Teljesen átalakulhat jövőre a League of Legends profi ligája
Egy bennfentes információ szerint az amerikai LCS már a jövő évtől egy új rendszerre áll át.
Egy bennfentes információ szerint az amerikai LCS már a jövő évtől egy új rendszerre áll át.
A CaseEsportsnak már meg is van az első csapata, ami CS:GO-ban fog versenyezni.
A dán titán hét év után hagyja ott a játékosszéket, de messzire azért nem megy.
A nyomozás alapján volt közöttük olyan, aki a saját CS:GO meccseire fogadott.
Ha szeretnétek jobbá válni a Riot Games lövöldözős játékában, jelentkezzetek a Lenovo Legion Honvéd Esport akadémia edzéseire!
A Hearthstone Duels módja már ma játszható azoknak, akik előrendelik a következő kiegészítő csomagjait.
Ugyanazzal a felállással vesz részt hazai és nemzetközi CS:GO és Valorant versenyeken a Lenovo Legion Honvéd csapata.
Érdemes lesz követni a feltörekvő titánok harcát az Overwatch Contenders keretében.
Mindössze 15 percet vesz igénybe a kitöltés, 20 szerencsés pedig Media Markt utalványokkal lesz végül gazdagabb.
A jövőben már az IBM is segíti a Blizzard népszerű játéka köré felépült szcénát.
Három platformon is szép számokat produkáltak a felhasználók az elmúlt negyedév során.
A selejtező körök lezajlottak, és ahogy ilyenkor lenni szokott, kiestek a kishalak. Már csak a legjobbak maradtak versenyben.
Minden OWL csapat vagy játékkulcsokat, vagy Overwatch League tokeneket fog szétszórni.
Már Magyarországon is ellenőrzött keretek között, biztonságosan lehet e-sportokra fogadni a Tippmix és a Tippmixpro rendszerén keresztül.
Az alkotó vagy Londonban él, vagy nagyon sok kutatást végzett, mielőtt összerakta a csatateret.
Még rövid anime stílusú magyarázó videókat is kaptunk idén, melyek elmagyarázzak a LoL világbajnokság lényegét.
Közeleg az Overwatch League harmadik szezonjának nagydöntője, amit a profik egy laza, All-Star hétvégével fognak levezetni. A buli örömére egy látványos D.Va és Reinhardt skin is készül.
A jövőre debütáló Rainbow Six World Cup eseményen számos ország képviselteti magát.
Szeptember 12-én és 13-án zajlik az Apex Legends Summer Circuit rájátszása, a világ legjobbjai küzdenek meg egymással.
A Playmaster kielemzi az erősségeidet és gyengeségeidet, és edzéstervet is összeállít neked.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)