Hirdetés

Teljesen átalakul a Uplay, ez lesz belőle

|

A Ubisoft Connect lényegében két szolgáltatást gyúr egybe és bővít ki új funkciókkal.

Hirdetés

Nem sokkal azután, hogy az EA előkészítette az Origin és kapcsolódó szolgáltatásai megreformálását, a Ubisoft is bejelentette, hogy búcsút int a Uplay-nek. Jön helyette az október 29-én, a Watch Dogs: Legion megjelenésének napján debütáló Ubisoft Connect, amivel egy rakás jutalmat szerezhetünk, extra feladatokat kapunk, és talán végre nem lesz olyan megmagyarázhatatlanul lassú, mint a Ubisoft Club felülete volt a jelenlegi konzolokon.

Az univerzális felület minden platformon elérhetővé válik (értve ezalatt a PC-t, az új és aktuális Xbox és PlayStation konzolokat, valamint a Switchet), és segít, hogy kövessük az előrehaladásunkat különböző játékokban, lássuk, mely barátaink játszanak épp és mivel, továbbá tippeket kaphatunk, amik segíthetik fejlődésünket vagy haladásunkat.

Hirdetés

Pontokat is gyűjthetünk kihívások teljesítésével, majd ezeket digitális tartalmakra válthatjuk be - ahogy erre a Ubisoft Club is lehetőséget adott korábban. Az új Watch Dogs mellett az Assassin's Creed Valhallában és az Immortal Fenyx Risingban is érdemes lesz majd nézegetni, hogy miért milyen jutalmak járnak, mert a tennivalók listája folyamatosan frissül.

A megjelenéskor több mint 1000 Ubisoft Club-os jutalom válik azonnal elérhetővé, úgyhogy régi játékainkhoz is érdemes lesz visszatérni, és behúzni mindent, amit korábban valamiért nem tudtunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)