Bár az első évad messze nem azokat a vérgőzös, benzinszagú csatákat hozta, amiket a Twisted Metal játékok alapján elvártunk volna, a készítők tudatosan döntöttek úgy, hogy a roncsderbi helyett először az emberi történetekre fókuszálnak. És milyen jól tették. John Doe, az amnéziás, ám meglepően érzelmes karaktere Anthony Mackie alakításában nemcsak működött, de a posztapokaliptikus Amerika egyik legizgalmasabb túlélőjévé vált.
Most viszont, hogy július 31-én elrajtol a második évad (első körben csak az Egyesült Államokban elérhető Peacock streamingplatformon), minden jel arra utal, hogy a sorozat végre behozza a játékok védjegyének számító halálfutamokat. A trailer egyértelműen utal arra, hogy eljött a Twisted Metal nevű verseny ideje - egy őrült, végletekig erőszakos és szabályokat hírből sem ismerő bajnokságé, amelyen a városok legjobb (vagy legalábbis legőrültebb) sofőrjei küzdenek Calypso (Anthony Carrigan) kegyeiért, és hogy azt elnyerve kívánhassanak valamit.
A második évad ott veszi fel a fonalat, ahol az első elengedte, Johnnak lett egy társa Quiet (Stephanie Beatriz) személyében, megtudott pár dolgot a múltjáról, és persze csúnyán rászedték, így részt kell vennie a halálos roncsderbin. Úgy fest továbbá, hogy az alkotók csavartak egyet a játékok sztoriján, és átírták Dollface (Tiana Okoye) karakterét John elveszett húgává, amivel újabb érzelmi töltetet adtak a főszereplő eredettörténetének.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!