például ennek hála megoldódnak az nVidia kártyákkal való problémák is. Changelog és letöltés itt.

S.T.A.L.K.E.R. - júniusi naptár

Hír | 2006.06.10 14:21

Bár a pletykáknak köszönhetően csöppet csorbult a S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl fénye az elmúlt hetekben, íme egy bizonyíték, hogy még tartogat meglepetéseket. Egy egyszerű, ám annál látványosabb DirectX 9-es hátteret sikerült kreálni a júniusi háttérbe, melyben az árnyékok és fények profik - mindemellett annak ellenére, hogy nincs rajta giga monszta, mégis iszonyat félelmetes a hangulata. A kép zseniális, remélem a játék is az lesz, ha egyszer végre megjelenik.

GSR - a budget autóverseny

Hír | 2006.06.10 13:10

A német Team6 nevű cég mutatta be legújabb játékát, amely GSR (German Street Racing) névre hallgat. Így magától értetődően ebből kiderül, hogy utcai autóversennyel lesz dolgunk. Azonban nem NFS-vetélytársra kell gondolni, azt is közölték ugyanis, hogy budget kategóriába szánt pakkról van szó. További infó és az első képek itt.

NVIDIA ForceWare 91.31 béta driverek

Hír | 2006.06.10 13:07

Az NVIDIA-nak hála elérhetőek a ForceWare 91.31-es driverei, pontosabban egyelőre csak bétaállapotban díszelgő példányai. A csomagban minden újítás és fényűrő extra is helyet kapott a kártyatulajok örömére(?). A 32-bites verzió erről az oldalról cibálható.

[DEMO] Cars

Hír | 2006.06.10 13:04

A Walt Disney Pictures animációs autóversenyzős filmjére épülő Cars című játék demója érkezett meg. A THQ egy 135 megabájtos csomagot adott ki, amelynek hála egy pályát próbálhatunk ki a rajzfilmszerű versenyből. Az érdeklődők innen tölthetik a pakkot, és találnak néhány további infósort is a demóval kapcsolatban.

Battlefield 2142 demó és nyílt béta a láthatáron!

Hír | 2006.06.10 13:01

A DICE egy rajongói oldalnak adott interjújában adta tudtunkra, hogy a Battlefield 2142-ből nemsokára láthatunk majd egy demót, és közeleg a játék nyílt bétatesztje is. Utóbbira tízezres nagyságrendben várják majd a játékosokat. További infó egyelőre nincs, aki a fentiekről olvasna, az erre kattanjon.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)