Hirdetés

Mindenki nyugodjon meg, lesznek fogatok a Galactic Racerben

|

A bejelentésből nem volt teljesen egyértelmű, de most megerősítést nyert.

Hirdetés

A Star Wars rajongók azon generációjának, mely az előzménytrilógia alatt volt gyerek (mint én), egy meghatározó élmény az Episode I - Racer című játék, mely a címben is említett mozifilm egyik legemlékezetesebb jelenetsorát, a fogatversenyt ültette át videójátékos formába. Így hát sokunk szíve megdobbant, mikor a decemberi The Game Awardson bejelentették, hogy a Criterion veteránokból álló Fuze Games nevű stúdió egy új Star Wars versenyjátékon dolgozik Galactic Racer címen. A bejelentő előzetesben ugyanakkor fogatoknak se híre se hamva.

A történet szerint a versenyekhez szenvedélyesen viszonyulók most igyekeznek újjászervezni ezt a sportot a Birodalom bukása után, és gyakorlatilag mindenfélével versenyeznek, ami kéznél van: siklókkal, motorokkal, valamint skim speedernek nevezett, bütykölt lélekvesztőkkel. És noha az előzetesen végén beköszönt a vén Sebulba, háta mögött a homályban fogatával, ráadásul annak az eredeti Racer játék folytatásában, a Racer Revenge-ben látott változatával, sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon tényleg kihagyják-e a fogatokat egy ilyen játékból. Szerencsére erről szó sincs.

Hirdetés

Matt Webster, a Fuze Games CEO-ja nemrég a GamesRadarnak adott interjút, ahol eloszlatta az ezzel kapcsolatos kételyeket:

"Nem igazán csinálhatsz egy Star Wars versenyjátékot, csak hogy kihagyd belőle a fogatversenyzést, nem igaz? A játék lényege, hogy a ranglétrát megmászva a Galaktikus Liga elit pilótájává válj. A fogatversenyzés a sebesség és a versenyzés csúcsa a Star Wars univerzumában."

Ebből kiindulva valószínű, hogy a történet szerint fokozatosan léphetünk majd előre jobb és jobb járgányok felé, és a fogatversenyzés lesz a legfelső tier. Az eddigiek alapján az is nyilvánvaló, hogy a különböző kategóriákba tartozó járműveket testre is szabhatjuk majd nem csak vizuálisan, de teljesítményük és pályán való viselkedésük tekintetében is. Noha ez egy nagyon vagány mechanikának hangzik, főleg, ha ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag saját fogatot is építhetünk, valahol azért remélem, hogy a régi játékokhoz hasonlóan a filmekben látott pilótákat és ikonikus járműveiket is irányíthatjuk majd. Elvégre Ben Quadinaros az ász!

A játék megjelenési dátuma egyelőre nem ismert, de jelenlegi állás szerint idén érkezik.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)