Már az első külső nézetes akció- és szerepjátékok megjelenése óta ismerünk olyan embereket, akik azért választanak női karaktereket, ahányszor csak lehet, mert ők kellemesebb látványt nyújtanak hátulról, mint a férfiak. Persze leginkább azt kell figyelni, ami a karakterek előtt történik, azt is célszerűen váll fölött, ám a koreai Stellar Blade fejlesztői szerint kifejezetten fontos, hogy a főhős, Eve feneke hogyan viselkedik a harcok közben.
Hyung-Tae Kim, a játék rendezője a GamesRadar+-nak elmondta, a Shin Jae-eun koreai modellről mintázott főszereplő esetében is különös figyelmet fordítottak a hátulról látható részletek kidolgozására, mert a játékos ezt látja elsősorban.
A Stellar Blade még visszafogott a Shift Up egy korábbi játékához, a Goddess of Victory: Nikkéhez képest, ami, hát, nézzétek meg ezt a videót belőle, ha épp nincs más a szobában:
"Őszintén szólva, amikor játszom egy játékkal, szeretek valaki olyat látni, aki jobban néz ki, mint én magam. Én erre vágyok. Nem akarok valami átlagosat látni; inkább valami ideálisat. Szerintem nagyon fontos ez egy szórakoztatóipari termékben. Végtére is ez felnőtteknek szóló szórakoztatás."
- tette hozzá Kim. Szerencsére a Stellar Blade többről szól majd, mint formás, ugráló fenekekről, mint abból a legutóbbi State of Play keretében is kaptunk némi ízelítőt.