Hirdetés

Nem jön PC-re a Final Fantasy XVI, és a Square Enix nagyon ideges azok miatt, akik ennek ellenkezőjében reménykednek

|

Bár a bejelentő előzetes azt állította, lesz PC-s változat a Final Fantasy sorozat következő részéből, a Square Enix következetesen tagad.

Hirdetés

2020. szeptember 16-án érkezett a Final Fantasy 16 első videója, amivel a Square Enix először mutatta meg a világnak a nagy múltú sorozat új részét. A videó legvégén méretes szöveggel, és egy PlayStation logóval tudatták, a játék a Sony új konzolja, a PlayStation 5 exkluzív címe lesz, icipici betűvel viszont odabiggyesztették, hogy később PC-re is érkezik.

A számítógépes verzió létét azóta a Square Enix minden lehetséges módon próbálja tagadni, és láthatóan nagyon elegük van abból, hogy a játékosok nem törődnek bele a játék exkluzivitásába.

Hirdetés

A hivatalos kommunikáció szerint a megjelenéstől számított hat hónapig nem lesz elérhető egyéb platformokon a játék, ami egyértelművé teszi, hogy a PS5-ösök csak előnyt élveznek, de később más platformok tulajdonosai is belevethetik magukat a kalandokba. Korábbi pletykák alapján a PC-sek leghamarabb a megjelenés után fél évvel, az xboxosok pedig minimum egy év elteltével léphetnek Valisthea földjére.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A napokban Naoki Yoshida, a játék producere viszont totálisan az exkluzivitást igyekezett bizonygatni Egy Final Fantasy 14-es livestream során úgy tett, mintha azt sem tudná, hogy PC-re is megjelenhetnek egyáltalán játékok.

"...senki egy szót sem szólt arról, hogy lesz PC-s verzió [...] Miért tesz mindenki úgy, mintha a megjelenés után hat hónappal kijönne PC-re is? Ne foglalkozzatok ilyen dolgokkal, inkább vegyetek egy PS5-öt."

Valószínűleg az utolsó néhány szó ad magyarázatot az egész viselkedésre, hiszen a Final Fantasy 16 a Sony konzoljának egyik idei húzócíme lesz, emiatt fontos, hogy minél több gépet el tudjanak adni a játékkal. Yoshida egyébként később bocsánatot kért a szélsőséges megnyilvánulása miatt, és elmondta, szívüket-lelküket beleteszik a játékba, szóval nagyon reméli, hogy a közösség is izgatottan várja a Final Fantasy 16-ot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)