Hirdetés

Trendy Entertainment - a fejlesztőcég, ahol rabszolgamunka folyik

|

A Dungeon Defenders-t fejlesztő cég stúdiója egy szexista munkahely, ahol túldolgoztatják az embert - állítják egykori és jelenlegi dolgozók.

Hirdetés

A játékfejlesztés általában csupa móka és kacagás. A játékfejlesztők kedves, jófej emberek, akik szeretnek termékükről beszélni, akik akár önszántukból is áldoznak a szabadidejükből arra, hogy a kezük alatt formálódó termék olyan legyen, ami lenyűgözi a publikumot. A Trendy Entertainment viszont más. 10-12 órákat dolgoznak túlórapénz nélkül, egy munkahét öt helyett hét napból áll, az ott dolgozók pedig nem mernek kiállni magukért félve attól, hogy elveszítik állásukat. Jason Schreier, a Kotaku újságírója kilenc különböző személlyel beszélt, akik nevük elhallgatását kérve beszámoltak arról, hogy mi folyik valójában a „trendi” stúdió falai mögött.

A floridai fejlesztőcsapatnak köszönhetjük a Dungeon Defenders nevű tower defense játékot, melynek eladásai alig több, mint 4 hónap alatt átlépték az egymilliós mérföldkövet. Kemény munka van benne, jelenleg is készül a második rész, de a Trendy munkatársai egy olyan közegben tevékenykednek, ami tele van gyűlölettel. És ez a gyűlölet nem a munka nemszeretéséből ered, hanem abból, hogy a vezetőség hogyan bánik a beosztottakkal.
 

Schreier elmondása szerint először csak egy forrás panaszkodott neki, majd szépen sorra jöttek a többiek is, akik megelégelték az áldatlan állapotot, és szerették volna kiteregetni a Trendy szennyesét. Hamarosan elkezdtek áramlani az e-mail beszélgetések, Skype naplók, amik alátámasztották, hogy az elégedetlenség indokolt. A céget a nyilatkozó fejlesztők nyilatkozata alapján körülbelül féltucat fejlesztő hagyta ott az elmúlt két hónapban, és további 5-10 junior és senior fejlesztő fog távozni, ahogy a Dungeon Defenders II első darabja élesedik júliusban. Ezzel a fejesek is tisztában vannak, az elmúlt hetekben volt pár meeting, amin a morálról beszélgettek, de a 45 fős személyzetből sokakat nem lehet maradásra bírni, nem hisznek abban, hogy bármi is változna.

A játékfejlesztés alapvetően is egy olyan szakma, amit csak szívvel-lélekkel lehet csinálni. Ha túlóra kérdése az, hogy egy sorsdöntő funkciót sikerül-e a határidőre beépíteniük, a fejlesztők szívesen maradnak bent, dolgoznak át éjszakákat akár a munkahelyen, akár otthonukban, hiszen tudják: minél több egy játék, annál nagyobb az esély a sikerre. A Trendynél viszont, ahogy a Schreiernek nyilatkozók állították, a túlhajtás nem csak a fejlesztés végefelé, hanem az év minden napján általánossá vált. A hét 6-7 napján kell napi 10-12 órát dolgozniuk, de senki nem meri ezt szóvá tenni, félnek az elbocsátástól (pedig napról-napra nyílnak új stúdiók, ahova mindig szívesen várják a munkaerőt).
 

Ugyancsak probléma a szexista hozzáállás, ami napjainkban sajnos rengeteg munkahelyen jelen van. Többen is azt mondták, hogy egy bizonyos férfi fejlesztőnek 3850 dolláros havi kezdő fizetést ajánlott az elnök, Jeremy Stieglitz, aki visszautasította az ajánlatot. Nem sokkal később ugyanerre a pozícióra jelentkezett egy hölgy, akinek már csak 3000 dollárt kínáltak, ami a szegmensben kevésnek számít. Schreier látta mindkét, az ajánlatról szóló e-mailt, és bár fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy valóban a nem állt-e a döntés útjában, az egyik az esethez közel álló személy elmondta, hogy mindkét jelentkező ugyanannyi tapasztalattal rendelkezett. Mások azt állították, hogy ez a bevett szokás. Egyvalakitől konkrétan ez hangzott el: „A művészeket azzal a mottóval vették fel (el is hagyták a stúdiót hamar), hogy 'Vegyünk fel egy nőt - nekik elég kevesebbet fizetnünk, mint egy férfinak.'” 

A Trendy egyik ex-munkatársa, aki a múlt héten hagyta el a céget küldött egy körlevelet búcsúzóul, amiben leírtak ugyancsak egyeznek a mások által hangoztatott dolgokkal. Többen sérelmezték, hogy nyilvános megaláztatásnak voltak kitéve, a vezetőség lekicsinylően beszélt velük. Ketten is megerősítették, hogy Jeremy Stieglitz máshogy kezeli a férfi és női dolgozókat. A nőkre rá sem néz, abba az irodába, ahol nő dolgozik, nem teszi be a lábát, csak az ajtóból kiabál be nekik. Egy Kotaku birtokába jutott Skype beszélgetésben Stieglitz azt mondta, hogy a Dungeon Defenders 2 egyik karakterét „olyanra kell csinálni, mint egy brazil bikinis szupermodel, ha érted hogy gondolom.” Hozzátette még, hogy jó lenne, ha a hölgy hátsója vonzóbb volna, és hogyha a karakternek nem lennének mellei, nem is lehetne megkülönböztetni egy férfitól. 

A beszélgetésekből az is kiderül, hogy a probléma gyökere Stieglitz-nél keresendő. Ketten elmondták, hogy nem mertek szabadságot kivenni, mert féltek attól, hogy a cég vezetője kirúgja őket. Az egyik fejlesztő még a saját unokatestvére temetése miatt sem mert kimenőt kérni. Arról már majdhogynem fölösleges is beszélnünk, hogy 2012 előtt komoly pénzügyi problémák léptek fel, sokan 80 órát dolgoztak egy héten, és még fizetést sem kaptak (az első Dungeon Defenders 2011 októberében jelent meg). 

Tavaly nyáron egy New York-i cég 18,2 millió dollárral támogatta a Trendy Entertainmentet, de a helyzet nem javult. A fejlesztők arról panaszkodtak, hogy a DDII Stieglitz folyamatos közbeavatkozása miatt nem halad a tervezett ütemben. Egyszer például fogta magát, és kirúgta a vezető dizájnert, majd megparancsolta a csapatnak, hogy vegyenek át ötleteket a League of Legends-ből, jónéhány érdekes és egyedi ötlet viszont a kukába került, mondván „nincs idő” azok kidolgozására. Szintén érdekes elmélete van a tervezési folyamat szükségességéről: úgy gondolja, a döntéseket menet közben kell meghozni, a dizájnereknek pedig nem lehet beleszólásuk.

Stieglitz maga nem válaszolt a leginkább őt érő támadásokra, a cég viszont kiadott egy közleményt, melyben nem tagadták, hogy komoly kihívásokkal kell szembenézniük, de hozzátették, hogy minden erejükkel azon vannak, hogy egy kellemes munkahelyet teremtsenek, és remélik, hogy a fogyasztók a Dungeon Defenders 2 megjelenése után értékelni fogják erőfeszítéseiket.

A fentiek megosztásával az egykori és jelenlegi Trendy dolgozók célja elsősorban az, hogy ezen tarthatatlan körülmények ne keserítsék meg a tehetséges fejlesztők életét. A játékfejlesztők jogaiért küzdő IGDA nyilatkozatában kijelentette, hogy a kimerítő túlóra az egész játékiparra negatívan hat, továbbá úgy gondolják, hogy „a nemi diszkriminációnak semmi helye a munkahelyeken, és teljes mértékben elfogadhatatlan”.

Egyetértünk az IGDA állításaival, és reméljük, hogy ezen történet nyilvánosságra kerülésének következményeképp, ha Stieglitz valóban nem méltó a cég vezetésére, legalább őt menesztik, és a fejlesztők végre a megérdemelt módon láthatnak el minket a Dungeon Defenders-hez hasonló kiemelkedő alkotásokkal.

Ha nektek is vannak hasonló tapasztalataitok a játékiparban, a játékfejlesztés területén végzett munkával kapcsolatban, írjátok meg nekünk kommentben, vagy a paca@gamestar.hu e-mail címre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)