Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2297

[MOZi] Oscar - Tarolt a RotK

Hír | 2004.03.01 07:55

Itteni idő szerint ma hajnali fél háromkor lezajlott a 76. Oscar-gála Los Angelesben. Nem okozott túlságosan nagy meglepetést a nyertesek listája, hisz A Gyűrűk Ura: A Király visszatér című filmeposz (mely mint tudjuk, egy trilógia utolsó darabja) egymagában majdnem kétszer (!) annyi szobrocskát zsebelhetett be, mint amennyit az első két rész együttvéve: 11-et! Ez azért nem semmi!! Külön érdekesség, hogy így most a Peter Jackson rendezte alkotás lett a harmadik, amely a filmtörténelem során ennyi díjat kapott. Az első volt az 1960-as Ben Hur, a második pedig a '98-es Titanic. Kíváncsi lennék, mi tudja ezeket majdan túlszárnyalni. Kiemelném még a Némó nyomábant, ami a Pixar aktuális számítógép-animációs családi mozija. Szerény véleményem szerint ők is megérdemelten örülhetnek maguknak, s következő filmjeikkel is hasonló sikerekre számíthatnak. De azért jó volt a Jégkorszak, meg jó lesz a Shrek 2 is! :) Gratulálunk minden nyertesnek! Most pedig jöjjön a teljes lista:

Legjobb női főszereplő: Charlize Theron (Szörnyeteg) Legjobb női mellékszereplő: Renée Zellweger (Hidegyhegy) Legjobb férfi főszereplő: Sean Penn (Titokzatos folyó) Legjobb férfi mellékszereplő: Tim Robbins (Titokzatos folyó) Legjobb film: Gyűrűk Ura Legjobb külföldi film: Barbárok inváziója Legjobb rendezés: Peter Jackson (Gyűrűk Ura) Legjobb operatőri munka: Russle Boyd (Kapitány és katona) Legjobb animációs film: Némó nyomában Legjobb dokumentumfilm: The Fog of War Legjobb rövidfilm: Two Soldiers Legjobb animációs rövidfilm: Harvie Krumpet Legjobb rövid dokumentumfilm: Chernobyl Heart Legjobb vágás: Gyűrűk Ura Legjobb látványterv: Gyűrűk Ura Legjobb speciális effekt: Gyűrűk Ura Legjobb jelmez: Gyűrűk Ura Legjobb smink: Gyűrűk Ura Legjobb hangvágás: Kapitány és katona Legjobb hang: Gyűrűk Ura Legjobb eredeti forgatókönyv: Sofia Coppola (Elveszett jelentés) Legjobb adaptált forgatókönyv: Gyűrűk Ura Legjobb filmzene: Howard Shore (Gyűrűk Ura) Legjobb betétdal: Annie Lennox (Gyűrűk Ura)

Arwen Undomiel

[DEMO] Gangland

Hír | 2004.02.20 21:54

Megérkezett a Gangland demója, melybe 3 missziót zsúfoltak a készítők. Az első egyszerű, leginkább a játék irányítását tesztelgethetjük benne. A másodikban az elveszett ku... khm… utcalányokat kell felkutatnunk, végül a harmadikban Big Mamma leteszteli minden eddig megszerzett tudásunkat. Mivel közeli a teljes verzió megjelenése (Március 3), mindenképp érdemes kipróbálni a demót, amit innen le is tölthettek.

Új skin és egyebek...

Hír | 2004.02.14 23:34

Örömmel jelenthetem, hogy időközben elkészült a harmadik skin is a GSOnline-hoz. Ezúttal egyik kedvenc alkotásom témája, és annak weboldala ichletett meg. Remélem tetszik majd mindenkinek. Bármely regisztrált tagunk váltogathatja az oldal kinézetét: bejelentkezés után a bal felső résznél (logo alatt) a saját nevünkre kell kattintani, majd Adatmódosítás!, végül pediglen legalul: skin.

  • Többen kérdeztétek, hogy pontosan mikor is lesz kész a már napok óta emlegetett chat. Jelentem teljesen elkészült, csupán még tanuljuk az egyes fogásokat, lehetőségeket. Már tényleg csak rövid napok kérdése, és indulhat a cseverészés.
  • Nagyon köszönöm azok munkáját, akik már küldtek cikket a "Ti küldtétek" részlegünkbe. Ne féljetek, munkátok nem vészett el, csak egyelőre még várjuk a további munkákat. A jövő hét folyamán megleshetitek az eddigi cikkeket, melyek többsége valóban minőségi iromány! Egyelőre ennyi, jó szórakozást mindenkinek itt a GameStar Online-non!

  • [MOVIE] Ultima X: Odyssey

    Hír | 2004.02.13 10:28

    A mai nap harmadik MMORPG-s híre is befutott :) A jelek szerint, az Electronic Arts, szokásához képest teljesen ellentétesen egyre több részletet mutat meg az Ultima sorozat következő tagjáról. A mai napon összesen 4 újabb "mini" videót kaptunk, melyeken az egyes tevékenységekbe kukkanthatunk be. Kiváncsi vagyok, hogy meddig ontják még ezeket, szerintem mindenki jobban örülne egy EA hoz hu, tényleg igényesen megvágott, ütos nagy trailernek... Thanks Frans.

    AGON 3 készül...

    Hír | 2004.02.12 20:50

    Hát ez már tényleg betegség :D Képtelenség olyan gyorsan gépelni, ahogy manapság a játékbejelentések berobbanak orcánkba! Nade, ezúttal legalább nem egy teljesen új dolgoról van szó - mindazonáltal hazai vonatkozású. A Private Moon Studios gőzerőlvel munkálkodik kaland sorozatunk immáron harmadik felvonásán. Újabb kalandok és lehetőségek várják azon érdeklődőket, akik egyrészt már tolták az előzményeket, illetőleg azon játékosokat, akik most kóstolnak bele a történetbe. Bővebb infóhalmaz erre található.

    [MOZi] HP3 TV-Spot

    Hír | 2004.02.11 18:12

    Közeleg a Harry Potter könyvsorozat harmadik darabjának megfilmesített változata a mozik irányába. Magyar premier még mindig nincsen (ejnye-bejnye), de legkésőbb nyáron mindenki újra találkozhat a különleges varázslónövendékkel, legjobb barátaival és legkegyetlenebb ellenségeivel. Egy rövid ízelítő erejéig bepillantást nyerhettek néhány új jelenetbe. A TV-reklámot erről a címről tölthetitek le.

    Újabb találgatások!

    Hír | 2004.02.10 09:49

    A GameGossip alakulata két újabb, egyelőre nem hivatalos infóra bukkant. Elsők között említeném egy lehetséges újabb SWAT csomag kiadását. A SWAT Genertaion Pack, ha igaz a Quest SWAT, SWAT 2 valamint a SWAT 3 Elite Edition játékokat tartalmazza majd. Már nem azért, de a kiadónak inkább az Urban Justice-szal kellene foglalkoznia... Másodfelelől nem kizárt, hogy a 2003-ban megjelent ATV Off-Road sorozat harmadik tagja nem konzolokra, hanem csak PC-re jelenik majd meg. Az ATV 3 Off-Road-ról semmi infó sincs, és még képeket sem szemlélhettek meg belőle. Azért szerintem nem árt tudni ezekről a dolgokról sem :)

    [DEMO] H&D2 Multi

    Hír | 2004.02.10 08:59

    Alig néhány órával a Hidden & Dangerous 2 egyjátékos demója után, megérkezett a multi változata is. Ez hasonló méretekkel rendelkezik, egészen pontosan 204 megát nyom. Nos, miután a játék már eszméletlen hosszú hónapok óta a boltokban van, nem tartom érdemesnek ezt a demót arra, hogy feltegyem a szerverünkre. Mostmár inkább a harmadik rész első apróságait szeretném pakolgatni, aminek szerintem mindenki jobban örülne. Ha valaki csakazértis le akarja tölteni, annak itt a helye.

    [MOZi] SW csemegék

    Hír | 2004.02.07 17:00

    Bizonyos források szerint jövő kedden fogja a Lucasfilm bejelenteni, amit mi már eddig is sejtettünk: a klasszikus Star Wars (IV.-V.-VI.) trilógia digitálisan felújított változatban 2004 szeptember 21-én jelenik meg egy 4 lemezes kiadásban. Ám a "befejező" harmadik epizódról is szállingóznak hírek. A hivatalos oldalon van egy jó kis interjú Roger Bartonnal, melyből többek között kiderül, hogy annyi speciális effektus lesz majd a filmben, hogy azokkal előreláthatólag 2005 májusa előtt nem fognak végezni, vagyis nyár elején lesz a premier. Íme egy kis statisztika, mely e hét szerdai adatokkal dolgozik: öszesen 2000 jelenetből áll a film, amiből eddig 37(!)-et hagyott jóvá Lucas bácsi. Az ILM-nek a 2000-ből összesen 809-cel kell foglalkoznia. 32-vel kell egy hét alatt elkészülni, 61 hét van még hátra... szóval van még mit csinálni :)

    Toy Strikers

    Hír | 2004.02.05 16:04

    Az NCsoft Corporation bejelentette jómaguk harmadik fejlesztését, mely Toy Strikers névre hallgat. Előző kettőhöz méltan (Lineage I-II) ez is Massively Multiplayer szavakkal keződik műfaját tekintve, ám nem MMORPG, hanem MMSG ha szabad így fogalmazni. Massively Multiplayer Shooting Game-ről van ugyanis szó. Miután sikeresen kimagyaráztam a kategóriát, nézzük meg mi vár minket majd a tervek szerint: gengszter csoportokkal, melyeket Devil Toys-ra kereszteltek kell felvennünk a harcot Toy Land-ért. Az érdekesség, hogy nem emberekkel, hanem rajzfilm szerű replülőgépekkel kell vívnunk a csatát, melyeket adott esetben át is változtathatunk éppen egy nagyobbra, vagy teljesen más fajtára. Még ebben a hónapban vár a kicsikére egy zárt bétateszt, onnantól kezdve pedig talán részletes információkat is megtudunk képekkel, talán videókkal fűszerezve.

    [MOZi] Shrek 2 képek

    Hír | 2004.02.01 14:01

    Előhalásztam Nektek néhány elég jó minőségű Shrek 2-ből való képet... többségük teljesen újak, a többi ugyan benne van a előzetesben, de nem ilyen felbontásban. Aki esetleg nem hallott volna róla, már készül a harmadik része is.

    S végezetül mutatok egy egész pici képet a Walt Disney jövőre esedékes számítógépes animációs filmjeinek egyikéből, melynek egyelőre csak a címét tudjuk: Chicken Little. Sok féle teremtmény volt már egész estés családi filmek főszereplője, de csirke még nem. Kivéve azt a bábfilmet, aminek most nem jut eszembe a címe... megvan: Csibefutam! :D

    [MOVIE] Dark and Light

    Hír | 2004.01.29 10:43

    Rövid időn belül, immáron a harmadik Dark and Light bemutató kisfilm érkezik a virtuális világból. Ez a kis gyöngyszem, MMORPG kedvelők körében igen nagy figyelmet érdemel. Állítólag ez lesz "A" játék, hiszen minden meglesz benne, ami kell. Már nincs is olyan messze a megjelenése, hiszen a fejlesztők már idén nyárra ígérik. Reméljük tényleg elég ütős lesz.

    Thief: Deadly Shadows infó

    Hír | 2004.01.22 21:57

    Az Eidos Interactive körbeküldött egy szívhez szóló levélkét, melyből újabb érdekesség derült ki a Thief 3-ról, vagy hogy manapság már nevezik, Thief: Deadly Shadows-ról. Lényeg, hogy a harmadik részben már nem csupán a jól megszokott FPS nézetben kóricálhatunk, hanem akár third-personban is (mint mondjuk a Max Payne-ben). Szerintem mondjuk jó volt úgy, ahog van, én biztos az eredeti FPS szemszögből fogok kalandozni :) Ha egyébként tartani tudják az ígért megjelenést, akkor tavasszal a kezeink közé kaphatjuk.

    [FuN] Max Payne 3 Parody

    Hír | 2004.01.15 10:28

    Néhány elvetemült egyén úgy gondolta, hogy a Max Payne harmadik részében a főhős nem a jó oldalon áll. Videójuk tanúbizonysága szerint Max ezúttal a hajléktalanok, és az ártatlanok ellen küzd, nem is akármilyen odaadással. Kizárólag csak 18 éven felülieknek, azok közül is csupán a legmegszállottabb játékosoknak ajánljuk... izé illetve senkinek se, de aki akarja nézze meg :) Figyelem: az animáció nem a még be sem jelentett Max Payne 3 jeleneteit mutatja be, csupán móka a második rész adottságaival.

    Thief 3 névváltás?

    Hír | 2004.01.14 18:32

    Ugyan hivatalosan meg nem erősített, de az EB Games tudomása szerint nem Thief 3 lesz a sikersorozat harmadik tagjának neve. Nem kell aggódni, radikális változás nem történt, de azért megcifrázták a dolgot. Az eredmény: Thief: Deadly Shadows. A leghangsúlyosabb ebből az, hogy, mint azt már a fentiekben olvashattátok; sem az ION Storm, sem az Eidos nem erősítette meg, hogy valóban eszközöltek ilyen változtatást (igaz nem is cáfolták). Arról, hogy lesz-e névváltás egyelőre mindenki csak találgathat, addig is azonban érdemes meglesni ezt!

    Masszív CDV felhozatal

    Hír | 2004.01.12 19:12

    Bár üzletileg mostanában nincs éppen az élen a német CDV (törlések, és ezernyi halasztás - lásd Breed), mégis úgy érzem, hogy ebben az évben igazi finomságokkal szolgálnak majd. Erre az oldalra feltették a jelenlegi terveket, melyben a következő érdekességek szereplnek. A Breed közeleg február magasságában, melyet a hazai fejlesztésű Codename Panzers kiadása követ majd az év második negyedévében. Szintén érkezik a Blitzkrieg első kiegészítése, és még a Lula 3D is megérkezik valamikor ekkortájt. A Cossacks 2 a tervek szerin a harmadik negyedév legnagyobb dobása lesz, míg az év végét egy gyönyörűséges második Blitzkrieg kiegészítéssel zárják... vagy mégsem? Bizony, hogy nem! Még a Codename Panzers kiegészítését is ki szeretnék adni, melyről eleddig senki semmit nem tudott :) Szép év lesz, az egyszer szent!

    [MOVIE] Alpha Black Zero

    Hír | 2004.01.12 19:11

    A GenGamers volt oly szerencsés, és szerzett egy exkluzív filmet az Alpha Black Zero-ból. Ez egy harmadik nézetű taktikai lövöldözős játék lesz, méghozzá 2366-ban...akarom mondani akkor játszódik:) A friss filmecske mindössze 5,5 mega, innen szedhetitek le.

    Thief 3 Teaser

    Hír | 2004.01.05 16:53

    Sajnos nem teljesen egy új videóról van szó, de biztos vagyok benne, hogy az igazi Thief rajongók ezért is odalesznek :) Szóval, a lényeg, hogy a nemrégiben megjelent Deus Ex: Invisible War című játékba belekerült a Thief sorozat harmadik epizódjának valamivel hosszabb, vágatlan előzetes videója. Néhány másodperccel hosszabb, jobb hangminőség - ezt nyújtja a kicsike. Ha érdekel, cibáld le tőlünk. Thanks Tesco.

    Hitman 3 scanek

    Hír | 2004.01.05 11:30

    Az elmúlt év jól bevált szokásához híven, a lelkes újságolvasók újabb lapok hasábjait scannelgetik. Ezúttal a Hitman harmadik részének egy oldalát sikerült elcsípniük, mely némi információt és három, nem túl jól látható képet tartalmaz. Mint jó hazafi, természetesen nem tehetem ki oldalunkra, de azért elárulom, hogy öt perce még hol volt fent :) Siessetek ide, ha látni akarjátok - ki tudja mikor szedeti le... Thanks Pepe. A képek egyébiránt a PS verzióból származnak, de véleményem szerint hamarosan megindul a médiaáradat, hiszen maga a játék április 6-án érkezik. Addigis csekkoljátok az oldalát!

    Neverwinter Nights 2?

    Hír | 2003.12.30 08:54

    Német testvéreink információja ugyan pletykára épít, de nézzétek csak: Egy CVG által Dr. Ray Muzykával (Bioware - Star Wars: Knights of the Old Republic) készített interjúból az derül ki, hogy jelenleg három címen dolgoznak. Az első a Jade Empire, mely X-boxra már hivatalosan is be van jelentve, a második pedig - most figyeljetek! - egy Neverwinter Nights és Baldur's Gate stílusú játék. Hát ebből sokra következtethetünk, a riporter nem nagyon ásott a dolog mélyére, vagy csak megsemmisítették az interjú azon részét. :) A harmadik címről egyébként semmit se akart elárulni Muzyka. Adná az ég, hogy igaz legyen!

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)