A Facebook: kapcsolatok vagy függőség?
Manapság a kommunikáció már-már egyet jelent a közösségi médiával, aminek számos elgondolkodtató és érdekes vetülete van. Pszichológus szakértőnk beszél a lehetőségekről és problémákról.
Manapság a kommunikáció már-már egyet jelent a közösségi médiával, aminek számos elgondolkodtató és érdekes vetülete van. Pszichológus szakértőnk beszél a lehetőségekről és problémákról.
A következő Mozdulj Gamer bulin nemcsak sportolunk, hanem egy rekordot is megpróbálunk megdönteni. Ezt te sem akarod kihagyni!
Szavakkal nehéz leírni, amit a Bionic Arms visz véghez, hiszen bionikus karjaik életeket tesznek jobbá, a Disney-vel való paktumuknak hála pedig már a legfiatalabb generációnak is megkönnyítik az elfogadást.
Nem kell jövő nyárig várni a következő HelloWorld táborra: az őszi szünetben egy napközis táborban, izgalmas feladatok segítségével tanulhatod meg a programozás alapjait!
Ahol több az érzés, több a szenvedés is. Ha gyakran érzed azt, hogy valami nincs rendben, még nem jelenti azt, hogy mindennek vége, de érdemes odafigyelni.
Rettenetesen félresiklott az ENSZ-beszámoló, ami a nők és lányok ellen irányuló internetes zaklatásra szerette volna felhívni a figyelmet. Többek között azért, mert végül arra a következtetésre jutott, hogy a játékok miatt gyilkolunk, és az internetet cenzúrázni kéne.
A családok szétszakadásának megelőzésére indított kampányt az SOS Gyermekfalvak alapítvány, melyet te is egyszerűen támogathatsz.
2012-ben volt egy PISA-felmérés, amivel a 15 éves tanulók szövegértését mérték. A magyar diákok Európában az utolsók lettek, és most bárki kipróbálhatja, rajta kifog-e.
A hétvégi, GameNighttal egybekötött Mozdulj Gamer Sportnapon rengeteg programmal várunk mindenkit. Most tényleg mindenki talál majd érdekes programot!
Mindig is ki szeretted volna próbálni magad agyzabáló zombiként? Most itt a lehetőség arra, hogy te is élőhalott üldöző lehess a Mozdulj Gamer Sportnapon!
Lassan de biztosan közeledik az első GameNighttal egybekötött Mozdulj Gamer buli, a lehetőségek pedig egyre csak bővülnek.
A Mozdulj Gamer Sportnapon újra fegyvert ragadhattok és a korábbi GameNightokról már jól ismert laser tag keretei között küzdhettek meg egymással.
A PlayIT programok között nagyon népszerű Zombie Run most visszatér új keretek között, a Mozdulj Gamer Sportnapon. Hidd el, futni fogsz.
Videojátékokkal az egészséges életmódért? A mozgásérzékelős konzolok és okoseszközök elterjedésével egyre népszerűbb ez a forma. Lehet játékosítva sportolni?
A napokban indult világhódító útjára a GameStar és a Meex közös kezdeményezése, amely megpróbálja kiugrasztani a kockákat a bokorból. Mutatjuk, hogy pontosan mivel.
Új rovat indul a GameStaron, ahol valami egészen új történik. Valami fontos.
A GameStar és a PlayIT közös kezdeményezése a kellemes a hasznossal. Hogy lehet, hogy valamit élvezek és még jót is tesz?
A Metallica énekese mellett más ismert emberek is pályáztak arra, hogy a Call of Duty: Black Ops 3-ban zombit alakítsanak. Mindezt jótékonysági célból.
Miután egy profi esportoló bevallotta, hogy drogot használt, az ESL jövő hónaptól bevezeti a doppingteszteket eSport mérkőzésein.
Érdekelnek a robotok és a programozás? Még nem múltál el 14 éves? Szeretnél igazi profiktól tanulni? Akkor a HelloWorld Tábor neked való hely.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)