Olykor nem kell több, mint egy jó ötlet, amit a szűkös költségvetés ellenére is meg lehet valósítani, meg egy csipetnyi szerethető őrület, és kész is van a sikeres játék. A Poco című point-and-click kalandjáték ezt bizonyítja be újra - méghozzá a Steam közönségének elsöprő lelkesedésétől kísérve. Egy héttel a május 20-i megjelenés után a játéknak már több mint 600 értékelése van, ezek több mint 92%-a pozitív.
A fejlesztők ráadásul semmit sem kérnek érte, teljesen ingyen tették letölthetővé, mindazonáltal aki szeretné, támogathatja a Whalefall csapatát a Ko-fi platformon keresztül. Az összeg lehet jelképes és egyszeri, de a rendszeres adományoknak sincs akadálya, a játékosok lelkiismeretére van bízva.
Maga a Poco egy cirkuszi témájú, klasszikus kalandjáték, amelyben a világ legkisebb bohócát, a címszereplő Pócót irányítjuk. Miután száműzik a cirkuszból, az Alvilágba kerül, ahol rakétát épít, hogy visszatérhessen. A játékmenet felfedezés, párbeszédek, fejtörők és minijátékok elegye, a látványvilág pedig szerethetően retró: 3D-s karakterek járják be a kézzel festett 2D-s háttereket, megidézve az 1990-es évek point-and-click klasszikusait idézi.
A játék egyetemi szakdolgozatként született, a fejlesztők között pedig ott találjuk Micah Boursier-t is, akinek neve a BirdGut vagy The Multi-Medium kapcsán lehet ismerős az indie szcénában. A csapat kis Kickstarter-kampányt is futtatott, de nem a fejlesztésre, hanem olyan járulékos költségekre, mint a fesztiválnevezési díjak. A 88 támogató összesen 2618 dollárt dobott össze, de a játék elkészülése sosem függött ettől.
A Poco sikerét részben az is segítette, hogy néhány népszerűbb Twitch streamer - például Ezekiel_III, Lexy vagy Varidetta - is felfedezte magának. Ezek a közepes méretű csatornák együtt több mint 300 ezer követőt mozgatnak, és május végén együttesen több mint 2000 órányi nézettséget generáltak a játéknak, amit a Steam-oldalt felkeresve bárki hozzáadhat a fiókjához, ahogy említettük, ingyen.