Alighogy bejelentették, hogy a kétnapos vatikáni konklávé eredményeként, az amerikai Robert Francis Prevost lett az új pápa XIV. Leó néven, a Mass Effect rajongói máris egy egészen bizarr összefüggést fedeztek fel a valóság és a kultikus sci-fi játék között. Az éles szemű Reddit-felhasználó, animalnitrateinmind hívta fel rá a figyelmet, hogy a Bioware világában létezik egy bizonyos XIV. Leó, aki történetesen a Cerberus manipulációinak köszönhetően foglalhatta el helyét Szent Péter trónján.
A Mass Effect univerzumában a Cerberus - az emberi felsőbbrendűséget hirdető, félkatonai szervezet, amely Shepard parancsnokot is újjáéleszti - nem átallotta meggyilkolni a korábbi egyházfőt, XVI. Kelemen pápát, méghozzá méreggel bevont rózsafüzér segítségével. Az így hatalomra juttatott XIV. Leó pedig a vallás militarizálásában és az idegen fajok feletti dominancia előmozdításában látta az emberiség jövőjét - pontosan úgy, ahogy azt a Cerberus elgondolta a 22. században.
Természetesen semmi sem utal arra, hogy a valóságban is ilyesféle sötét intrika húzódna meg az új pápa megválasztása mögött, sőt éppen ellenkezőleg, az új pápa elődje, az elfogadást hirdető, a párbeszédet kereső, és az egyház bűneivel is szembenéző Ferenc munkáját kívánja folytatni, de az egybeesés mindenesetre meglepően szórakoztató. A rajongók számára pedig újabb remek példával szolgál arra, hogy a sci-fi és a valóság néha hajlamos veszélyesen közel kerülni egymáshoz.
Hey guys, a quick fun fact regarding the new Pope…
byu/animalnitrateinmind inmasseffect
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!