Hirdetés

Üres címlap, hangos üzenet: újságok tiltakoznak az „átláthatósági” törvény ellen

|

Kerületi lapok szerkesztőségei rendhagyó módon álltak ki a szabad sajtóért és civil szféráért.

Hirdetés

Budapesti kerületi újságok szokatlan címlappal álltak ki a Fidesz új törvénytervezete ellen, amely a sajtószabadság és a civil szervezetek működését is súlyosan korlátozná - számolt be róla a Media1. Az Óbuda, Újbuda, Erzsébetváros és Józsefváros hivatalos lapjai üres borítókkal, vagy éppen erős mondatokkal ellátott első oldallal jelezték: nem kérnek a cenzúrából és az elnémításból. A címlapokon ugyanaz az üzenet állt:

"Szabad sajtó és civil szféra nélkül a demokrácia is éppen olyan, mint ez a címlap: ÜRES. Szabad sajtót, szabad civil szférát!"

A tiltakozás közvetlen apropója a Fidesz által beterjesztett törvénycsomag, amely bár hivatalosan "a közélet átláthatóságáról" szól, valójában komoly eszköz lehet a kormány számára, hogy ellehetetlenítse a neki nem tetsző médiumokat, youtubereket és civil szervezeteket. A törvény nyomán a kritikus hangokat egyszerű adminisztratív lépésekkel is elhallgattathatnák, miközben a civil szféra működését kvázi ellehetetlenítenék. Bár Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője később bejelentette, hogy a parlamenti elfogadást elhalasztják, a jogszabályt nem vonták vissza, így annak fenyegetése továbbra is valós.

Hirdetés

A Józsefváros újság szerkesztősége a tiltakozást némileg más formában fogalmazta meg: náluk nem üres címlap jelent meg, hanem egy Puka Károllyal készült interjú mellett az üzenet is másként hangzott el:

"Tiltakozunk az elnémítási törvény ellen! Szabad sajtót, szabad civil szférát!"

A megmozdulásról Pion István, az Óbuda újság főszerkesztője számolt be a Facebook-oldalán.

A portál maga is többször jelezte tiltakozását: borítóképük a sajtószabadság végét jelképező fotót mutat, műsoraikban és vendégszerepléseikben pedig rendszeresen beszámolnak a törvény abszurditásáról és veszélyeiről. Arra kérik az olvasókat, hogy ha hasonló kiállással találkoznak, küldjenek róla képet.

A közéletben sokan csak "szájzártörvényként" vagy "orosz mintájú" szabályozásként emlegetik a tervezetet, amely ellen nemcsak hazai, hanem nemzetközi szervezetek is felemelték a szavukat. Tiltakozott többek között az Európa Tanács, az Európai Bizottság, a Magyar Ügyvédi Kamara, a MÚOSZ, az EFJ, a CPJ, az IPI és az RSF is. 

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)