Hirdetés

Ingyen húzhatsz be egy felújított játékot a Steamen, de nem a végtelenségig

|

A dungeon crawlerek kedvelői a műfaj egyik különleges darabját, illetve annak újrakevert változatát adhatják a gyűjteményükhöz a fejlesztők ajándékaként.

Hirdetés

A QCF Design fejlesztésében 2013-ban jelent meg a Desktop Dungeons névre keresztelt dungeon crawler és puzzle-roguelike hibrid, amelynek kifejezetten az volt a célja, hogy egy kávészünetben is elszórakozhassunk vele. A készítők szerint kevesebb mint tíz perc alatt legyűrhetünk egy dungeönt a karakterek egyikével, és sosem fogyunk ki az élményből, hiszen a pályák véletlenszerűen generáltak. 

Minél több időt rakunk bele, annál több új osztály, faj és kihívás nyílik meg, a Daily Dungeon pedig lehetővé teszi, hogy a steames pajtásokkal is versenyezzünk. A játékból készült remaster változat is, amely új tartalmakat hozott magával, és egy remake is, amely 3D-be ültette át a koncepciót. 

Hirdetés

Ez utóbbi, a Desktop Dungeons: Rewind ma jelenik meg, ennek kapcsán pedig a QCF Design mindenki számára ingyenesen elérhetővé tette az eredeti játék remasterjét, a Desktop Dungeons: Enhanced Editiont a Steamen keresztül. Íme egy kis áttekintő, hogy mi is ez a játék: 

Ahhoz, hogy lecsapjatok rá, csak simán meg kell látogatnotok a játék adatlapját és máris hozzáadhatjátok a gyűjteményetekhez egy bejelentkezés vagy regisztráció után - mindezt április 25., kedd 18:00-ig tehetitek meg, és akkor megtarthatjátok örökre. 

Egyébként a Desktop Dungeons DLC-je, a Goatperson és a soundtrack is 75 százalékkal van leakciózva: nagyjából 500, illetve 800 forintért adhatjátok hozzá őket az ingyenes alapjátékhoz.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)