Hirdetés

Nem kell már sokat várnunk az év egyik első sikervárományos Nintendo játékára

|

Menetrend szerint érkezik az év első exkluzívja.

Hirdetés

Valószínűleg nem kapunk frissített modellt a Nintendo Switchből idén, a legjobb élményt továbbra is az OLED-kijelzős változat kínálja. Ez azonban nem korlátozza a kiadó belsős fejlesztőit és közeli partnereit, hiszen saját játékaik kevésbé erőforrásigényesek, és jól néznek ki a korosodó hardveren is, miközben remek játékélményt nyújtanak.

Sokat várunk a Kirby and the Forgotten Landtől is, ami, mint ma kiderült, március 25-én érkezik - majdnem pont két évvel az Animal Crossing: New Horizons megjelenése után, ami csak azért érdekes, mert az AC annak ellenére - vagy épp azért -, hogy a játékok többségével ellentétben nem az ünnepi szezon közepén jelent meg, óriási siker lett.

Hirdetés

Kirby új kalandja nem meglepő módon egy 3D-s platformer lesz, amiben beszippanthatjuk az ellenfeleket, hogy átvegyük képességeiket - természetesen eddig nem látottak is érkeznek. Kooperatívan is játszhatjuk, a második játékos Bandana Waddle Dee-t irányítja. A friss trailer erről mesél.

A legutóbbi Kirby játék, a Star Allies 2018-ban jelent meg, de nem lett kiemelkedően jó. Hátha majd ez.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)