Logitech FreePulse Wireless fejhallgató
A klasszikus viccben a zsiráfra csodálkoznak rá: "Ilyen állat pedig nincs!" Ugyanez történt velünk a Logitech új fejhallgatója kapcsán.
A klasszikus viccben a zsiráfra csodálkoznak rá: "Ilyen állat pedig nincs!" Ugyanez történt velünk a Logitech új fejhallgatója kapcsán.
A Ubisoft a Nintendo Wii egyik legkomolyabb támogatója, úgyhogy nem csoda, hogy erre a konzolra is megjelenítik kedvenc hősük, a Prince of Persia egyik kalandját.
Sokan vártuk már a Rainbow Six új részét, ám szerintem senki sem készült fel arra, hogy micsoda erőmű kell majd a meghajtásához.
A "Yamada DVD Játékos" vagy a Nagy Bandó András által halhatatlanná tett "Elektromos Csellentyűcske" után újabb gyöngyszemet találtunk!
A Görög illetőségű fejlesztő csapat, a Track7 Games is igyekszik elmerülni a mitológiák világában.
Beindították a Dark Sector című csodaszép akciójáték weboldalát, melyről letölthető az első videoelőzetes is.
Micsoda Wiidám napra ébredhetett ma reggel is a Wiilág! Egyébként szerda van, ha jól emlékszem, és ma is lesznek érdekességeink, ahogy azt már megszokhattátok. Addig is lássuk egy gyengus Wiiccet.
Beteg, csodálatos, félelmetes, kötelező, lenyűgöző, para és ilyesfajta szavak jutottak eszembe, miután megnéztem a Jericho videóját!
Gyítepaci! A Vanguard: Saga of Heroes című MMORPG videogyűjteménye egy újabb gyöngyszemmel gazdagodott. Ezúttal egy gyönyörű fehér lovacska, vagy inkább unikornis csodálható meg.
A hazai fejlesztésű Warhammer: Mark of Chaos című fantasy valós idejű stratégiai játékról egy újabb videót csodálhatunk most meg.
A Ubisoft az utóbbi időben megkezdte a Splinter Cell: Double Agent marketing hadjáratát, ami ne is csoda, mivel a megjelenés már elég közel van.
Elnézést a késlekedésért, csak épp nagy lapleadásban vagyunk :) Szerencsére túl sok hír nincs is egyelőre, de akkor lássuk is gyorsan, miről érdemes beszámolni.
| Egy ügyvéd meghal, és Szent Péter elé kerül. Kérdezi tőle: - Miért kellett ilyen fiatalon meghalnom? - Fiatalon? - csodálkozik Szent Péter - Hiszen az ügyfeleidnek felszámolt munkaórák szerint már legalább 168 éves vagy! |
Ma már harmadszor jelentkezünk zaftos anyaggal a Need for Speed: Carbonból. Ezúttal egy nagyobb adag kép esett áldozatul.
A Nintendo hivatalosan valószínűleg csak ma éjjel fogja bejelenteni, a New York Times állítólag már most megtudta, hogy a korábban Revolution, most pedig Wii néven futó új csodakonzol mikor és mennyiért kerül a boltokba.
Micsoda küzdelmek folynak az élmezőnyben, kérem szépen! Ki hitte volna, hogy az EA színeibe ringbe lépő Sims kiegészítő a legutóbbi menetben kiüti a World of Warcraft-ot... pedig most megtörtént. Az alábbi lista a szeptember 2-ig beérkező hét napra vonatkozó amerikai számítógépes játékeladási adatokat tartalmazza.
Csodálatos csütörtökre ébredhettünk! Tegnap egymás után érkezett meg a FIFA 07 és a F.E.A.R. kiegészítőjének demója, s most mindjárt itt van még egy kipróbálható verzió. Egyebet nem nagyon tudok mondani, mindjárt elrohanok én is kipróbálni a FEAR-t :)
| A tanár kérdezi Móriczkát: - Milyen időben vannak ezek az igék: én fázom, te fázol, ő fázik. Móriczka felel: - Hideg időben. |
Új videót adott ki az Electronic Arts a Need for Speed sorozat idei részéről, a Carbonról. Ezúttal az új cicababát csodálhatjuk meg.
Megérkezett a hazai mozikba is Will Ferrell újabb alkotása, ha lehet ezt annak nevezni. Abból a szempontból a válasz biztosan igen, hogy a komikus ezúttal nem csak főszereplő, de a történet - vagy micsoda - társszerzője is egyszerre.
[MOVIE] METRO 2033 GC TRAILER!!!Ez nagyon jóóól néz ki! Nem hiába dolgoztak rajta a S.T.A.L.K.E.R. grafikusai! A Metro 2033 környezete teljesen hasonló a másik ukrán csodához, ám ez a föld alatt játszódik egy atomrobbanás után.
Az idei Games Convention kiállításon mindenki csodájára járt Will Wright jövő év végén megjelenő játékának, mely Spore címre hallgat. Néhány új kép érkezett a forradalmi alkotásról.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)