Last Remnant - PC-s megjelenés áprilisban
Azt már tudtuk, hogy idén tavasszal érkezik a Square Enix játéka PC-re, de most már azt is tudjuk, pontosan mikor.
Azt már tudtuk, hogy idén tavasszal érkezik a Square Enix játéka PC-re, de most már azt is tudjuk, pontosan mikor.
Friss-ropogós Final Fantasy XIII videóval kedveskedtek számunkra a Square Enix illetékesei. Megérte várni!
Az európai játékosok Final Fantasy XIII demóverzió nélkül maradnak, a Square Enix csak Japánban tervezi kiadását.
A Square Enix hozza el nekünk Európába a Nippon Ichi Software elborult szerepjátékát.
Izmosak ígérkezik a Square Enix következő esztendőre esedékes megjelenési listája, 2009-re huszonhat játékkal készülnek.
Jövőre újabb MMO alkotással gazdagodhatunk, források szerint már készül a Square Enix következő virtuális játszótere.
Tavasszal köszönthetjük asztali rendszereken a Square Enix időzített exkluzív szerepjátékát, a Last Remnant-ot.
Jobb későn mint soha, tartja a mondás. Újabb szereplő jelentette be igényét, a nehéz helyzetben lévő Eidosra.
Megjelent a Square Enix új szerepjátéka. Egyelőre csak konzolokon elérhető, de lesz belőle PC verzió is.
Immáron hivatalosan is érkezik a Supreme Commander folytatása, amit változatlanul a Gas Powered Games készít
Mindig nagy öröm a JRPG-k rajongói számára, ha egy-egy példány nagyritkán asztali számítógépen is tiszteletét teszi.
A napokban jelentette be az ASUS legújabb limitált szériás CPU hűtőjét, az igen extrém kinézetű AxeSquare-t!
Három, a játék motorjával készült átvezető animációt csodálhatunk meg a Square Enix PC-re is készülő szerepjátékából.
Október 9. és 12. között kerül megrendezésre az idei Tokyo Game Show, de már most szállingóznak a jobbnál-jobb videók.
Helikopter és Mazur volt oly kedves és aranyos és letesztelték a Square-Enix X360-ra elkészült JRPG-jét, az Infinite Undiscovery-t.
Október első felében tartják az év utolsó nagy játékeseményét, a Tokyo Game Show-t, ahol a Square-Enix is képviselteti magát.
Egy új pletyka szerint a Square Enix pénzt fog felszámitani a Final Fantasy XIII jövőre érkező demójáért.
Motomu Toriyama, a Final Fantasy XIII írója és rendezője hivatalosan is megerősítette, hogy Japánban nem lesz kapható X360-ra a játék.
A Famitsu magazin jóvoltából újabb infók és képek láttak napvilágot a messzi jövőben megjelenő Final Fantasy XIII-ból
The Last Remnant, Facebreaker és Infinite Undiscovery videók az E3-rólThe Last Remnant, Facebreaker és Infinite Undiscovery videók egyenesen az E3 legmélyebb bugyraiból!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)