Hirdetés

Super Mario Maker 2 teszt - és lőn Mario!

|

Újfent pályákat szerkeszthetünk a Mario játékok világában, amihez minden eddiginél több lehetőséget kínál a Nintendo. A Super Mario Maker 2 nem okozott csalódást.

Hirdetés

Nem sok olyan játék született, amely bizonyítani tudta volna, hogy a Wii U furcsa öszvérhardverében igenis rejtőzik zsenialitás, de a Super Mario Maker ilyen volt. Egy szinte tökéletes Mario-pályaszerkesztő program volt ez, amelyben a szinteket a kis ceruzával a kontroller képernyőjén legózhattuk össze, majd a tévén próbálhattuk ki azokat. A legtökéletesebb felhasználási módja volt ez a konzol két képernyős kialakításának, így a Super Mario Maker még a sikertelen gépen is igazi jelenséggé tudott válni - ma már több emberöltőre elég minőségi pálya érhető el az adatbázisban. Mit lehet ehhez hozzátenni Switchen?

Hirdetés

Kinyílt a világ

Mint kiderült, rengeteget. Hogy pontosan mit és mennyit, az attól függ, hogy az ember a játék mely szekcióját élvezi igazán: építeni szeret-e jobban, avagy inkább játszani. Merthogy az továbbra sem változott, hogy a Maker 2 mindkét célcsoportot kiszolgálja - bár persze a két dolog erős szimbiózisban van.

Aki teremtői - sőt nem túlzás, játékdizájneri - ambícióit élné ki a játékkal, az egy rakás új opció közül tud választani, amelyek közül a legfontosabb természetesen az első részből érthetetlenül hiányzó és emiatt viccek sokaságát szülő lejtők megjelenése. A jellegzetesen mariós seggen csúszások most már tehát eltérő szögben vethetők be bármely pályán, rengeteg ravasz pályaépítési trükköt lehetővé téve. Az eddigi négy grafikai stílus kiegészült a Super Mario 3D World látványvilágával, igaz, mivel ez teljesen 3D-s elemeket jelent (de szigorúan 2D-s játékmenettel), sajnos a régi és az új körítések között nem lehet egy gombnyomással váltani. Ez a körítés néhány extra, csakis itt használható tárgyat és funkciót is hozott - például a nagyszerű macskaszerkót -, szóval összességében méretes pozitívum ez.

Bár első látásra ez a két újdonság fog feltűnni - és az oktatóanyagok is ezeket mutatják be először -, ennél sokkal fontosabb dolgok rejtőznek a felszín alatt. Tisztán látszik a Nintendo fejlesztőinek az a szándéka, hogy minél változatosabb pályákat tegyenek megalkothatóvá, a lehető legegyszerűbb eszközökkel. Az én kedvenc újításom az, hogy immár speciális győzelmi feltételeket is elő lehet írni a játékosoknak - mondjuk bizonyos számú érme összegyűjtését, minden sérülés elkerülését vagy egy adott tárgy elcipelését a kijárathoz. Sőt az egyik lehetséges előírás az, hogy Mario egyáltalán nem ugorhat az adott pályán - ezzel ördögi szinteket lehet készíteni.

Természetesen van egy sor egyéb, kisebb jelentőségű, mégis potenciálisan nagyszerű pályák ezreit eredményező újítás is: az automata scrollozás tempóját meg lehet változtatni, a platformokat ki- és bekapcsoló gombokat is lehet végre használni, és megszabhatjuk a pályákon uralkodó szél erősségét. Vannak havas, dzsungeles és sivatagi szintek, készíthetünk függőlegesen scrollozó pályákat, és már trükkök nélkül is lehet éjszakai helyszíneket kreálni. E mellett van lehetőség a kooperatív pályaszerkesztésre is. Furcsa döntés, hogy handheld módban csak az érintőképernyő működik, és a kontrollereket kizárólag a tévén használhatjuk építésre, de egyik megoldás sem tudja felvenni a versenyt a Wii U-verzió eleganciájával.

A puding próbája

Az előző részt nem ismerők számára talán még a képeket látva, esetleg a trailereket végignézve is felfoghatatlan, hogy milyen elképesztően változatos szinteket lehet készíteni a Maker eszközeivel. Vannak ritmusjátékok és falmászásra építő szintek, ijesztgetős horrorpályák, no meg kalandjátékra emlékeztető helyszínek, ahol kulcsokat és más tárgyakat kell megtalálni és a megfelelő helyen használni. Ajtókkal összekötött termek kínálnak minikihívásokból álló fura helyszíneket, versenyautós részek és a Super Mario Land-szériára emlékeztető shooterek is vannak, és persze az első részben rendkívül népszerűvé vált "Auto Mario" szintek is visszatértek, ahol egy zsúfolt, nyüzsgő pályán utazunk végig egyetlen gombnyomás nélkül, nyugodtan csodálva az alkotó Rube Goldberg-utánzó képességeit.

A feltöltött pályák jelentős része most is nagyszerű, még ha általában kifejezetten durva kihívást is kínálnak. Némelyik csak 20 másodperc, de abban vagy 40 tökéletesen kiszámított ugrást kell végrehajtani - a következő pedig már logikai képességeinket teszi próbára. Továbbra is sok szint dolgozik direkt a Mario-ösztönök ellen, a már említett, ugrás nélkül teljesítendő pályák például engem rendkívül gyorsan fel tudtak ingerelni.

Bár az online pályák közül is letölthetünk 32-t gépünkre (hogy mondjuk strandon is játszhassuk őket), a Nintendo egy száznál is jóval több pályából álló szürreális kampányt is épített a programba. A Peach véletlenül lerombolt kastélyának újjáépítése körül játszódó, félkegyelmű alakokkal teli sztori tulajdonképpen a játék újdonságait és egyedi megoldásait hivatott bemutatni, apró kóstolókat nyújtva a szinte végtelen lehetőségből. Minden pálya egy adott funkciót, tárgyat vagy ellenfelet tesz meg főszereplőnek, majd jön a következő és a következő - elképesztő a változatosság! Ha akár csak minimális alkotói tehetség lenne bennem, biztosan tucatnyi ötletem támadt volna már ennek végigjátszása során is, de egyelőre megelégedtem a többiek munkájának tesztelgetésével.

Végtelen tartalom

Már most, kevesebb mint egy héttel a játék megjelenése után is elképesztően sok pálya próbálható ki. Bár általában nagyon jól működik az online felület, egy kicsit zavart, hogy a kereső nem elég robusztus - vagy egyszerűen csak túl sok a pálya. Mivel címkékből kevesebb van, mint az első részben, én általában kedvenc pályakészítőim műveinek kipróbálgatását követően az általuk lájkolt szintekbe túrtam bele. Az ide kapcsolódó funkciók közül egyedül a játék közbeni kommenteket tiltottam le, mert már a játéktéren nyüzsgő rajzok és feliratok is zavaróak tudnak lenni, egy részük ráadásul a játékba nagyon nem illő tartalmakról szólt.

A legjobb tervezők nyilván már az első rész óta tanulják a pályakészítést (egy Yamamura nevű galamb és az ő játékdizájn-gyorstalpalója tanít minket is - bár az sokat segített volna, ha a leckék interaktívak), és ezért már most is van egy rakás csodálatos alkotás. A főszabály továbbra is az, hogy csak a készítő által legalább egyszer teljesített szinteket lehet feltölteni, így tehát biztosak lehetünk benne, hogy minden pokoli szintnek van megoldása. Igazából a legnagyobb probléma talán az, hogy amolyan nintendós, tökéletes ritmusú, nem a szívatásra, hanem az élvezetesen ritmikus száguldásra kitalált szinteket nehéz találni.

A magas minőségű pályák burjánzása annak is köszönhető, hogy a pályaépítő felületet tökéletesen kidolgozták a Nintendo fejlesztői - még azt is pontosan lehet látni, hogy mekkora szakadékot tud az adott helyen a (precízen cselekvő) játékos átugrani. És persze az is lépten-nyomon megdöbbenti az embert, hogy milyen őrületes módokon lehet mixelni e játékban a Mario játékok elemeit. Gombákat köpő Yoshi, ellenfeleket rejtő ?-kockák, tűzálló chompok, ejtőernyővel hulló tárgyak, kapcsolókkal radikálisan átalakítható szintek, bebörtönözhető ellenfelek, rejtett ajtók és még ki tudja mi vár ránk - az első részhez még ma is jönnek ki megdöbbentően újszerű pályák.

A Super Mario Maker 2 nem hozott jelentős átalakulásokat. Nem is volt rá szüksége. Fejlesztői egyszerűen fogták az első részt, kicsit feldíszítették, mindenhol csiszolgatták, és kiadták egy olyan gépre, amelynek közönsége sokkal nagyobb és aktívabb. És mivel e játék minőségét a rajongótábor lelkesedése tartja magasan, ez azt jelenti, hogy a következő években bármikor is szeretnénk mariózni egy kicsit, mindig találunk új pályákat.

Super Mario Maker 2
Egy kicsit mindenben jobb, mint amúgy is fantasztikus elődje.
Ami tetszett
  • Meglepően tartalmas kampány
  • Kiválóan kezelhető szerkesztőfelület
  • Végtelen tartalom
Ami nem tetszett
  • Gondok az online multiplayerben
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)