Will Smith nem is halt meg, megvan a Legenda vagyok 2 rendezője
Kiderült végre, ki viheti tovább Will Smith egyik legjobb akciófilmjét.
Kiderült végre, ki viheti tovább Will Smith egyik legjobb akciófilmjét.
Előrelépés történt David Anthony Burke gyilkossági ügyében, vádat emeltek a hatóságot.
Nehéz lenne egy szóval jellemezni ezt a filmet, de ha mégis kellene, akkor a hiányérzet lenne az.
Űrháborúkat, mechákat és új sztorit ígér a Netflixre érkező élőszereplő adaptáció.
A bíróság nem kegyelmezett az írónak, de több van ebben, mint elsőre gondolhatnánk.
Az első film még visszafogta magát, de úgy látszik, hogy a készítők inkább az abszurd brutalitás felé mennek, ahol ez a franchise a leginkább otthon érzi magát.
Andy Park távozása a Marvelnél egy korszak végét jelzi.
A Hungry Hungry Hippos nem hivatalos feldolgozása az a horrorfilm, amiről nem is sejtettük, hogy vágyunk rá.
A színész szerint nincs benne az új Pókember-filmben.
A Rogue Trooper világa animációs formában kel életre a vásznon.
A színész az évek múlásával más szemmel nézi saját alakításait.
A folytatás pedig még érdekesebb történelmi hátteret kaphat.
A Melrose Place-ből, valamint az Ármány és szenvedélyből is ismert színész 57 éves volt.
Az élboly stabil, mögötte viszont átrendeződött a mezőny.
Új címek törtek be, több régi szereplő eltűnt a top 10-ből.
Új sorozatok és filmek söpörtek végig a mezőnyön.
Új listavezető jött, közben három Star Wars-cím is ott tanyázik a top 10-ben.
A The Smiths egykori frontembere júliusban a Barba Negrában lép fel.
Inkább mindenhol nay lett az a ye, ahogy közelednének az európai turné időpontjai.
A piac rosszul fogadta a társalapító távozását.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)