A független fejlesztő, Chris Allen tavaly jelentette meg első játékát, a Shade Silvert, amely egy old-school hangulatú dungeon crawler és egy bullet hell keresztezéséből született. A 2024. június 10-én megjelent alkotás most ingyen beszerezhető a Steamen, ám csak korlátozott ideig: augusztus 21-én, magyar idő szerint este hét óráig tart a lehetőség. Aki addig hozzáadja a könyvtárához, örökre megtarthatja, utána viszont ismét fizetni kell érte, egész pontosan 2,99 eurót.
A Shade Silver középpontjában egy varázsló áll, akit magáról a játékról neveztek el (vagy fordítva). Az ő kalandját követhetjük végig nyolcvanegy pályán, ahol csapdákat kerülgetünk, ellenfeleket lövünk szét, rejtvényeket fejtünk meg, kincsekre vadászunk, sőt, még néhány ogrét is lekenyerezünk, hogy a továbbjutás biztosított legyen. A változatosságról ötvenféle ellenfél, hetvenöt titkos felfedeznivaló és négy főellenfél gondoskodik, miközben a háttérben közel száz zenei tétel szól. Figyelembe véve, hogy mindezt egyetlen ember rakta össze, a Shade Silver meglepően tartalmas alkotás.
A játék a retró pixelgrafika és a komor, kissé nyomasztó atmoszféra mellett azért is kapott többnyire pozitív értékeléseket s Steamen (igaz, alig egy tucatnyit), mert érződik rajta a készítő szenvedélye. A játékosok különösen a hangulatot, a változatos pályatervezést és a furfangos rejtvényeket dicsérik, még ha akadtak is apróbb hibák: a találati zónák nem mindig pontosak, a betűtípus néhol nehezen olvasható. Ezek azonban inkább bosszantó apróságok, nem pedig valódi akadályai a szórakozásnak. Sokan úgy fogalmaznak, hogy a Shade Silver bőven megéri az eredeti árát is, ingyen pedig egyenesen kötelező.
Az akció nem véletlenül most fut: Allen ezzel ünnepli a Shade Silver 2 - A Walk In The Darkness megjelenését, amely a folytatásként szolgál, és 5,89 európért vásárolható meg a Steamen. A második rész sötétebb tónust üt meg, új mechanikákkal bővül, köztük a Nightmare rendszerrel, amely tulajdonképpen két játékot csomagol egybe. A rejtvények nehezebbek, a sötétség fontosabb szerepet játszik, és összességében komolyabb kihívást ígér a veteránoknak.
Allen azonban itt sem áll meg. Már készülőben van harmadik játéka, a Vein-Weaver Knitting, amely a horrorisztikus dark fantasy világába vezet. Ez a platformer testhorrorral, groteszk szörnyekkel és nyugtalanító látvánnyal borzolja a kedélyeket. A demó már most elérhető a Steamen, így bárki kipróbálhatja, mire számíthat a fejlesztő következő rémálom-utazásában.