Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 205

Dragon's Lair HD - A HD őrület jegyében

Hír | 2006.06.15 09:07

A Digital Leisure bejelentette, hogy már gőzerővel dolgoznak a Dragon's Lair HD-n, ami az eredeti játék feldolgozása lesz nagy felbontású videókkal és 5.1-es hangtámogatással. És ez még csak a kezdet: már tervezik a Space Ace Dragon's Lair II: Time Warp feltupírozását is, ráadásul a közeljövőben. A várható megjelenés ősszel lesz. A Dragon's Lair főszereplője Dirk, a merész lovag, kinek feladata megmenteni a gyönyörű Daphne hercegnőt a gonosz sárkánytól. Utunk során egy sötét varázsló ronda kastélyán kell magunkat végigküzdenünk, ahol számos veszély leselkedik ránk.

Earthworm Jim visszatér!!!

Hír | 2006.05.10 18:43

Az Atari a mai napon bejelentette, hogy megszerezte a világhírű Earthworm Jim játék kizárólagos jogait, melyből az következik, hogy az elkövetkezendő öt évben visszahívják az életbe. "Az Atari egy fejlődésben lévő cég, és most a játéktörténelem egyik legnagyobb alakjával, az Earthworm Jim felélesztésével fontos pillanathoz jutottaka videójáték iparban," tette hozzá az eseményekhez Bruno Bonnell, az Atari adminisztratív igazgatója. "Az Atari név innovációt, lehengerlő minőséget, szórakoztatást és legfőbbképpen örömet jelent. Elkötelezettségünk az Atari névhez, valamint újabb termékekbe való beinvesztálás, mint az Earthworm Jim, nagyon fontos tényezők a cég fejlődésében." Az eredeti játékot még a Shiny Entertainment készítette el a 1990-es években, mely óriási sikert aratott részletes animációival, játékmenetével, valamint humorával. Később mindezt továbbfejlesztve átültették egy 3D-s környzetbe, melyet csodálatos látvány és hang ölelt körül. Az Atari nem kíván változtatni a jól bevált recepten, megmarad a szemet és fület gyönyörködtető környezet, a humor, ám sokkal szebb megjelenítést ígérnek, mely nem is kétséges, valamint fejtörők egész sorát, melyben a főhős régi ismerősei a szerelme, a hercegnő, és öreg barátja Peter Puppy is segítségére lesz, hogy ismét felvegye a harcot a gonosz Királynővel. A tervek szerint a játékot majd két különböző játékmódban lehet tolni, melyekről egyenlőre még semmi konkrétumot nem tudni.

HCA: The Ugly Prince Duckling - dán kaland

Hír | 2006.05.01 16:58

Egy frissiben bejelentett kalandjátékról számolhatunk be, melynek becses neve HCA: The Ugly Prince Duckling. A történet szerint a 14 éves H.C. Anderson személyét irányítjuk, méghozzá harmadiknézetben. A helyszín Dánia, időpont az 1820-as évek. Feladatunk, hogy kiszabadítsuk a gonosz által elrabolt hercegnőt, valamint, hogy újból világosságot hozzunk Koppenhága utcáira. A remek történet és grafika mellé páratlan 3D-s és korhű ábrázolás párosul, ami az akkori Dániát illeti. A Guppyworks új kalandjáról további infó és az első képek itt.

Mennybéli hősök a Heroes 5-ben!

Hír | 2006.04.27 17:39

A fejlesztők már eddig is sok szép dologgal látták el a Heroes rajongókat, gondolok itt most a nem régiben kiadott demóra, ám most újabb infókat csepegtettek el. Szorgos GSO olvasónk TomChaos hívta fel a figyelmünk, hogy a Might and Magic oldalán friss nyalánkságok láttak napvilágot, egészen pontosan a mennybéli hősöket ismerhetjük meg közelebbről. Lássuk hát őket sorjában: Maeve: Brilliáns harcos, Maeve az, aki kétségbeesetten próbálja megmenteni a kudarcra ítélt birodalmat az örök pusztulástól. Új jövőt próbál teremteni a szétszakadt Falcon Birodalom számára miközben démonok invázióival kell szembenéznie, Maeve már nem bízhat semmiben, csakis a lovagrend eszményében és a Fény Sárkányába vetett megrendíthetetlen hitében. Dougal: Bajtársai a Griffin Birodalom dicsőségének tartják, Dougal lojalitása erős fontoskodásával egyensúlyozott. Úgy gondolja a legjobb ellenfél a halott ellenfél, aki már nem árthat a birodalom erőinek, Dougal évek óta az ijjászatra specializálódott, ezen felszerelések használatára. Az íjjászok adják vissza hitét, akik szerint érdemes kockáztatni, míg ő parancsnok. Ellaine: Ellaine hűen szolgált a Birodalmi seregben még a Sötétedés háborúja alatt, majd visszatért, hogy családja birtokai bölcs, könyörületes kezei alá kerülhessenek. Noha erős kezeivel mindig a megengedett gyümölcshöz nyúlt: a bírtok nőtt és virágzott. Mostanra Ellaine visszatért a harcba, a parasztok emlékezvén jó tetteire a bátorság csodáját mutatják a harcmezőn az ő vezetése alatt. Irina: Irina legkorábbi emlékei a griffekhez kötik őt, hiszen egy elismert griffőrző családba született. Úgy nőtt fel, hogy ezen veszélyes lények minden gondolatát ismerte, és mikor a Birodalom harcba hívta, ő büszkén vitte magával "ajándékait", hogy segíthessen ahol csak tud. Irina biztos benne, hogy a griffei egészségesek és minden parancsát teljesítik. Klaus: A Griffin Birodalom egy holtágán élő szegénynemesi családból származik, aki rendkívül szigorú kiképzést kapott, Klaus bizonyára nem jutott volna ilyen messzire, ha nem csillan fel szerencséje. Belesodorták a lovagi torna legnehezebb színterére egy egyszerű incidensen keresztül, mikor is egy fontos pergament nem sikerült kézbesíteni, ám ő lenyűgözte a sereget a Birodalom legnagyobb harcosainak leküzdésével. Ettől a naptól fogva, képességei által megadatott neki a lovas harcosok odaadása. Laszlo: Szegényes életből küzdötte fel magát néhány borzalmat leküzdve, ám e megpróbáltatások Laszlo szívét megedzették. Teste forradásokkal borított, szigorú és könyörtelen, úgy vágja be magát az ellenség erői közé, mint a természet hatalmas ökle. A “harcmezők királyai”, ahogy seregét büszkén nevezi, kevés esélyük van, de követik parancsnokuk, gyakran akaratlanul – rendkívüli páldáját mutatják a bátorságnak. Rutger: Rutger leginkább egy csavargó volt, szabad lélek, és utazó mielőtt a sereg hívó szava után a Griff Birodalom Farkas Hercegség rangjába emelte volna őt. A szabad évei alatt felhalmozott tudást alkalmazva, Rutger minden utat, ösvényt, és rövidítést kiaknáz, hogy a lehető leggyorsabban juttassa el csapatait egyik harcból a másikba. Minnél hamarabb befejezi a háborút, annál hamarább térhet vissza régi életéhez, hisz az utak az ő nevét hívják. Vittorio: A Griff Birodalom délkeleti határán fekvő apró falvak lázangásaiból kitörő harcok veteránja, Vittorio az ostromlás szakértője. Éveket töltött el a kivitelezés tökéletesítésével és ostromgépek alkalmazásával, erősen hítte, hogy a harcmezőn felvonultatott technika fejlesztésével rengeteg ember életét mentheti meg. A gyökeres változtatásokon keresztül gyakran okozott vele váratlan meglepetéseket az éppen tesztelő csoportnak, elfogadott lett hát, hogy eszközei elengedhetetlenek.

LEGO Star Wars II HIVATALOSAN

Hír | 2006.02.12 11:01

A LucasArts és a TT Games hivatalosan is bejelentette, hogy a Traveller’s Tales dolgozik a LEGO Star Wars II: The Original Trilogy (munkacím) játékfolytatáson. A második rész követi a Felkelők szövetségének küzdelmeit, amelyek a Galaktikus Birodalom összeomlását célozzák meg. Leia hercegnő Darth Vader általi üldözöttségétől kezdve egészen a Halálcsillag leszámolásáig mindent újraélhetünk LEGO-fílingben. Fontos megemlíteni, hogy küldetéseink során használhatunk járműveket, amelyek akár élőlények is lehetnek. Free Play módban több mint 50 személyszreszabható karakter közül választhatunk, amelyet további 56 bónuszkarakterrel fejeltek meg. A megjelenés hét platformra (köztük PC-re is) idén ősszel várható. Az első hivatalos képeket itt tekinthetitek meg.

'Napot!

Hír | 2006.02.10 09:58

Kellemes pénteket! Sokak nagy örömére szolgál ez a nap. Kezdjük talán azzal, hogy megjelent februári számunk Richard Burns Rally teljes játékkal. Aztán folytassuk azzal, hogy holnap reggel tíz órától GS Nyílt Nap lesz a MOM Park mozijának előterében, ahová az öszes szerkesztő ellátogat. Azért én megemlíteném azt is, hogy mától vásárolható meg a Harry Potter és a Félvér herceg című J.K. Rowling regény magyar változata (nekem mindjárt hozza a futár...). Öhm, tegnap éjjel pedig sikerült végre feltolnunk szerény szerverünkre a The Lord of the Rings: The Battle For Middle-Earth II demóját is.

A férj kérdezi a feleségétől: - Drágám, hol van a tea? - Jaj, ti férfiak soha semmit nem tudtok megtalálni! A tea a gyógyszeres fiókban van egy kakaósdobozban, amire az van ráírva hogy só... - Rossz a monitorom. - telefonál panaszosan egy illető. - CGA monitor? - kérdez vissza a szerelő. - Nem, saját...

[DEMO] Morning's Wrath

Hír | 2005.12.29 10:23

Újabb demó érkezett, méghozzá a Morning's Wrath című játékból. Egy klasszikus alapokra épülő akciókalandról van szó, RPG köntösben. A játékban a feladatunk Morning hercegnőt kísérni, majd puzzle és rúnakövek segítségével megoldani 1-2 rejtélyt. A pakk egyébként már megjelent, így akinek megtetszik a 80 megás demó, az akár már meg is vásárolhatja.

[MOVIE] Prince of Persia 3

Hír | 2005.11.17 09:40

Egyre másra jönnek ki az animációk a Prince of Persia: The Two Thrones-ból... Ezúttal a Sötét Herceget ismerhetjük meg egy kicsit jobban. Személy szerint én inkább az ötödik fejlesztői jegyzetet várom, hogy kiteljesüljön a sorozat. Majd hamarosan megtudjátok, hogy miért. A játék megjelenése már nagyon közel van.

[MOVIE] PoP: Two Thrones

Hír | 2005.10.18 08:37

Mielőtt megköveznétek igen, tudom, hogy mindenkinek legalább egy demó kéne, vagy nem keveseknek a teljes játék, de ez van. Most is egy újabb videó került ki a netrea Ubi Soft Montreal gondozásában. A third-person akció-sorozat legújabb részében hercegünk megújult képességekkel, még csicsásabb grafikával, és ki tudja még milyen extrákkal bír. A videó megtekintése mindemellett kötelező :) Erre tessék:

[KéPZ] PoP3

Hír | 2005.08.23 18:32

Öt szemkápráztatóan gyönyörűséges artwork tűnt fel az általam jelenleg talán legjobban várt játékból, a Prince of Persia: Kindred Blades-ből. A Herceg harmadik, befejező(?) kalandjában egy új főszereplő is feltűnik, de régi karakterek is visszatérnek. Utóbbiak közül háromról - a még mindig elbővülő Farahról, a dekoltázsával hódító Kaileenáról és a titokzatos Öregemberről - szerzett artworköket az xboxyde csapata. Nekem személy szerint az első jön be a legjobban (minden tekintetben ;)), de a többi is kötelező darab a pop-fanok számára! (Special thx to FarCry, Kerub & tigeroo!)

Prince of Persia 3 szinkronhangok

Hír | 2005.08.23 10:48

A Prince of Persia: The Sands of Time főleg a történetre és a fantasztikus szinkronhangok miatt volt emlékezetes, míg a második rész inkább a harcra koncentrált. A harmadik rész, a Prince of Persia 3 az Ubi Soft ígérete szerint egyesíti elődjei jó tulajdonságait. Most derült fény, hogy kik is adják hangjukat hozzá. Yuri Lowenthal, aki az első részben volt a Herceg hangja, a harmadikban is visszatér. A második részben Robin Atkin Downes kölcsönözte a hangját, aki a harmadikban a Sötét Herceg lesz. Egyébként mindketőjük hangja ismerős lehet más játékokból. Yuri Lowenthal például a Halo 2, MoH: Rising Sunban, míg Robin Atkin Downes a Doom 3-ban, Metal Gear Solid 3-ban kapott kisebb szerepekt, sőt a The Matrix: Path of Neo-ban is benne lesz.

Akció, kaland, üldözés - bejelentések

Hír | 2005.05.19 14:06

Örömteli hírekkel szolgálhatok! Két, pontosabban csak egy remek játék folytatását jelentették be a mai napon, biztosan sokak régi nagy kedvence elevenedik fel most újra.

  • Prince Of Persia Kindred Blades Ő valójában a harmadik rész, de csak most derült fény az alcímére. Ebben az epizódban tér haza a herceg Babilonba az Idő Szigetéről kedvesével, Kaileenával. Ám hazáját feldúlták, mindenki ellene fordult, el is fogják. Kaileena ezért útjára engedi az idő homokját, hogy megmentse szerelmét.
  • True Crime 2 Ebben a GTA klónban rengeteg izgalmas, akciódús küldetésen verekedhetjük át magunkat egy Marcus Reed nevű zsaru bőrébe bújva. Egyelőre más infó nincs róla, a honlapján viszont találhattok egy videót, valamint főhősünk kedvenc kis kocsijáról is akad néhány kép, amit egyébként egy szerencsés nyertes magáénak is tudhat. Az Activision ugyanis meghirdetett egy akciót, melynek lényege, hogy júnis 16-ig szavazzunk, melyik városban játszódjon a játék. A szavazók közül egy megnyeri a verdát. Ahhoz képest, hogy jövőre kívánják megjelentetni a játékot, még csak most akarják eldöntetni velünk, hol is játszódjon? :)

  • Prince of Persia 3 KÉPEK!!!

    Hír | 2005.04.25 19:49

    Hehe, annyira tetszenek az ilyen dolgok :) A Prince of Persia 3 hivatalosan még csak be sincs jelentve (najó, a publikum felé, Bad Sector nemrég jött vissza a londoni bemutatóról :P), megérkeztek belőle az első képek. Bár nem tartom magam akkora PoP rajongónak, volt szerencsém mindegyik részhez. Hogy grafikailag ez jobb lesz e, mint az elődök? Hááát, szerintem tuti. Aki nem hiszi, az nem lát szemileg! Thanks jd. Update: Időközben előkerült pár érdekes infó is az ign jóvoltából. A szokásos marketingszövegen kívül kiderül pár elem a sztoriból is. A Herceg visszatér Babilonba Kaileenaval, azonban (ahogy azt az extra outro végén láttuk) a várost szörnyű háború dúlja fel. A Herceget hamarosan elfogják, Kaileena pedig úgy dönt, föláldozza magát, hogy kiszabadítsa a Herceget, és a világra zúdítsa ismét az idő homokját. Azonban a jóvágású perzsa fickó stílusában is bekövetkezik kis változás, a folytonos öldöklés kialakítja benne sötét énjét, létrejön a Dark Prince. Ez, plusz még a FFF (FreeForm Fighting) együtt elég ütős kombónak hangzik, hogy megint a gép elé szögezzen napokra :) Hmmm... most hogy így megnézem, a Herceg valójában skizofrén :)

    Ubisoft @ E3

    Hír | 2005.04.14 19:19

    Mint a nagy kiadók, az Ubisoft is nyílvánosságra hozta azt a bizonyos listát, amit nézegetve elkezdhetjük tervezgetni, hogy beöltözünk Gyunak, és kimegyünk Los Angelesbe május idusán :) Alant a lista, amit bemutatni kívánnak, szemezgessetek. Megjegyezném, hogy az itteni lista csak a PC-s játékokat érinti, a teljes itt van. Ja, és hogy nem szerepel rajta a legendás hírű herceg, akit már úgy szeretünk :) De titkos források jelentik, hogy... na de legyen valami meglepetés is :) Meg csorgassátok a nyálatokat, én is azt teszem :) Hopp, most nézem, hogy az új BiA epizód meg friss bejelentés. Illetve az lesz... vagy mi a szösz.

  • Heroes of Might & Magic V
  • Brothers in Arms Road to Hill 30: New Chapter (munkacím)
  • Myst V: End of Ages

  • [DEMO] Prince of Persia: WW

    Hír | 2005.01.31 20:06

    Bár a játék már egy jóideje kinnt van a piacon, a fejlesztők még mindig gondolnak azokra, akik esetleg eleddig nem próbálták volna ki a Warrior Within-t. Ezúttal egy új demóban nyerhetünk ízelítőt a mesés perzsa Herceg harcművészetéből. Az új demó két új pályát, valamint be-, és kivezető videókat rejt. Mindezt potom 300 megáért cserébe, szóval mire várunk még?

    'Napot...

    Hír | 2005.01.16 11:48

    Már éppen beköszöntem volna reggelttel, amikor rápillantottam az órára, és rá kellett döbbennem, hogy már majdnem délután van. Az elmúlt napok igen gyorsan teltek, de a legnagyobb esemény mindenképpen mazur csöppnyi babájának világrajövetele volt. A kishercegnő tehát tovább bővítette a GameStar család egészét, gratuláljunk együtt mazur mesternek! A virágokat és bókokat kommentben várjuk :)

    - Kisfiam, miért nem mész játszani a Pistikével? - Jaj, anya, te szeretnél játszani egy olyan gyerekkel, aki trágár, bunkó, hazudós, lopós és mocskos? - Nem. - Pistike sem...

    [DEMO] Dragon's Lair 3

    Hír | 2004.11.06 19:36

    Bejelentették a Dragon's Lair 3-at, melynek főszereplője ismét Dirk, a merész és ismét Daphne hercegnőt kell megmentenie. Amellett, hogy bejelentették, már le is lehet tölteni a demóját, am mindössze 32 mega. Amíg leér, íme néhány képség belőle.

    [MOVIE] Prince of Persia: WW

    Hír | 2004.10.29 15:52

    Bár a Herceg nem ér ide a megbeszélt időpontra, azért valami sebes léptű futárt előreküldött, hogy ne szomorkodjunk má' annyira. A futár eredetileg csak pár dedikált fotót kívánt ideadni, de a városba lépve nem ismertünk fel, jól elvertünk, aztán elszedtünk tőle mindent :) Na és mit találtunk a batyujában? Csekkit'!

    Késik a Herceg!

    Hír | 2004.10.24 11:18

    Nem, ez most nem a Fekete Lovag című film normann hercege, annál sokkal nevesebb személyiség a címben szereplő illető. Az van, hogy készül ugyebár a Prince of Persia: Warrior Within. Ez eddig rendben is van, viszont azokkal, akik november 15-ére várták a játékot, szomorú hírt kell közölnöm. A perzsa arc egyéb elfoglaltságai miatt csak november 30-án teszi tiszteletét a boltok polcain. Ez van, ezt kell szeretni.

    PoP 2 3D!

    Hír | 2004.08.05 20:31

    Igen, azt tudjuk, hogy a Prince of Persia 2 3D-s játék, de azt még talán nem, hogy előkerült két 3D-s Quicktime kép belőle. Azt próbálja bemutatni, hogy a Herceg hogyan vagdossa ellenségei fejeit elfele a testüktől... A jelenlegi helyzet szerint novemberben érkezik a boltokba.

  • PoP 2 Quicktime 3D kép #1 (4.7 MB)
  • PoP 2 Quicktime 3D kép #2 (4,7 MB)

  • 0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)