Ha előszeretettel vadászol az ingyen megszerezhető címekre, akkor ez a te napod. Pontosabban ez is, ahogy az utóbbi időben nagyjából mindegyik. Ezúttal egy viszonylag friss, 2024-ben kiadott zombis túlélőjáték vár arra, hogy hozzáadd a könyvtáradhoz. A határidő elég szűkre szabott, 13-án, magyar idő szerint 19 órakor lejár, de ha addig cselekszel, később is ráérsz majd kipróbálni, hiszen utána is ott lapul majd a LivingForest a gyűjteményedben.
A LivingEveryday által jegyzett, alaphelyzetben 15,79 euróért (5950 forintért) kínált alkotás egy alacsony poligonszámú, stilizált látványvilágú túlélőjáték, amelyben a játékosok szabadon válthatnak a belső és külső nézet között. A céljuk pedig nem más, mint életben maradni egy ellenséges világban, ahol nemcsak zombik, hanem katonák is az életükre törnek. A különböző biomok bejárása során fegyvereket gyűjthetnek, küldetéseket vállalhatnak, sőt még járművekkel is közlekedhetnek, miközben próbálnak dacolni az elemekkel.
Azoknak sem kell feltétlenül lemondaniuk róla, akik lecsúsznak a mostani ajánlatról, mivel április 23-ig még jelentős, 80%-os kedvezménnyel is beszerezhető lesz, bár nyilván egészen más érzés ingyen hozzájutni.
Megszerezni a szokott módon lehet: elég rányomni a fenti linkre, és ezáltal elnavigálni a termék oldalára a Steamen, ott pedig a Fiókhoz adás gombot böködve egy szempillantás alatt le lehet zavarni a folyamatot.
