Hirdetés

Spielberg játékprojectek

|

Pár hónapja hírt adtunk róla, hogy Steven Spielberg szeretné magát kipróbálni a játékiparban is, és mivel a Wii egyedi irányítási rendszere nagyon megtetszett neki, ezért főleg erre a platformra szeretne játékokat kreálni. A Newsweek pár igen érdekes részlettel szolgál a játékokkal kapcsolatban, amelyekről eddig szinte semmit nem lehetett tudni.

Hirdetés

Építkezzünk
Az első project egy Wii exkluzív akció-puzzle szimulátor (a mester maga jellemezte így művét), amely egyelőre a PQRS névre hallgat. A játékban lényegében építőelemeket kell pakolászni 3D-ben, valami olyasmit kell elképzelni, mint a Jenga nevezetű társas (aki nem ismerné, lényegében egy toronyépítő ügyességi játékról van szó; a toronyból kihúzott darabokkal kell továbbépíteni a konstrukciót, anélkül hogy összedőlne), csak virtuális környezetben. Spielberg és csapata szerint az innováció itt a Wii egyedi irányításrendszerében lelhető fel, a kontrollereket ugyanis mint a végtag meghosszabbítását képzelik el. A játék ezen kívül egy könnyed, aranyos, rajzfilmes beütésű grafikát kap majd, hiszen a játék a könnyed kikapcsolódás alapötlete köré épül.

spielberg_02.jpg
spielberg_01.jpg

Érzelmek viharában
A másik project egy EA-vel közösen készítendő, Xbox 360-ra és Playstation 3-ra érkező játék, amely az LMNO projectnév alatt fut jelenleg. Ez egy kicsit komolyabb, összetettebb játék, mint Wii-s társa. A történet szerint egy volt titkos ügynököt alakít a játékos, akinek új társa egy AI irányította hölgyemény lesz. A társad attól függően kap speciális képességeket és viszi előre a sztorit, hogy a játék folyamán milyen kapcsolatot sikerül kialakítani a két fél között (pl.: csak munkakapcsolat van köztetek, barátok lesztek, utáljátok egymást, stb.). Ez azt jelenti nagyjából, hogy a köztetek lévő interakciók, beszélgetések és döntések mind-mind befolyásolják a történetet menetét, különböző helyzetek megoldását és azt, hogy társunk milyen módon tekint ránk. Spielberg szerint a gáma lényege, hogy a játékos érzelmi ráhatásokkal milyen módon tudja manipulálni környezetét, és a körülötte lévő embereket.

spielberg_03.jpg
spielberg_04.jpg

Spielberg alkot
Az alapötletek elég érdekesnek és ígéretesnek tűnnek, már csak a megvalósítás van hátra, amely azért valljuk be, a munka oroszlánrészét képzi (főleg a második project esetében). Ugyan messze vagyunk még a játszható verzióktól, de Steven Spielberg filmjeiben nyomon követhető kreativitása zálognak tűnik arra, hogy mindenképpen egyedi játékokat kapunk a mestertől.

Címkék: #spielberg
Platformok: Nintendo Wii Xbox
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)