Meglehetősen furcsa lépésre szánta el magát a Disney: minden különösebb bejelentés nélkül összesen tizennégy játékot vett le a Steam kínálatából, amit először egy Steamgifts-felhasználó szúrt ki. A Valve digitális áruházából eltűnt címeket kizárólag PC-n lehetett elérni, és több évtizedet ölelnek fel a Disney játékos múltjából.
A listán egészen régi darabok is szerepelnek, például az 1992-es Stunt Island, de akadnak jóval frissebb címek is, mint a 2014-ben megjelent Disney Fairies: Tinker Bell's Adventure. Számos eltávolított játék közvetlenül ismert filmekhez és tévésorozatokhoz kötődik, köztük a Disney's Hercules vagy a Chicken Little: Ace in Action, míg mások a LucasArts örökségéből érkeztek, például a Lucidity, amelyet az a csapat készített, amely később a The Secret of Monkey Island felújításán is dolgozott.
A Disney nem kommunikálta előre a döntést, amivel garantáltan elesett valamennyi pénztől, hiszen biztosan lettek volna olyan játékosok, akik a végső búcsú előtt kibővítették volna gyűjteményüket. Emellett hivatalos magyarázat sem született arra, miért is kerültek le ezek a címek a Steamről. Bár az iparágban nem ritka, hogy lejárt licencszerződések miatt tűnnek el játékok a digitális áruházakból, elég alacsony a valószínűsége, hogy most is ez áll a háttérben, mivel csupa olyan szellemi termékről van szó, amelyet a Mickey egeres vállalat birtokol.
- Afterlife
- Armed and Dangerous
- Disney's Chicken Little: Ace in Action
- Disney Fairies: Tinker Bell's Adventure
- Disney's Hercules
- Disney Planes
- Disney The Princess and the Frog
- Disney Winnie the Pooh
- Disney•Pixar Cars: Radiator Springs Adventures
- Disney•Pixar Finding Nemo
- Disney•Pixar Toy Story Mania!
- Lucidity
- Phineas and Ferb: New Inventions
- Stunt Island