Hirdetés

A Postal fejlesztői egy horrorjátékot csinálnak, amiben az eredeti cím egyik áldozata a főszereplő

|

A Running With Scissors sosem volt egy különösebben unalmas fejlesztő, de ezt nem láttuk jönni.

Hirdetés

A Running With Scissors bejelentette a Flesh & Wire című új FPS-ét, amelyben ezúttal nem a Postal-sorozat hírhedt főszereplőjét, hanem annak egyik áldozatát irányítjuk.

A stúdió neve valójában egyet jelent a botrányos ultraweirdel, az 1997-es Postal és folytatásai egyedül a provokációra építettek, és ezzel együtt a kritikai fogadtatásuk általában többnyire negatív is volt. Bár a Postal 2 egyébként még csak rossz sem volt, de a széria alapvetően mindig a túlzó erőszakról és a sokkolásról szólt és ez nem feküdt mindenkinél.

Hirdetés

A Flesh & Wire ehhez képest váratlan irányváltásnak tűnik, a fejlesztők szerint egy "belső nézetes horror-lövölde" lesz, amelyben Angel, egy fiatal nő bőrébe bújunk. Ő a Postal Dude 1997-es ámokfutásának egyik túlélője, és most bosszút akar állni. A történet szerint a játékos az arizonai sivatagon keresztül követi a Postal Dude-ot, miközben katonai erőkkel és saját traumatikus emlékeivel is meg kell küzdenie.

Az előzetes alapján a stúdió komorabb és egyben komolyabb hangvételre törekszik, ugyanakkor a gameplay még - reméljük, hogy - nem végleges és nyilván meg tudjátok tippelni, hogy a Running With Scissors mennyire fogja árnyalni a poszttraumás stressz meglehetősen komplex érzelmi oldalát.

Az alapötlet egyébként érdekes, különösen az Egyesült Államok tömeggyilkosságokkal pettyezett jelenében, de jó eséllyel nem ez a stúdió lesz az, amelyik kezében jó helyen van ez a téma. Mármint edukációs szempontból.

A Flesh & Wire megjelenése csak jövőre várható, így a fejlesztőknek még van idejük finomítani a koncepción és a játékmeneten.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)