Napjainkra a Gabe Newell alapította Valve neve elválaszthatatlanul összeforrt a Steam áruházzal, amelynek sikerült teljesen megváltoztatnia azt, ahogyan a PC-s játékokat forgalmazzák, egészen marginális szerepbe kényszerítve a tradicionális dobozos/lemezes disztribúciót. A 20. évfordulóját idén ünneplő piactér minden kétséget kizáróan a cég koronagyémántja, de távolról sem a legrégebbi kincse.
Ez a titulus ugyanis a legendás Half-Life-ot illeti meg, azt az 1998-ban megjelent lövöldét, amely megismertette a világgal Gordon Freemant, kinek fizikus létére a szája helyett csak a keze járt, és pajszerrel, meg egy sor egyéb fegyverrel vette fel a harcot a Black Mesa kutatóintézetet egy félresikerült kísérlet következtében elözönlő földönkívüliekkel. Jó volt a pályatervezés, élvezetes a harc, okosak az ellenfelek, és ami akkoriban merőben újnak számított, átvezetők helyett szkriptelt jelenetek során bontakozott ki a történet, méghozzá úgy, hogy közben nem vette el tőlünk a játék az irányítást.
Gyors fejszámolás után bizonyára mindenki arra a következtetésre jut, hogy bizony a Valve-nek idén oka van még egy jubileum megünneplésére, hiszen a Half-Life épp most tölti be a 25-öt. Egészen pontosan november 19-én, akkor debütált ugyanis az Észak-Amerikában, hozzánk csak nyolc nappal később látogatott el. Születésének körülményeiről pedig egy több mint 65 perces dokumentumfilmben mesél a Valve. Érdemes megnézni.
Fontos játéktörténeti mérföldkőről van szó, amely egyetlen gamer gyűjteményéből sem hiányozhat. És ha november 20-án este 19 óráig éltek a lehetőséggel, akkor a tiétekből nem is fog. Az új tartalmakkal (Uplink mini kampány, multis térképek és karaktermodellek) és funkciókkal (új grafikai opciók, Steam Deck- és kontrollertámogatás stb.) felturbózott alkotás megszerzéséhez mindössze annyit kell tennetek, hogy ráböktök erre a linkre, bejelentkeztek a Steam-fiókotokba, majd utána a Fiókhoz adás gombra nyomtok.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.