A Witcher manapság már egy kifejezetten nagy kalibernek számító név a fantasypiacon, azonban bármilyen meglepő, ez nem mindig volt így. A siker ugyanis nagyban köszönhető a CD Projekt RED munkásságának. A lengyel stúdió 2007 óta fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy Ríviai Geralt kalandjai mindenkihez eljussanak. Az első rész kritikai sikere után a fejlesztőknek azt kellett elérniük, hogy ne csak egy rétegjátékként tekintsenek az akkor még épp születőben lévő franchise-ra a játékosok, hanem komolyan vehető, AAA-kategóriás alkotásként tartsák számon.
Az áttörést már a második rész is elhozta, azonban a harmadik epizód volt az, amelyik kilőtte a sorozatot a mainstreambe, ahonnan azóta sem akaródzik kikopni. A franchise életében számtalan próbálkozás volt arra, hogy a külső nézetes RPG-k világán kívül is sikerüljön maradandót alkotni, azonban ezek a próbálkozások rendre megbuktak.
A The Witcher: Monster Slayer például egy AR-alapú szörnyvadász móka volt, de készült a Gwent alapján is különálló játék, valamint komolyabb próbálkozásként még ott volt a Thronebreaker, ami a CRPG műfaját vegyítette a Gwent játékmenetével. Cikkünk azonban nem ezekre a játékokra koncentrál, hanem egy rendkívül különös és meglehetősen kellemetlen projektre, amely azóta is szégyenfoltja a The Witcher-franchise-nak úgy, hogy nem is volt valami hosszú életű.
Sokan emlékezhetnek még a MOBA-műfaj világhódítására, amikor minden stúdió szeretett volna egy saját League of Legendset, mert úgy tűnt, hogy csak és kizárólag abban van a pénz. Csakúgy, mint a legtöbb játékipari trend, ez is hamar lecsengett, azonban amíg tartott, meglehetősen nagy pusztítást végzett a stúdiók tekintetében. Bepróbálkozott az EA a Dawngattel, a DC is szeretett volna egy saját játékot az Infinite Crisis képében, illetve még a Crytek is megpróbálta a lehetetlent az Arena of Fate című játékával, de ezek rendre elbuktak, bebizonyítva ezzel, hogy ez a buborék csak a pukkanásra vár.
A CD Projekt RED fejlesztői viszont úgy gondolták, hogy ha más nem, majd ők megpróbálják azt, ami eddig senkinek sem sikerült és betörnek a MOBA-piac egyetlen olyan szektorába, amelyben még van esély.
A mobilos tortából ugyanis akkortájt még senki sem vett el akkora szeletet, hogy ne jusson másnak is. A Mobile Legends csak 2016-ban érkezett, a Wild Rift még a kanyarban sem volt, szóval lényegében kihasználatlan volt a terep. Az egyetlen átütő siker a 2014-ben megjelent Vainglory volt, ami akkortájt kezdte megvetni a lábát e-sportként is. A CD Projekt RED terve az volt, hogy egy saját címmel sikeresen megszerzi annak a bizonyos tortának a másik szeletét, ezzel tovább népszerűsítve a The Witcher IP-t, miközben remélhetőleg egy kis pénzt is keres.
A terv nagyjából annyi volt, hogy egy rakat felismerhető karaktert egymásnak eresztve gyors lefolyású meccsek alatt verekedhetnénk barátaink vagy idegenek ellen. A CD Projekt RED ehhez a Fuero Games segítségét kérte, akikkel közösen a Unity Engine-ben álmodták meg a játékot, amelynek sikeréhez nagy reményeket fűztek. Ez volt a The Witcher Battle Arena, egy 3v3 MOBA-játék, amely csak és kizárólag mobilokra jelent meg 2015-ben.
A Battle Arena kezdéskor nyolc karaktert tartalmazott, köztük olyan nevekkel, mint Geralt, Letho vagy Yennefer, de azokra is gondolt a csapat, akik inkább a szörnyekre esküsznek, ugyanis a sorozat életében először játszhattunk succubusként vagy akár egy hatalmas gólemként. Az induláskor lehetőségünk volt PvP, Coop vs AI és Practice meccsek indítására, valamint egy idő után akár rankedezhettünk is. És hogy milyen volt maga a játékmenet?
Nos, fapados. A Battle Arena kidolgozatlan volt, sok tekintetben amatőr és rendkívül nehézkes. Az sem segített, hogy a mobileszközök limitációi miatt kellett butítani a MOBA sajátosságait, így a karakterek csupán három képességgel rendelkeztek, cserébe legalább azok rosszak is voltak. Tornyok és bázisok helyett a cél különböző pontok elfoglalása volt, viszont a szörnyű harcrendszernek köszönhetően ez nem volt a legjobb élmény.
A játék már a megjelenés évében kikerült a forgalomból, egészen pontosan 2015. december 15-én, miután a fejlesztők észrevették, hogy a játékosbázis a nullához közelít. A Battle Arena tökéletesen jól mutatja, hogy a videójátékos trendek soha nem jelentettek garanciát arra, hogy valami sikeres is lesz. A CD Projekt RED tanult az esetből és továbblépett, a Fuero Games weboldala pedig azóta nem él, szóval valószínűleg ez a stúdió húzta a rövidebbet ebből a kísérletből.
