Hamarosan végre visszatér a Turok-széria az Origins című játék képében a Saber Interactive jóvoltából, a legendás dinoszauruszvadász-sorozat új része pedig ezúttal az eddigieknél is hangsúlyosabb sci-fi környezetbe helyezi a történetet és egy elsősorban kooperatív élményt kínál. A játékot még a 2024-es The Game Awardson jelentették be, ám a megjelenés pontos időpontját továbbra is homály fedi.
A Saber mindenesetre most egy friss előzetessel jelentkezett, mely vegyesen tartalmaz átvezető jeleneteket és gameplayt is, így ugyan nem ad teljes képet a végleges élményről, de betekintést enged a harcrendszerbe és a mozgásmechanikákba. Az előzetes alapján a készítők nagy hangsúlyt fektetnek a látványos összecsapásokra, a gyors helyváltoztatásra és a vertikális pályadizájnra.
Néhány újságíró a tavalyi Gamescomon már kipróbálhatta a játékot, ám az első benyomások visszafogottak voltak, egyes vélemények szerint a lövöldözős játékmenet nem emelkedett ki a mezőnyből. Ugyanakkor a demó végén lévő bossfight, valamint az első és harmadik nézet közötti váltás lehetősége pozitív visszajelzéseket kapott. Ez alapján ebből még kb. bármi lehet, türelmesen várjuk, hogy mikor akarják mindezt számunkra is elérhetővé tenni.
