Korábbi jelentésekből, bejelentésekből, és Jason Schreier Play Nice című könyvéből tudjuk, hogy legalább kettő, de valószínűleg 3 StarCraft lövöldével is próbálkozott már a Blizzard. A Nova a 2002-es bejelentése után a kukában landolt, aztán jött egy Battlefield-stílusú koncepció, aminek prototípusa nem hozott elég lelkesedést. A harmadik projektről keveset tudunk, de ez lehet az, ami a Nexon ölében landolt.
Néhány hónapja felmerült, hogy a Blizzard összeáll a dél-koreai óriással egy új StarCraft lövölde kedvéért, de ezzel kapcsolatban sem megerősítést, sem cáfolatot nem kaptunk azóta sem. A napokban egy helyi hírlap, a Chosun annyit fűzött hozzá a pletykákhoz, hogy a Nexon le akar szerződni a Blizzarddal egy StarCraft játékhoz.
Ugyanakkor még egy 2024-es álláshirdetés szerint a Blizzard keresett magának egy "nyílt világú FPS-re szakosodott" vezető dizájnert, aminek fejlesztését a Far Cry korábbi vezető producere, Dan Hay vezet (ő 2022-ben állt be a kék zászló alá). A legvalószínűbb forgatókönyv ezek alapján, hogy a Nexon és a Blizzard is dolgozik egy-egy StarCraft címen, és legalább az egyiket látni fogjuk az idei BlizzConon. Utóbbit két új információ támasztja alá.
Egyrészt, valami történik a hivatalos StarCraft oldallal. Ha megnyitjuk a felületet az még mindig a StarCraft Remasteredről mesél, de a feliratok villódznak és a képek ugrálnak. Emellett a BlizzCon 2026-os beosztásában szerepel egy nagyon látványos, egy órás kimaradás. A főpanelek közti szünetek 15 percesek, így ott biztosan van egy program, amit ki akartak takarni, és tudjuk, hogy ezt nem a World of Warcraft kapcsán tartják, lévén az közvetlenül az üres blokk előtt van.
A Blizzard leszokott arról, hogy minden évben BlizzCont tartson. Mostanában csak akkor nyitja meg az Anaheim Convention Center kapuit, ha valami nagyot akar megvillantani. Idén számítunk a következő WoW kiegészítő, a WoW Classic+, az Overwatch mobiljáték és egyéb apróságok leleplezésére. Ezek azonban beleférnének egy livestreambe is. Gyanítjuk, hogy teljesen új projektekről is szó lesz, és mivel a StarCraft franchise majd' 10 éve pihen, ezért itt az ideje feltámasztani azt.